Gyorshírek: Egy újabb támadófal kombináció

5–8 minutes

Így vagy úgy, a Panthers valószínűleg a hetedik különböző kezdő támadófal kombinációt fogja használni a héten az idei kilencedik mérkőzésén.

A legcsodálatosabb az, hogy már mindannyian ismerik egymást.

Tudják, hogy Brady Christensen szezonjának Achilles-szakadás miatt vége (szerdán megműtötték), és a vezetőedző Dave Canales szerint a center Cade Mays sem fog játszani a héten. A jobb tackle Taylor Moton helyzete bizonytalan, de nem zárták ki, hogy a Packers ellen pályára lépjen. Ha nem tud, akkor a veterán Yosh Nijman fogja helyettesíteni.

Akárhogy is alakul, Austin Corbett valószínűleg visszatér a center pozícióba (ahogy az év első két mérkőzésén is játszott), és Chandler Zavala lehet mellette, mivel a 3. és 4. héten jobb guardként kezdő játékos szerdán visszatért a pályára, és esélye van arra, hogy a héten aktiválják az IR-ről.

„A fejlődése pontosan a tervek szerint haladt.” mondta Dave Canales Zavaláról. „Nagy sebességgel mozgott, irányt váltott meg minden, és ma remekül nézett ki a pályán.”

És még ha a bal oldal Ikem Ekwonu és Damien Lewis személyében érintetlen is marad, ez egy új kombináció lesz a már ismert játékosokból.

Corbett, aki nyolcadik NFL-szezonját játssza, a harmadik csapatában, elismerte, hogy ez újdonság a számára.

„Egyáltalán nem ismerős.” mondta. „Sokszor, amikor jönnek a sérülések, akkor a gyakorló csapatokból szerződtetnek játékosokat, igaz? Cseréket hajtanak végre, meg ilyenek. Szóval az a jó, hogy olyan játékosok érkeznek a falba, akikkel már sok mérkőzést játszottunk együtt. Sokszor játszottunk együtt. Ez fantasztikus, és ez tényleg a vezetőség érdeme, hogy ezt sikerült elérniük.”

A Panthers megtartotta a tavalyi év kilenc legjobb falemberét, ami lehetővé tette számukra, hogy túléljék azt, hogy egy olyan Pro Bowler játékost, mint Robert Hunt, sérült listára tettek, és a 9. hét végére még három másik játékos is felkerült a listára (beleértve Corbettet, aki visszatért, Zavalát, aki talán visszatér, és Christensent).

„Ez egy brutális sport, különösen a falban, ahol bármi megtörténhet.” mondta Corbett. „Ezért könnyebb, ha megmarad a csapat, megmaradnak az emberek, és megmarad a kommunikáció. Sajnos most olyan helyzetben vagyunk, hogy át kell szerveznünk a csapatot, de így be tudunk ugrani és el tudjuk végezni a feladatot.”

A múlt heti hét sackes kivételtől eltekintve, amikor három falember nem tudta befejezni a mérkőzést (és majdnem egy újonc tight endet kellett beállítani tackle posztra), a fal egy mérkőzésen sem engedett háromnál több sacket, és továbbra is az ötödik helyen állnak a ligában a futójátékot tekintve.

„Jól jön nekünk, hogy van segítségünk csapaton belülről, és hogy Austin Corbett itt van, aki be tud ugrani Cade helyére.” mondta Canales. “Úgy érzem, hogy a legjobb csapatunkat tudjuk pályára küldeni, ami esélyt ad nekünk a győzelemre. Ez a visszatérésen dolgozó játékosoknak, a remek munkát végző erőnléti edzőknek, az intelligens hozzáállásnak, az elemzésekkel rendelkezésünkre álló összes információ felhasználásának, valamint a fizikoterápiának és az ehhez kapcsolódó dolgoknak az érdeme. És persze a sokáig együtt dolgozó csapatban a játékosokat felkészítő edzőké is. Szóval nagyon megnyugtató számomra, hogy visszatérnek ezek a srácok, és tudják, hogy mit és hogyan kell csinálniuk.”

Friss információk a sérültekről

Canales a szerdai edzés után számos friss információval szolgált, tekintve, hogy a keret negyede szerepelt az Injury Reportban.

Ahogy már szó volt róla, Christensen várhatóan hamarosan az IR-re az Achilles-sérülése miatt. Canales szerint Mays a térd- és boka problémái miatt várhatóan nem játszik a héten. Moton állapotával kapcsolatban azonban optimistább volt, a veterán jobb tackle térdproblémák miatt a múlt heti mérkőzés szünetében fejezte be a meccset.

„Taylor jó híreket kapott, a legjobbat, amit kaphatott.” mondta Canales.

A hírek nem voltak olyan jók az újonc külső linebacker Princely Umanmielenről, Canales azt mondta, „úgy tűnik, egyelőre nem fog játszani”.

A linebacker Trevin Wallace (váll) és a safety Nick Scott (ágyék) állapotát napról napra értékelik, de egyikük sem edzett szerdán.

