A rosszkor elkövetett szabálytalanságok sokba kerültek a Panthersnek

4–6 minutes

Derrick Brown és Lathan Ransom tisztában vannak a szabályokkal. Tudják, hogy az irányítót védeni kell, és hogy a védő nem ütheti meg az irányítót későn és/vagy a fej és a nyak környékén. Elfogadják, hogy mindketten szabálytalanok voltak, amikor megütötték a New Orleans irányítóját, Tyler Shough-t, ami életben tartotta a drive-ot és végül a győzelmet jelentő támadáshoz vezetett.

Ismerik a szabályok logikáját; ami frusztráló a két védő és a Panthers számára, az az, hogy gyorsan történnek a dolgok a pályán, és hogy amikor Shough teljes sebességgel fut, futóként viselkedik, a védő nem sok mindent tehet.

„Szerintem ez megítélés kérdése kéne, hogy legyen, nem minden egyes alkalommal, amikor kap egy ütést.” érvelt Brown. „Döntsük már el! Egyik sem volt rosszindulatú. Egyszerűen nem értem, de ez van.”

Brown a harmadik negyed végén kapott büntetést, amikor belecsúszott Shough-ba, miközben az irányító is csúszott a labdával. A Saints irányítója megtévesztette a védőket, mielőtt elindult. Amikor becsúszott, már Brown is csúszott, és a védőfal játékos meg is próbálta elfordítani a testét, hogy ne teljes súlyával ütközzön Shough-nak. De már késő volt.

„135 kiló vagyok.” mondta Brown. „Nem sokat tehettem, hogy ne abba az irányba menjek.”

A futásból szerzett 1 yardhoz további 15 yardot adott hozzá a büntetés, így a Saints a Panthers 20 yardos vonaláig jutott. Két sack után a Saintst hátrább került, de addigra már mezőnygól tartományban voltak, és a sikeres rúgás egy labdabirtoklásnyi különbséget jelentett.

„Tudjuk, hogy van ez.” zárta Brown. „Minden áron meg fogják védeni az irányítót, ez van, de játszani kell.”

A Panthers 17-10-es vezetéssel kezdte a negyedik negyedet, és esélye volt arra, hogy növelje előnyét, de nem tudták kihasználni azt, míg a New Orleans újabb touchdownnal gyarapította pontjait. Aztán a Saints utolsó támadásában, 0:57 másodperccel a vége előtt, a saját 8 yardos vonaláról indulva, Shough és csapata gyorsan végigment a pályán.

12 másodperccel a vége előtt a Saints a Panthers 48 yardos vonalánál 2nd&10 yardos helyzetbe került, és már nem volt időkérésük. A Carolina belső falemberek nélkül állt fel, és három safety-t küldött a pályára, érthető módon azt feltételezve, hogy a Saints passzolni fog.

A New Orleans kihasználta a helyzetet, és Shough egy tervezett futással megindult középen. 4 yardot ért el, mielőtt becsúszott. Ransom, tudva, hogy minden yard számít, amikor mezőnygól távolságba próbálnak eljutni, odarohant, hogy megállítsa. Belecsúszott Shough-ba, a Panthers legnagyobb bánatára.

„Ilyen helyzetben minden yard számít, ő futott a labdával, én pedig csak arra gondoltam, hogy minél gyorsabban megállítsam.” magyarázta Ransom. „Ez nehéz. Megpróbálunk minél előbb megállítani őket, ezért amikor fut, csak arra gondolok, hogy minél gyorsabban megállítsam, de ő egy irányító, ezért jobban oda kell figyelnem , és azt hiszem, hagyni kell futni, vagyis nem futni, hanem becsúszni.”

„Szerintem ez egy baromság. Egész nap ezt csinálta, későn csúszott, egyszerűen nem tudom, mit várnak tőlünk. Ez van.” mondta Brown.

A büntetéssel a Saints a 29 yardos vonalig jutott, így Charlie Smyth mezőnygól-távolságba került, és a 47 yardos rúgással megnyerte a mérkőzést.

Nehéz eldönteni, hogy egy irányító mikor válik futóvá, és mikor tekinthető csak futó irányítónak. Ez egy olyan rejtély, amely az utóbbi években megzavarta a védelmet, mivel egyre több irányító alkalmazza ezt a taktikát a mérkőzéseken.

