
A Panthers ezúttal Wisconsinba utazik, hogy megmérkőzzön az NFC legjobb csapatával, a Green Bay Packersszel. Ez egy remek alkalom Carolina számára, hogy felálljon a Bills elleni nagy vereség után, és megerősítse pozícióját a konferenciában a szezon második felének elején.
„Szerintem még korai, még korai.” mondta a cornerback Jaycee Horn. „Jó csapatok várnak ránk a sorsolásban, minden győzelemért meg kell küzdenünk, ezért nem igazán gondolok arra, hogy versenyben vagyunk, vagy ilyesmi. Ez még csak a 9. hét, még vannak jó csapatok, akikkel játszani fogunk.”
Ahhoz, hogy megszerezzék a győzelmet, a Panthersnek a legendás Lambeau Fielden kell legyőznie a feljövőben lévő Packers csapatát. A visszatérő kezdőjátékosoktól kezdve a védelem reagálási lehetőségén és a készségposztokon alkalmazott eltérő megközelítésén át még sok minden másig íme öt dolog, amit érdemes figyelni, amikor a Panthers a Packers ellen lép pályára.
Hogyan alakul a futók rotációja?
Hétfőn Dave Canales elmondta, hogy a futók rotációjának jövőbeli alakításakor nem hagyhatja figyelmen kívül Rico Dowdle elmúlt hetekben nyújtott teljesítményét. Dowdle az elmúlt hetekben több mint 600 yardot futott, ami elég ahhoz, hogy a liga legjobb 5 futója között maradjon, annak ellenére, hogy az elmúlt két hétben kevesebb labdát kapott. Nyolc hét alatt Dowdle átlagosan 5.7 yardot ért el futásonként, és a két hét alatt, amikor kezdőként lépett pályára, átlagosan 7.33 yardot ért el futásonként.
A veterán futó azonban realista maradt. Arra a kérdésre, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak-e a két futó rotációjának, Dowdle így válaszolt:
„Határozottan úgy gondolom, hogy igen, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Mivel két remek futónk van, ezért határozottan úgy gondolom, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek. Bármelyikünk segíthet a csapatnak nyerni. Úgy gondolom, hogy volt pár jó meccsem, de tudom, hogy minden meccs más, mert lehet, hogy aznap rossz napod van. De én minden meccsen, amikor pályára lépek, akkor érzem igazán, hogy milyen lesz a napom. Nem mondanám, hogy eddig nagyon jól ment, de volt pár jó meccsem.”
Most a kérdés az, hogy két hétnyi játékidő megosztás után Dowdle és a jelenlegi kezdő Chuba Hubbard között hogyan fog kinézni a játék vasárnap? Ezt Canales nem árulja el.
„Sokat beszélgettünk, és vasárnap kipróbáljuk a tervet.” mondta Canales a héten. „Nem akarok semmilyen tippet vagy információt elárulni arról, hogy mit fogunk csinálni, de bízom mindkét játékosban, és sokat beszélgettünk erről.”
A Packersnek van az egyik legjobb futás elleni védelme az NFL-ben, jelenleg a harmadik helyen állnak a ligában, és mérkőzésenként mindössze 78.9 futott yardot engednek. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Panthers – amely jelenleg az ötödik helyen áll a ligában a futójáték tekintetében – csak a második TOP10-es csapat lesz, amellyel Green Bay idén találkozik. Három ellenfele pedig a liga legrosszabb csapatai közé tartozott a futójátékot tekintve.
Milyen lesz a futás elleni védekezés?
A Panthers futás elleni védekezésének statisztikái jelentősen romlottak vasárnap a Bills ellen. A 8. hét előtt a Carolina a liga 8. helyén állt a futás elleni védelem tekintetében, és a 2. hét óta a 2. legjobb csapat volt. Aztán jött James Cook III, és 216 yardot futott. Ezzel a Panthers a 16. helyre csúszott vissza, és az átlaguk 111.6 yardra emelkedett.
„Egyértelműen nem végeztünk elég jó munkát sem edzői, sem játékos tekintetben.” mondta a védő koordinátor Ejiro Evero. „Nem akarok túl sokat elárulni a taktikáról, de azt elmondhatom, hogy sokszor jutottak el a labdával a szélekre, és mi nem végeztünk elég jó munkát, nem tudtunk alkalmazkodni és jól játszani ez ellen. Szóval nekem is jobbnak kell lennem, a stábunknak is jobbnak kell lennie, a játékosoknak is jobbnak kell lenniük, mert ez egyszerűen nem volt elég jó.”
