
A Panthers szerdán visszakapta egyik irányítóját az edzőpályára, ami jó jel.
De a sérült listán felbukkant egy másik név, ami bonyolítja a helyzetet.
Bryce Young szerdán teljes értékű edzésmunkát végzett, miután a múlt héten bokasérülés miatt kihagyta a Bills elleni összecsapást.
Viszont a tartalék Andy Dalton, az aktív keret másik irányítója nem vett részt az edzésen hüvelykujj sérülés miatt.
A Panthers vezetőedzője, Dave Canales azt mondta, hogy Young „nagyon szeretne” játszani vasárnap a Packers ellen, de okos, hosszú távú döntéseket akarnak hozni. A szerdai edzés rövidebb volt, és Canales azt mondta, hogy figyeltek a fizikai igénybevételre.
„Ma egy kicsit módosított edzést tartottunk, de jól bírta, jól kezelte a terhelést.” mondta Canales Youngról. „Holnap újra megpróbáljuk, és a következő pár napban döntést hozunk.”
Canales szerint Dalton a Bills elleni mérkőzés első negyedében sérült meg.
„A mérkőzés elején sérült meg a hüvelykujja.” mondta Canales Daltonról. „Egy igazi bajnok, kitartott, és képes volt pályán maradni, hogy befejezhessük a mérkőzést. A mérkőzés után azonban a sérülése súlyosbodott, és az elmúlt néhány napban elvégeztük a szükséges vizsgálatokat. Szóval meg kell néznünk, hogy alakul a héten, és az alapján kell döntést hoznunk.”

Dalton háromszor veszítette el a labdát a mérkőzés során, és Canales szerint ez a sérülés hatással lehetett a játékára.
„Elképzelhető, a dobókéz hüvelykujja, a jobb keze.” mondta Canales. „Imádom, amikor a srácok… tudta, hogy ez milyen fontos a csapat számára, és ott akart lenni a csapattársaiért, hogy megadja a ritmust, és az esélyt a győzelemre, ezért minden elismerésem Andy-nek, amiért kitartott.”
A Panthersnek Mike White és Hendon Hooker is ott van még a gyakorló csapatában, és ha Dalton nem tud pályára lépni, akkor egyiküknek be kell öltöznie vasárnap a Packers ellen.
Hookert vasárnap a Bills ellen Dalton tartalékának felhozták a gyakorló csapatból, és Canales szerint még mindig egyeztetnek arról, hogy mi legyen a továbbiakban.
Forrás: panthers.com