„Siettetnünk kell az irányítót és számolni kell az üresen maradó futósávval.” mondta a passzsiettető D.J. Wonnum, kritizálva magát és a védelmet, amiért nem tudták megállítani Shough-t, majd hozzátette: “Ez új játék azt jelenti, hogy minden irányító mozogni fog és kilép a zsebből. Nekünk pedig jól kell játszanunk. Minden snap előtt megbeszéljük, mit fogunk csinálni. Összhangban kell játszanunk. Nyilvánvaló, hogy manapság védik az irányítókat, szóval tanulni kell belőle. Egyszerűen tanulni kell belőle.”

„Ezek nehéz játékok, de ilyen helyzetekben okosabban kell cselekednünk. Tyler remekül teljesített a különböző futó helyzetekben, jobban kell figyelnünk arra, hogy hogyan akarjuk szerelni, és ügyelnünk kell arra, hogy ne a vállunk legyen elől, mert amikor ő lemegy, akkor a feje és a nyaka környékén fogunk ütközni vele. Jó bírói döntések voltak, és ezek olyan szituációk, amelyekben jobban oda kell figyelnünk, ha egy nagyon mozgékony irányítóval állunk szemben.” tette hozzá a vezetőedző Dave Canales.

Úgy tűnik, hogy a szabályalkalmazásnak van némi szubjektív oldala is, legalábbis a Panthers szempontjából. Bryce Young is futott az egyik játékban, és bár nem csúszott előre, úgy tűnt, hogy eltalálták, amikor lemondott a további játékról. Nem volt zászló, amit Brown a pálya szélén szóvá is tett.

„Nem mondtak nekünk semmit.” mesélte Brown, egyfajta magyarázatként. „Láttuk. Egész nap kaptuk őket, szóval…” mondta a vállát vonogatva.

Míg Brown és Ransom szabálytalanságai az időzítésük és a körülményeik miatt kitűnnek, a Panthers aznap szezoncsúcsot jelentő 11 büntetést kapott, ami 103 yardot jelentett az ellenfélnek. A Saints is jócskán kapott büntetést a játékvezetőktől, a kilenc szabálytalanság 78 yardot ért. De a 11 büntetés szokatlan a liga egyik legkevesebbet szabálytalankodó csapatától.

A vasárnapi meccs előtt a Panthers a harmadik legkevesebb büntetést kapta a szezonban, átlagosan 5.46 büntetést meccsenként. Ez több mint kétszeresére nőtt egy nap alatt, ami elgondolkodtató.

„Így nem lehet nyerni.” ismerte el Brown. „Nagyon kevés csapatnak sikerül, de ez egy olyan helyzet, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi büntetést kapjunk.”

Amikor az edzők és a játékosok megnézik a felvételeket, hogy lássák, mi sikerült és mi nem a meccs során, a szabálytalanságokat is értékelni fogják. Jelenleg Canalesnek nincs sok információja arról, hogy hogyan és miért volt ennyi büntetés, de tudja, hogy ez lesz az egyik első dolog, amit értékelnie kell.

„Talán a pihenőhét miatt van.” vetette fel Canales. „Az, hogy nem kaptunk büntetéseket, a fegyelmezett játékunknak volt köszönhető. És mivel ezek a büntetések mégis megjelentek, ezt a problémát azonnal meg kell oldanunk, meg kell beszélnünk, mikor és hogyan történtek, és gondoskodnunk kell arról, hogy ne forduljanak elő többé.”

Nincs idő a csalódáson rágódni, csak az számít, hogy mit lehet tenni a problémák megoldása érdekében. Mivel két mérkőzésük van még a Bucs ellen, és mindkettőt meg kell nyerniük, a Panthers tudja, hogy ez a vereség alázatos hozzáállást és gyors felejtést igényel.

„Már a legelejétől a küzdőszellemről szólt az egész, ez az, amit csinálunk.” mondta Brown. „Most talpra kell állnunk, vissza kell vágnunk. Mindenkit kihívás elé kell állítani, és munkához kell látnunk.”

Forrás: panthers.com