Most megpróbálnak javítani a Packers futójátéka ellen, amelyben ott van Josh Jacobs és Emmanuel Wilson is. Csapatként a Green Bay a középmezőnye tartozik, átlagosan 114.1 yarddal meccsenként. Josh Jacobs 63.9 yardot fut mérkőzésenként, és 3.6 yardot futásonként.
„Ő egy türelmes futó. Jól olvassa a játékot, felépíti a dolgokat.” mondta Jacobsról a védőfal játékos A’Shawn Robinson. „Szóval képesnek kell lennünk blokkolni, elszakadni, elindulni, hogy a linebackereknek ne kelljen résről résre ugrálniuk, és ez megkönnyíti a dolgát a hátsó védőknek, a linebackereknek, a külső védőknek és nekünk elöl, hogy magas szinten végezzük a munkánkat.”

A legnagyobb tényező itt Wilson. A harmadik évében járó futó a második legjobb a csapatban 162 yarddal, de ennek nagy részét a múlt héten a Steelers ellen ért el. Az első három mérkőzésen Wilsonnak csak hét futása volt. A Cowboys ellen, egy hosszabbításos mérkőzésen Wilsonnak nyolc futása volt és összesen 11 alkalommal ért labdához, 81 yardot szerezve. A következő két mérkőzésen alig kapott labdát. De a 8. héten a Steelers ellen Wilson szezoncsúcsot jelentő 11 futással zárt, és 61 yardot szerzett.
Ezenkívül az irányító Jordan Love-nak is van 25 futása, 109 yardot szerezve.
„Sok motion van a játékban, keverik a dolgokat, sok látványos mozdulatot csinálnak, és jól működnek együtt elöl.” folytatta Robinson. „Ez megnehezíti a dolgunkat. Nagyszerű futójuk van. Az irányító tudja, hogyan kell olvasni, figyelni és dekódolni a játékot, és megoldani azt. Szóval remek védekezést kell játszani, és tudnunk kell, mi történik.”
Mi kell Jordan Love (és Tucker Kraft) megállításához?
A 193 centijével és 99 kilójával Love egy nagytestű irányító. Ezért a védelemnek oda kell figyelnie rá. Mint már szóba került, 25 futásból 109 yardot szerzett. Love 28 alkalommal hajtott végre scramble játékot, és a passzainak 7,.6%-ban volt tervezett kiforgás. Csak 10 alkalommal sackelték.
Love a blitz ellen ebben a szezonban átlagosan 9.5 yardot szerez kísérletenként és nyolc touchdownja van (egy interception mellett), ezek a negyedik helyet jelentik az NFL-ben.
Love gyakran elszalad a blitz elől, hogy szabad embereket keressen a pályán, és csak akkor fut, ha szükséges. Azáltal, hogy időt nyer magának a pálya átnézésére, 13/2es touchdown-interception arányt ért el, ami a harmadik legjobb eredmény a kvalifikált irányítók között (minimum 150 passz kísérletből).

„Okosan bánik a labdával.” mondta a linebacker Christian Rozeboom. „Eljuttatja a labdát a játékosainak, akik többnyire az elkapás után csinálják meg a nagy játékot, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb megállítsuk őket, és hosszabb játékra kényszerítsük őket. Meg kell nyernünk a first downt, ahogyan azt korábban is, nem a múlt héten, hanem korábban, aztán meg kell állítanunk őket, miután elkapják a labdát.”
Ezt legjobban Love tight endje, Tucker Kraft tudja próbára tenni. 346 yardot szerzett elkapás után, ami eddig az ötödik legtöbb a ligában. Leválik a védőkről, és arra kényszeríti őket, hogy csoportosan állítsák meg.
„Rá kell koncentrálni.” mondta a cornerback Mike Jackson. „Ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket látni lehet a ligában. Sok csapatnak van nagyon jó tight endje, szóval ez nem újdonság, de tudni kell, hogy hol vannak a pályán.”
„Általában a legtöbb csapatnak van egy olyan elkapója, aki a legnagyobb veszélyt jelenti, de Kraft jó játékos, és szeretik neki passzolni a labdát. De nem szabad, hogy ez megtévesszen, mert vannak más elkapóik is, akik szintén jók, szóval mindenkire oda kell figyelnünk a pályán.” tette hozzá Horn.
Hogy fog kinézni a támadójáték Young visszatérésével?
Bryce Young vasárnap visszatér, miután a múlt héten bokasérülés miatt kihagyta a mérkőzést. Egész héten edzhetett, Dave Canales pénteken a riportereknek elmondta, hogy Young
„egyre jobb és jobb, nagyon jól vette az akadályokat a héten. Minden nap fokozatosan növeltük az edzés intenzitását. Remekül nézett ki, ahogy a többiekkel dolgozott, belejött, olvasta a játékot, kommunikált, és úgy nézett ki, hogy fizikailag is készen áll a játékra.”
