
Számos oka van annak, hogy a Panthers nem ilyedt meg, amikor két touchdown hátrányban voltak az első félidőben egy rájátszás mérkőzésen.
Az egyik ok az volt, hogy Bryce Young volt a csapatban, aki ugyan nem tökéletes irányító, de bebizonyította, hogy tudja, hogyan kell végigcsinálni egy felzárkózást, és általában akkor javul fel a játéka, amikor a legnagyobb szükség van rá.
Annak ellenére, hogy szombaton 34-31-re kikaptak a Rams csapatától a rájátszásban, Young ismét remek teljesítményt nyújtott, 264 yardot és egy touchdownt passzolt, futott egy 16 yardos touchdownt, gyakran végigvitte a csapatot a pályán, és a negyedik negyed végén Jalen Coker touchdownjával megszerezték a vezetést. De akkor Matthew Stafford elővette a saját meccs végi varázserejét, és 38 másodperccel a vége előtt a Rams győzelmet jelentő touchdownt szerzett. Az elején dobott egy interceptiont, de ahogyan oly sokszor, Young most is visszavágott, és vezetéshez juttatta a Pantherst.
„Kitartó, egyszerűen kitartó, kemény.” így jellemezte a Panthers vezetőedzője, Dave Canales az irányítót. „Ez egy nagyon jó passzsiettető csapat, és ő megcsinálta a játékokat. Meghosszabbította a játékot, folyamatosan megtalálta a mezőnyben lévő játékosokat, és egy kicsit távolabbról is megfutott egy touchdownt. Természetesen ő is azt mondaná, hogy szeretné visszacsinálni azt az interceptiont, és ez a játék része. De ugyanakkor, ahogy lehetőséget adott nekünk arra, hogy a punt után végigvigyük a labdát a pályán, majd a végén egy gyönyörű passzt adott Cokernek, amivel átvettük a vezetést, az hihetetlen volt. Nem tudom eléggé megdicsérni azért, ahogy Bryce játszott ezen a meccsben.”
A felzárkózás jellemző volt Youngra ebben a szezonban, a karrierje során elért 12 győztes drive-jából hatot idén vezetett, segítve a Panthersnek megnyerni az NFC South-ot.
Ez nem tette könnyebbé számára a vereség utáni pillanatokat, de arról beszélt, hogy nagy lépéseket tett a rendszer elsajátításában és a vezető szerepének megszerzésében a negyedik szezonjában.
„Hálás vagyok, hogy ilyen remek csapatom van, hálás vagyok, hogy megbíznak bennem, és tudom, mire vagyunk képesek.” mondta Young. “Az én felelősségem, hogy ezt kihozzam belőlünk, hogy a legjobb formánkat hozhassuk. Hálás vagyok azért, hogy egyre nagyobb felelősséget kapok játékosként és vezetőként, és ez megtanított arra, hogy folytatnom kell ezt a fejlődést. Hetente próbálom kitalálni, hogy mit tehetek a javulásom érdekében, hogy mit tehetek, hogy fenntartsam a jól működő dolgokat. Nem hiszem, hogy nagyképű, filozófikus, ”ki-ha-én-nem” típusú ember lennék. Elhivatott vagyok. Olyan vagyok, aki minden nap bejön és mindent belead. Bármit megteszek, ami a csapat javát szolgálja. Számomra a fejlődésről szól az egész, arról, hogy jobb legyek, hogy jobbak legyünk, és persze a holtszezonban, amikor önértékelést végzünk, sokat tanulunk ebből.”
Young gyakran szigorúbb magával, mint a többiek, és az öltözőben – mindkét oldalon – idén nőtt a bizalom.
„Megmutatta, ki is ő valójában.” mondta a cornerback Mike Jackson. „Sokan beszélnek arról, hogy milyen alacsony és hogy nem tudja megcsinálni, de ő mintha nem is hallaná. Egy csendes gyilkos, és ezt szeretem benne. Szóval megmutatta, ki is ő valójában.”
Derrick Brown is azt mondta, hogy Young idén bebizonyította, tud játszani és vezetni a csapatot.
„Bryce-nak rohadt jó éve volt.” mondta Brown. „Sokan szidják, de ha ez olyan egyszerű lenne, akkor mindenki irányító lenne a ligában, de ez nincs így. Büszke vagyok rá és az év során elért fejlődésére, hogy kiállt a csapat elé, amikor New Englandben vereséget szenvedtünk, bejöttünk az öltözőbe, volt mit mondanunk. Minden héten volt mit mondani.”
Young a legtöbb kategóriában karriercsúcsot ért el ebben a szezonban, a passzolt yardok (3011), a touchdownok (23), a sikeres passzok aránya (63.6%) és az irányító mutató (87.8) tekintetében is. Az egy labdabirtoklásnyi különbségű mérkőzéseken 101.2-es irányító mutatóval a harmadik volt a ligában, csak Josh Allen és Lamar Jackson előzte meg. A mérkőzések második felében elért 3.8-as touchdown-interception mutatójával a liga legjobb öt játékosa közé tartozott, és a negyedik kísérletek során elért passzolt yardok tekintetében (285) ő volt a liga legjobbja.
Emellett hozta a szükséges robbanékony játékokat is, hat legalább 15 yardos passzal, valamint azzal a 16 yardos futott touchdownnal, amely emlékeztetett arra a másik irányítóra, aki szombaton ott volt a stadionban.
De ami a legfontosabb, karriercsúcsot ért el a győzelmek számát tekintve, és a Panthers csapata tíz év után először megnyerte a divíziót, nyolc év után pedig először jutott a rájátszásba.
És ez megalapozta a csapattársai bizalmát.
„Mi úgy működünk, ahogy Bryce működik; ő a csapat szíve.” mondta a veterán safety Nick Scott. „Ő egy fantasztikus vezető. Nagyon kitartó. Mindazt, amit Canales edző hirdet és amivé a csapatát próbálja alakítani, azt Bryce mindig megmutatja, és mindig is megmutatta. Egy olyan ember, aki a megfelelő módon reagál a nehézségekre. Egy olyan ember, aki soha nem adja fel a harcot. Kemény. Vezető tulajdonságokkal rendelkezik, és ő a megfelelő ember a feladatra. Ezt már többször is bebizonyította.”
Forrás: panthers.com