Holtszezonbeli áttekintés: Cornerbackek

3–5 minutes

Most, hogy a 2025-ös szezonnak vége, és a 2026-os holtszezon előkészületei már javában zajlanak, megnézzük, hogy a Panthers a jövőben mire számíthat az egyes posztokon. A következő két hétben naponta egy csoportot fogunk áttekinteni, és megnézzük, hogy állnak a dolgok a szabadügynök piac és a draft előtt.

Jaycee Horn és Mike Jackson már két éve az NFL egyik legjobb cornerback-párosa. A duó 2025-ben öt-öt interceptionnel zárt. Horn nyolc levédekezett passzt is felmutatott, miközben az irányítók aktívan elkerülték őt, Jackson pedig kihasználta azokat a labdákat, amelyek az ő irányába mentek, és 19 levédekezett passzal vezette a ligát, majd a Panthers rájátszás meccsén további négyet szerzett. Összesen 23-mal ő volt a legjobban teljesítő cornerback ebben a szezonban.

Horn és Jackson 2024-ben ligaelső volt az NFL-ben a levédekezett passzok tekintetében. 2025-ben Horn második alkalommal került be a Pro Bowl keretbe, amit csapattársai is megérdemeltnek tartottak, míg Horn maga azon tűnődött, hogy Jackson miért nem került be a Pro Bowl keretbe.

„Ez olyan, mint egy népszerűségi verseny, amikor ilyen dolgokról van szó, de Mike már régóta csinálja, tavaly vezette a ligát a levédekezett passzok tekintetében, és most öt interceptiont szerzett hozzá idén. Szóval szerintem ő is All-Pro évet zárt.” mondta Horn a csapattársáról. „Szerintem Mike-nak fantasztikus éve volt.”

Ami nem kétséges, az Horn szezonja és az elismerések, amelyeket elnyert. Második egymást követő egészséges szezonjának köszönhetően második egymást követő alkalommal került be a Pro Bowl keretbe. Az irányítók elkerülték, csak 11.9 százalékban dobtak felé, amikor a pályán volt. Amikor mégis megtették, megfizettették az árát az öt interceptionnel.

„Jaycee minden egyes játékban kihívásokkal szembesült.” mondta Dave Canales, a Panthers vezetőedzője. “Éreznie kell ezt a magabiztosságot; magas, gyors, agresszív, okos, versenyképes, megérti a koncepciókat és a történéseket, imádtam nézni az agresszív stílusát, amivel játszott.”

A Panthers valószínűleg egy jövőbeli gyöngyszemet is talált a draftolatlan újonc szabadügynök Corey Thornton személyében, aki be tudott ugrani Horn helyére, amikor a Pro Bowler védő agyrázkódás miatt lejött a pályáról. Thornton azonban sajnos ugyanazon a mérkőzésen megsérült, és a szezon hátralévő részét kihagyta egy törött sípcsont miatt. A szezon során időnként Ejiro Evero Chau Smith-Wade-et is átrakta a slot corner posztról a külső pozícióba, időnként Akayleb Evans-szel együtt. Smith-Wade 56 szereléssel és két levédekezett passzal zárta az évet.

SZERZŐDÉSE VAN: Jaycee Horn (2029), Mike Jackson (2026), Corey Thornton (2027), Chau Smith-Wade (2027), Tyrek Funderburk (2026) és Michael Reid (2026).

KORLÁTLAN SZABADÜGYNÖK: Akayleb Evans, Robert Rochell és Damarri Mathis.

MI MŰKÖDÖTT 2025-BEN

2025-ben sok minden jól alakult a cornerbackek számára, ami nagy részben Horn és Jackson labdaszerző képességeinek volt köszönhető, ahogy az már szóba került. Nem csak a puszta labdaszerzések száma volt meghatározó, hanem az is, hogy mikor történtek. Horn két labdát szerzett a Jets ellen, amikor a New York támadott és/vagy a vörös zónában volt. A Panthers végül egy labdabirtoklásnyi különbséggel nyerte meg a mérkőzést.

Jackson első labdaszerzése a Falcons ellen volt a 3. héten, ami elvette az Atlanta reményét a fordításra. A másodikat a 12. héten szerezte, Horn két labdaszerzésével együtt, ami az első félidőben szoros mérkőzést eredményezett a Panthers és a 49ers között. A 13. héten Jackson volt az, aki elkapta az MVP Matthew Stafford passzát, és touchdownra váltotta azt a Rams elleni 31-28-as hatalmas győzelem során. Stafford passzát a wild card mérkőzésen is elkapta, amely az NFL egyik legjobb cornerback-játéka volt idén, és a 17. héten a korábbi csapata, a Seahawks ellen is szerzett egyet.

Mindkét cornerback bizonyította, hogy nemcsak szerelni tudnak, de azt hatékonyan teszik. A 16. héten a Tampa Bay Buccaneers ellen megnyert mérkőzésen a Bucs a 2 yardos vonalról indult neki egy harmadik kísérletnek. Sean Tuckernek csak be kellett volna vinnie a labdát, ami egész szezonban ment is neki. De Horn szerelte és megakadályozta a touchdownt.

Jackson összesen 68 szereléssel zárt, ami az ötödik legjobb eredmény a csapatban, ebből négy yardveszteséges volt.

A Panthers Thorntonban is sokat látott, ami elég ahhoz, hogy izgalmassá tegye a holtszezont, van mélységük a közeljövőre nézve, és időt kapnak a fiatal játékosok fejlesztésére hosszú távon.

MI VÁRHATÓ 2026-BAN

Minden kezdő vagy jelentős játék tapasztalattal rendelkező játékos legalább még egy szezonra szerződéssel rendelkezik, így ez egy meglehetősen nyugodt holtszezon lesz a csoport számára. Jacksonnak azonban csak egy éve van hátra a szerződéséből, és tekintve, hogy hogyan játszott a Charlotte-ba érkezése óta, észszerű dolog elgondolkodni a jövőjén.

Mivel a kezdőcsapat tagjai már megvannak erre a szezonra, a figyelem inkább Thornton fejlesztésére és a Panthers által az edzőtáborban és a meccseken látott természetes képességeinek fejlesztésére fog irányulni. Lesz idő arra is, hogy Smith-Wade legjobb szerepét megtalálják ebben a védelemben. Újoncként ő lett a kezdő slot corner. 2025-ben többet mozgatták, hogy kompenzálják Tre’von Moehrig line of scrimmage közeli játékát. A kérdés, hogyan lehetne a legjobban összehangolni ezt a két játékost a jövőben?

Forrás: panthers.com