
A Panthersnek döntést kellett hoznia az irányító Bryce Youngról a holtszezonban, de ez nem volt nehéz.
A general manager Dan Morgan a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csapat le fogja hívni Young ötödik évre szóló opcióját.
„Bryce idén nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő a nagyok ellen.” mondta Morgan kedden, miután bejelentette a döntést.
Így a játékos 2027-ig a csapatnál marad, ami a mostani szezonja után könnyű döntés volt. Young vezetésével a Panthers 10 év után újra az NFC South bajnoka lett és hazai rájátszásbeli mérkőzést játszhatott.
Young karrierjének legjobb szezonját produkálta, minden tekintetben csúcsokat állított fel, a passzolt yardoktól (3011) kezdve, a touchdownok számán (23), és a passzmutatón (63.6) át az irányító mutatóig (87.8).
Emellett a 12 győztes drive-jából idén hatot vezetett a negyedik negyedben vagy a hosszabbításban, és ez a 12 továbbra is a legtöbb a ligában 2023 óta.
Számos módon bizonyította, hogy a mérkőzések végén is kiváló teljesítményre képes. Az egy labdabirtoklásnyi különbségű mérkőzéseken elért 101.2-es irányító mutatója a harmadik legjobb a ligában, csak Josh Allen és Lamar Jackson előzte meg. A mérkőzések második félidejében elért 3.8-as touchdown-interception aránya a legjobb öt közé tartozott, és a negyedik kísérletek során elért passzolt yardok tekintetében (285) ő volt a liga legjobbja.
Mivel a negyedik kísérletek (a 27 sikeres kísérletük a legtöbb volt a ligában) fontos részét képezik a filozófiájuknak támadásban, nem árt, ha ebben jó.

„Úgy gondolom, hogy Bryce remek munkát végzett ebben az évben, és nagyon izgatott vagyok a jövő miatt, valamint amiatt, hogy továbbra is jó a kapcsolata az elkapóinkkal és a körülötte lévő játékosokkal.” folytatta Morgan. “Ha megnézzük Bryce-t a mindennapokban, a munkamorálját, irányítja a csapatot, átveszi az irányítást a line of scrimmage-en, jól olvassa a játékot, jó döntéseket hoz a passzvédelemben, és ezt aztán átülteti a vasárnapi meccsre, vagy szombatra vagy amikor játszunk. Úgy éreztem, hogy idén sokkal nagyobb a tekintélye a pályán, és tényleg megtalálta a helyét, minden héten jobb lett, és minden nap harcolt. Ennél többet nem is lehet kérni egy játékostól, főleg egy irányítótól..”

A 2023-as draft 1/1-es választása így még két szezonig szerződéssel rendelkezik, egy olyan időszakban, amikor a fiatal elkapók köré építik a passzjátékot.
Ez idő alatt Tetairoa McMillannek, Jalen Cokernek és Xavier Legette-nek, valamint Jimmy Horn Jr.-nak fog passzolni. Coker remek Rams elleni teljesítményével és McMillan idei csúcsformájával az újonc elkapók között ez jó alapnak tűnik a további fejlődéshez.
„Elképesztő volt nézni a srácokat, ez volt a csúcspontja annak a munkának, ami a háttérben zajlott, az edzéseken, a folyosókon, a tárgyalótermekben folytatott beszélgetéseknek, és Bryce volt ennek a középpontjában.” mondta Dave Canales, a Panthers vezetőedzője. „Szükségünk volt erre az időre, hogy ez a csapat felkészüljön, és fantasztikus volt látni, ahogy ez a meccsen életre kelt, és valami olyanná válik, amire számíthatunk és amire támaszkodhatunk, egy igazán jó Rams ellen, látni az energiájukat, látni, hogy nem riadnak vissza a pillanattól, hanem harcolnak, és győzelmeket aratnak az út során.”

Derrick Brown szerint is Young idén bebizonyította, hogy tud jól játszani és vezetni a csapatot.
„Bryce-nak rohadt jó éve volt.” mondta Brown. “Sokan szidják, de ha ez olyan egyszerű lenne, akkor mindenki irányító lenne a ligában, de ez nincs így. Büszke vagyok rá és az év során elért fejlődésére, hogy kiállt a csapat elé, amikor New Englandben vereséget szenvedtünk, bejöttünk az öltözőbe, volt mit mondanunk. Minden héten volt mit mondani.”
Forrás: panthers.com