
A Panthers meccsben tudott maradni, még akkor is, amikor támadójátéka nem volt olyan hatékony, mint a múlt héten.
De a kellő erő nélkül nem tudták tartani a lépést a 49ers csapatával, annak ellenére, hogy a meggyengült védelem jól teljesített.
A Panthers 20-9-re kapott ki a 49ers-től a Monday Night Football meccsen, így 6-6-ra romlott a mutatója. De még mindig csak alig vannak lemaradva a Tampa Bay-től.
A Panthers összesen 230 yardot tudott szerezni, Bryce Young pedig két interceptiont is dobott egy héttel azután, hogy franchise-rekordot jelentő 448 yardot ért el a Falcons elleni győzelem során.
Young 18/29-es passzmutatóval 169 yardot szerzett, egy touchdownt passzolt Tetairoa McMillannek és két interceptiont dobott. De futójáték nélkül (csak 13 kísérlet) nem volt egyensúly a játékukban.
Csak a harmadik negyed utolsó percében jutottak el az end zone-ig, és csak a védelemnek köszönhetően maradtak meccsben, amely az első félidőben három labdát is szerzett, először 2019 óta.
A 49ersnél Christian McCaffrey gyakran kapott labdát, végül 142 yardot és egy touchdownt szerzett.
A három interception miatt volt szoros az eredmény az első félidőben
A Panthers 10-3-as hátránnyal ment a félidőre, annak ellenére, hogy védelme dicséretre méltó teljesítményt nyújtott.
A Panthers az első félidőben háromszor kapta el a 49ers irányítójának, Brock Purdy-nak a passzát, ebből kettőt Jaycee Horn, egyet pedig Mike Jackson. Horn labdaszerzései üres területen voltak, míg Jackson magasra ugrott, hogy megakadályozza Ricky Pearsall touchdownját az end zone közepén.
Ez lehetővé tette a Panthers számára, hogy szoros legyen az eredmény az első félidő után, amikor az offense nem tudta elkapni a ritmust.
Öt támadásukból három 3&out-ra végződött, és az első félidőben mindössze 19 játékból csak 72 yardot tudtak elérni (míg a San Francisco 39-ből 180-at). McCaffrey az első félidőben 17 alkalommal ért labdához, és 83 yardot szerzett.
Amikor Horn első interceptionje előnyös mezőnypozíciót biztosított nekik, nem tudtak mit kezdeni vele.
Miután Young az 1 yardos vonalig jutott, a safety Ji’Ayir Brown elkapta a passzát az end zone-ban.
Horn második interceptionje után Ryan Fitzgerald 25 yardos mezőnygólt rúgott, amivel a Panthers megszerezte az első pontjait.
A mérkőzés során egyre több lett a sérült
A sérülések a hét folyamán egyre csak jöttek, és ez a mérkőzés során is folytatódott.
Christian Rozeboom és Trevin Wallace sérülése miatt Claudin Cherelus és Krys Barnes kezdtek linebacker poszton, de Cherelus agyrázkódás miatt nem tudta befejezni a meccset.
Így a draftolatlan újonc Bam Martin-Scott játszott Barnes mellett a védelemben.
Horn nem játszott a második félidőben agyrázkódás miatt, így az újonc Corey Thornton állt be a helyére.
A második félidőben volt olyan időszak, hogy öt újonc védő volt a pályán, Nic Scourton, Lathan Ransom és Princely Umanmielen mellett.
Emellett a jobb guard Chandler Zavala a harmadik negyedben vádlisérülést szenvedett, a helyére Jake Curhan állt be.
Thornton a harmadik negyedben szenvedett bokasérülést, és nem tért vissza a pályára. Így Chau Smith-Wade maradt Jackson mellett.
Forrás: panthers.com