
Derrick Brown, ahogy minden héten, az öltözőszekrénye mellett állt, és nézte a kamerák és fények tengerét, a Carolina Panthers mérkőzésein egyre növekvő tömeget, és megpróbálta szavakba önteni a Panthers 34-31-es veresége után még mindig meglévő ellentmondásos gondolatokat, összetett érzelmeket és büszkeséget.
„Nehéz.” mondja egy kis szünet után. „Nehéz így veszíteni. Nagyon büszke vagyok erre az időszakra és arra, ahogy a srácok küzdöttek. A New England elleni meccs (4. hét) után itt ültünk 1-3-as mutatóval… ott találta meg a csapat önmagát. Ez egy nagyon kemény sport, és minden héten a legjobbakkal kell megküzdeni. Nagyon büszke vagyok a csapatunkra, amiért hajlandó volt küzdeni.”

A Carolinának szombat este újra hátrányból kellett felállnia, miután a Rams gyorsan 14-0-s vezetésre tett szert, az első három támadásukból kettőben TD-t szerezve. Mindkét touchdown kedvező mezőnypozícióból született, az egyik egy sikertelen negyedik kísérlet, a másik egy interception után. Miután a negyedik támadás során az L.A.-t mezőnygólra kényszerítették, a védelem négy egymást követő támadásban megállította a Rams csapatát (három punt és egy sikertelen negyedik kísérlet).
„Megmutattuk az embereknek, hogy már nem a régi Panthers vagyunk. Sokan nem adtak nekünk esélyt.” jegyezte meg a cornerback Mike Jackson. „Szóval megmutattuk az embereknek, kik vagyunk, és van mire építenünk.”
A Rams még egy mezőnygólt szerzett alig több mint három perccel a harmadik negyed vége előtt, majd alig több mint két perccel a negyed vége előtt Trevis Gipson sackelte Staffordot, aztán a harmadik&hosszú szituációban Jackson beugrott Davante Adams útvonalába, amelyre egész este várt. Még a mérkőzés elején is elmondta Adamsnek, hogy tudja, mi fog történni, és készen áll rá. Igazat mondott, és tökéletesen időzítette az interceptiont.
„Az első meccsen levédekeztem egy dig útvonalat, harmadik&13 volt, ilyenkor mindig dig útvonalat fut.” magyarázta Jackson. “Abban a helyzetben tudtam, hogy dig vagy kifelé útvonal lesz. Szóval csak alkalmaztam a technikámat. Ugyanezt az útvonalat futotta a Detroit ellen is, szóval a harmadik&hosszúnál ott voltam a határon.”
Jackson, aki az alapszakaszban a legtöbb levédekezett passzt érte el (19), szombat este még négyet szerzett a Rams ellen, valamint három szerelése és egy labdaszerzése is volt.
„Nem igazán hallgatok senkire. A kritikák túlértékeltek.” mondta Jackson. „Mindenki azt mondta, nem fognak Jaycee felé dobni. Nekem ez teljesen megfelel. Büszke vagyok rá.”
A csapatok ebben a szezonban sokat kerülték a Pro Bowler Jaycee Hornt, Jackson pedig újra és újra válaszolt a kihívásra.
„Hihetetlen. Ő Mr. Állandóság.” mondta Dave Canales a mérkőzés után a cornerbackről. „Megcsinálja a játékát, amikor kell, újra és újra levédekezi a labdát, majd a végén egy hatalmas interceptionnel segít nekünk, ami a sikertelen 4. kísérlet után elképesztő segítség volt, hogy újabb esélyt kapjunk.”
Horn négy szerelést és egy levédekezett passzt is hozzáadott a teljesítményéhez, de a Rams utolsó előtti támadásánál le kellett hozni a pályáról, végül agyrázkódás miatt nem tudta befejezni a meccset. Az utolsó támadásnál azonban Staffordnak nem kellett tesztelnie a határokat.
„Sok lehetőséget kihasználtak a pálya közepén, és a sikeres passzokkal életben tartották a támadásokat.” magyarázta Canales. „Nem igazán támadtak minket ott, ahonnan Jaycee hiányzott, de ugyanakkor mindig nagyszerű dolog, ha Jaycee ott van.”
Amikor a Panthers szombat este utoljára visszaadta a labdát a Los Angelesnek, még 2:34 perc volt hátra a játékidőből, a Carolina 31-27-re vezetett, és a Ramsnek 71 yardot kellett megtennie a pontszerzéshez. A védelem egész este szorosan őrizte az MVP-jelölt Matthew Staffordot, egy touchdown után gyakran megállították, vagy punttal, vagy egy blokkolt punttal, vagy egy turnoverrel.
Ez kísértetiesen hasonlított a 13. héthez, amikor a Panthers a meccs végén átvette a vezetést az L.A. ellen, és a védelemnek kellett megállítania az ellenfelet, hogy megnyerjék a mérkőzést. De ezúttal a Super Bowl esélyes csapat készen állt. Stafford és Sean McVay a pálya közepét támadták, tight endekkel és nagytestű elkapókkal dolgoztak, és olyan zónában támadták a Pantherst, amely ugyan védte az end zone-t, de mégis sok elkapást engedett.
„Arra számítottunk, hogy a labda olyan játékosokhoz kerül, mint Nacua és Adams.” magyarázta a safety Nick Scott. „Ezért ők a középső területet támadták, ami szerintem jó döntés volt. De csak akkor lehet a középső területet támadni, ha ennyi időkérésed van, meg a két perces figyelmeztetés és minden ilyen. Nem voltak időszűkében, annak ellenére, hogy nem sok idő volt hátra. Szóval több futásra, középső labdákra és hasonló dolgokra számíthatsz. De jól végrehajtott támadás volt; a fiúk teljesítették a feladatukat és levitték a földre az ellenfeleket. Nem akartunk túl agresszívek lenni, nehogy a labda túl messzire repüljön a pályán.”