Youngnak a múlt heti vereséget a pálya széléről kellett nézni, miután előzőleg három győzelmet aratott a csapat, ami még fájdalmasabbá tette a vasárnapi vereséget.
„Igen, persze, senki sem érezte jól magát a múlt héten.” ismerte el Young. „Természetesen mindig ott akarok lenni a pályán, és együtt éreztem a többiekkel. Nagyon keményen dolgoztunk, és nyilvánvaló, hogy az eredmény nem az volt, amiben reménykedtünk. De mindannyian továbbléptünk, ez a hét a Green Bay-ről szól, és épp a felkészülés közepén vagyunk, és mindent megteszünk, hogy felkészüljünk rájuk.”
Young jelenléte a pályán egy olyan offense-ben, amely egyre magabiztosabb, minden héten hasznukra válik. Ez a hét azonban különösen fontos. A Packers két dinamikus passzsiettetőt használ, erről részletesebben is lesz szó. A Panthers azonban úgy játszik, hogy Youngnak gyorsan el kell passzolnia a labdát.
„Minden héten ezt a megközelítést alkalmazzuk, és azt akarom, hogy a labda elinduljon.” ismerte el Canales. “Jó döntéseket akarok. Elővételezést akarok, meg ilyen típusú dolgokat, és ez az, ami oda vezetett, hogy Bryce nagyon határozott legyen, ismerje a koncepciókat, ismerje a játék felépítését, tudja, hogyan kell támadni bizonyos védekezéseket, és hová kell mennie a labdának, és ez csak egy része ennek. Emellett a csapaton is múlik, hogy gyors döntéseket hozzanak helyette, megjelenjenek a zónákban, elszakadjanak az embertől, és mutassanak neki helyet, ahová eljuttathatja a labdát.”

A Next Gen Stats szerint nyolc hét alatt Youngot 11.5 százalékos arányban sackelték a nyomás alatt végzett passzjátékai során, ami a negyedik legalacsonyabb mutató az NFL-ben, és a legalacsonyabb karrierje során. Ehhez hozzájárul az is, hogy egyre érzékenyebb a nyomásra, mivel átlagosan 0.68 másodperccel azután, hogy nyomás alá került, eldobja a labdát, ami karrierje során a leggyorsabb, és kicsivel gyorsabb, mint az NFL átlag (0.70 másodperc).
És akkor ott van még Micah
Normális esetben egy bizonyos passzsiettető semlegesítése a fenti megjegyzésben szerepelne, az irányító játékánál. De Micah Parsons nem egy átlagos passzsiettető. Parsons egy szezon alatt átalakította a Packers védelmét. Kíméletlen az irányítókkal szemben, utat nyit a linebackereknek, és felvesz két védőt, hogy a csapattársa, Rashan Gary a csapat legjobbja lehessen 7.5 sackkel (Parsons eddig 6.5-et szerzett).
„Tudnod kell, hol van.” mondta Canales. „Nagyszerű munkát végeznek, különböző helyekre mozgatják, mindkét szélen játszik, belül is többféle módon, szóval tudnod kell, hol van.”
Néha hiábavalónak tűnik megállítani, a legtöbb csapat csak abban reménykedik, hogy lelassíthatják, és így az elkapóiknak elég idejük lesz elszakadni a védőtől.
„Nyilvánvalóan ő az egyik legjobb játékos a ligában.” mondta Tetairoa McMillan. „Minden egyes játékban figyelni kell rá, tudni kell, hol van minden egyes down során, így az elkapóinknak fel kell gyorsítani a játékot, nem szabad semmi különlegeset csinálniuk, csak ragaszkodniuk kell az alapokhoz, az alapvető dolgokhoz.”
Ennek nagy része a támadófallal kezdődik. Ahogy Canales mondta, Parsons a pálya bármely pontjáról támadhat, és meg is fogja tenni. De a legjobb teljesítményét a széleken nyújtja. Ez azt jelenti, hogy Ikem Ekwonu és vagy Taylor Moton vagy Yosh Nijman lesznek vele szemben, attól függően, hogy Parsons melyik oldalról támad.
Ugyanakkor végső soron az egész csapat felelőssége, hogy mindig tudják, hol van az 1-es számú játékos.
„Figyelni kell a passzvédelemre és a segítségnyújtásra a széleken.” mondta Canales. „Ő egy fantasztikus játékos, ezért nagyon fontos, hogy tudatában legyünk ennek, hogy tudjuk, mikor és hogyan támadunk.”
Forrás: panthers.com