A tartalék irányító Andy Dalton is kihagyta a szerdai edzést, miután a múlt heti mérkőzés elején megsérült a jobb hüvelykujja, amikor összeütközött a Bills egyik védőjével. Canales szerint a héten figyelni akarják a felépülésének alakulását, mielőtt döntést hoznának.

A kezdő irányító, Bryce Young (boka) is teljes értékű edzésmunkát végzett szerdán, de az edzés rövidebb volt, és módosítottak néhány, tőle elvárt feladatot is.

A terv a futó poszton megvan, de titokban marad

Az elmúlt két hétben sokat beszéltek a Panthers futó posztjának rotációjáról. Ha két 1000 yardos futó van a keretben, hogyan osztja el a csapat a labdát? Továbbá mi a fontosabb: a múltbeli teljesítmény vagy a jelenlegi teljesítmény?

Ezek a kérdések foglalkoztatták Dave Canalest és stábját a héten. Hétfőn azt mondta a riportereknek, hogy tiszteletben tartja Chuba Hubbard eddigi teljesítményét és fontosságát a csapat számára, ugyanakkor elismeri, hogy Rico Dowdle jelenleg jobb formában van.

„Ez egy jogos észrevétel, és Chuba sokat jelent ennek a csapatnak, annak az identitásnak, amelyre a csapatunkat építeni szeretnénk.” mondta Canales hétfőn. „És szerettük volna Chubának megadni a lehetőséget, hogy kimehessen a pályára, és továbbra is pozitív hatással legyen a csapatunkra. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Rico kivételes teljesítményt nyújtott néhány mérkőzésen, majd az elmúlt két hétben kapott lehetőség során.”

Amíg Hubbard a 5. és 6. héten sérülés miatt nem tudott pályára lépni, Dowdle ugrott be helyette, és 389 yardot futott az említett két mérkőzésen. Az elmúlt két hétben a duó megosztotta a játékidőt, Hubbard kezdett, és valamivel több snapet kapott (73-at, míg Dowdle 55-öt). Dowdle ez idő alatt 25 futásból 133 yardot ért el.

Canales szerint szerdán a stáb mindkét futóval beszélt, hogy megosszák velük a vasárnapi Packers elleni mérkőzés tervét. De egyelőre ez a terv titokban marad.

„Sokat beszélgettünk, és vasárnap kipróbáljuk a tervet.” mondta Canales a riportereknek. „Nem akarok semmilyen tippet vagy információt elárulni arról, hogy mit fogunk csinálni, de bízom mindkét játékosban, és sokat beszélgettünk erről.”

A Panthers korán felkészült a szezon végi pihenőhétre

Amikor májusban közzétették a 2025-ös szezon sorsolását, a Carolina Panthers elkezdett felkészülni a 14. héten esedékes pihenőhétre. A Panthers az egyike annak a négy csapatnak, amelynek a 14. héten van a pihenőhete, ami a legutolsó pihenőhét.

„Igen, vannak előnyei és hátrányai is.” magyarázta Canales a héten. „Elég rendszeres a sorsolásunk. Vasárnaponként 1 órakor játszunk. A test hozzászokik ehhez. A hét folyamán a felkészülés, a péntek, a szombat és a vasárnap meglehetősen egységes, szóval van egyfajta következetesség, amit nagyon élvezek.”

Miután a pihenőhét, amely lehetőséget nyújt az önértékelésre, a szezon végén van, a Panthers előre beépítette ezeket a „szüneteket” és a reflexió napjait. A játékos tanács segítségével Canales és csapata négyhetente hétfőnként visszatekint az előző négy mérkőzésre.

“A szezonvégi pihenőhét miatt fontos, hogy minden negyed után a vezetői tanácskozásainkon átgondoljuk, hol tartunk jelenleg. Ezeket a dolgokat be kell építeni, mert a pihenőhét ajándéka az, hogy a szakmai stábnak ez lehetőséget ad az önértékelésre — mélyen beleáshatjuk magunkat abba, amit csinálunk, megnézhetjük, mi működik, és mit kell esetleg módosítanunk. Szóval kihasználtuk ezt, és előrelátóan megterveztük, hogy megnézhessük, mik ezek a dolgok, kik azok a játékosok, akik jól teljesítenek, melyek azok a koncepciók, amelyek jól működnek, és belemerülhessünk ezekbe. Tudom, hogy ennek vannak előnyei és hátrányai, és várjuk, hogy végre eljöjjön.”

Még ha előre tudták is, hogy a pihenőhét idén a szezon végén lesz, és a lehető legjobban felkészültek, a sérülések elkerülhetetlenül bekövetkeznek, a zúzódások és horzsolások gyűlnek, és a szomorú valóság az, hogy a pihenőhétig még van öt hét.

„De most csak apróbb módosításokat kell végrehajtanunk, néhány finomítást, hogy biztosan erősek legyünk fizikailag vasárnaponként, miközben hétről hétre haladunk előre.” fogalmazott Canales.

Forrás: panthers.com