A középső terület támadása egész este bevált a Ramsnek, és akkor használták tökéletesen, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A Next Gen Stats szerint Stafford összességében 22/30-as mutatóval 275 yardot és két touchdownt passzolt a pálya közepén.
„A védő koordinátor Ejiro Evero nagyon jó tervet eszelt ki, hogy korán nyomást gyakoroljon Staffordra,” mondta Canales, „aztán felvették a blitzeket, és ő párszor megvert minket középen néhány harmadik kísérletnél, így ott egy kicsit más védekezést kellett játszanunk.”
Jacksonnak volt egy játéka középen, ami a holtszezonban is kísérteni fogja.
„Nem lett volna szabad hagynom, hogy elkapja a labdát.” ismerte el Jackson, utalva Puka Nacua 18 yardos elkapására, amely a Ramst a 30 yardos vonalig juttatta előre. Ez volt az egyetlen elkapás, amit Jackson egész este engedett, de a cornerback tudja, hogy ez sokba került.
“Túl mélyen álltam fel. Nem tudtam rendesen felvenni a pozíciót, úgy érzem, ez az én hibám. Ezen dolgoznom kell a holtszezonban, hogy az utolsó két percben, amikor minden felgyorsul, a lehető leggyorsabban fel tudjam venni a pozíciót. Gyorsan történt. Már eleve mélyen álltam fel, csak meg kellett volna állnom egy pillanatra.”

A széleken Stafford 11 passzkísérletéből csak 1 volt sikeres, 10 yardot és egy interceptiont dobott, majd a legfontosabb pillanatban megdobta a második sikeres passzát, amikor a tight end Colby Parkinsonnak adott győztes touchdownt a pylonnál.
Young és az offense nem tudott összehozni a négy játékból egyet sem az utolsó 0:32 másodpercben, így szombat este véget ért a szezonjuk.
„Nem hiszem, hogy bárkinek is lenne oka szégyenkezni.” mondta Scott. „Úgy gondolom, hogy a fiúk rendkívül keményen küzdöttek, nagyon büszke vagyok a csapatra, arra, ahogyan védekeztünk, támadtunk és a speciális csapat teljesítettek. Mindenki, minden fázisban, valamikor a mérkőzés során előlépett, és megadta nekünk a legjobb esélyt a győzelemre. Így alakult. Gratulálok nekik. Ugyanolyan keményen játszottak, mint mi, és mi jöttünk ki vesztesen ebből.”
Bizonyos értelemben a szombat a Panthers 2025-ös szezonjának apró mása volt: korán hátrányba kerültek, de nem adták fel. Minden ellenféllel megküzdöttek, végül pedig csak egy hajszálnyival maradtak el attól, ami egy csodálatos siker lett volna.
„Ilyen a futball.” mondta Jackson. „Egy kicsit zavarni fog. De meg kell értenünk, hogy volt jó és rossz is benne, és tovább kell lépnünk.”
Forrás: panthers.com