
A Panthers (4-4) ezen a héten ismét idegenben lép pályára, Wisconsinba utazik, hogy megmérkőzzön a Green Bay Packers (5-1-1) csapatával. A Carolina a 7. héten 40-9-re kikapott a Bills-től, ezzel véget ért a három mérkőzéses győzelmi sorozata, és most visszatérne a győztesek táborába.
„Megnéztük a felvételt, megbeszéltük, mik voltak az okok, ez alapján kijavítottuk a hibákat, és továbbléptünk.” mondta hétfőn a futó Chuba Hubbard. „Ezen a héten a Green Bay ellen játszunk, így arra koncentrálunk.”
A Packers 35-25-ös győzelmet aratott Aaron Rodgers és a Steelers ellen a főműsoridős meccsen. A Panthers eddigi mérlege a Packers ellen 6-12. A Carolina 4-6-os mutatóval áll hazai pályán és 2-6-os mutatóval idegenben, a rájátszásban pedig 0-1 a mérleg.
A két csapat legutóbb 2023 karácsony estéjén találkozott. A mérkőzés 33-30-as Panthers vereséggel zárult.
Mielőtt a csapat belevetné magát a felkészülésbe, ismerkedjünk meg a 2025-ös Packers csapatával.

Tucker Kraft megállíthatatlan
Amikor egy tight end a csapat legjobb elkapója, akkor általában az offense nem rendelkezik top elkapó opcióval, vagy a taktika a check-downokra épül. A Packersnek jó elkapói vannak, köztük Christian Watson, aki a héten tért vissza.
Tucker Kraft pedig továbbra is Green Bay legjobb játékosa. Mindent meg tud csinálni, a pálya közepétől a mély passzokig, és ott játszik, ahol éppen szükség van rá. A harmadik évében járó tight end 30 elkapással 469 yardot szerzett, nagy fölénnyel vezeti a Packerst, és a harmadik a tight endek között az NFL-ben, mindössze 5 yarddal lemaradva Travis Kelce-től. Kraft Jordan Love kedvenc célpontja a red zone-ban is, hat touchdownt szerzett. A csapat többi tagja összesen hetet.
196 cm-es magasságával és 117 kg-os súlyával Kraft a legtöbb problémát az elkapás után okozza, és általában nem lehet egyetlen védővel megállítani. A Next Gen Stats szerint Kraft a legjobb a tight endek között idén 346 elkapás utáni yarddal. Ez 56 yarddal több, mint amit bármelyik másik játékos elért ezen a poszton. Vasárnap este a Steelers ellen a tight end hét elkapással 143 yardot ért el; ebből 131 yardot az elkapások után, ami a harmadik legtöbb elkapás utáni yard egy tight endtől 2016 óta.

A Micah Parsons-probléma
A Packers a holtszezon egyik legnagyobb igazolásaként egy csere során megszerezte a passzsiettető Micah Parsonst. Az egykori Dallas Cowboys sztár a várakozásoknak megfelelően teljesít. 6.5 sackje és 44 irányító siettetése van, amivel a liga legjobbja a front-seven játékosok között.
A Packers védelmének alapja Parsons játéka. A secondary védekezési ideje drasztikusan csökken, mivel gyorsan odaér az irányítóhoz. Ha nem tör be a zyebbe, az azért van, mert valószínűleg két ember védekezik rajta. Parsons kapja a passzsiettetők közül a második legtöbb két emberes védekezést (a snapjeinek 22.4 százaléka).
Ilyenkor megnyílik a pálya Rashan Gary előtt, aki 7.5 sackkel vezeti a Green Bay-t. Gary és Parsons az NFL-ben az ötödik, illetve a hatodik helyen állnak a sackek számát tekintve, és a szezon első felében a legjobb duó voltak a ligában.

Egy irányító – több fegyver
A Packersnek van egy remek kapcsolata Jordan Love és Romeo Doubs között. Az irányító és az elkapó 2022-ben, a draft óta játszik együtt, és ez a páros 2023-ban kezdte el uralni a mérkőzéseket, amikor Love kezdő lett.
Bár Kraft a legjobb elkapó, Doubs lett Love kedvenc elkapója. A két játékos idén 27 elkapással 350 yardot és négy touchdownt ért el.

Love-nak van egy újonca is, Matthew Golden, aki 21 elkapásnál tart, átlagosan 12.0 yardot szerezve elkapásonként. A futó Josh Jacobs pedig bebizonyította, hogy megbízható check-down opció. 19 elkapása van 191 yarddal.
Jayden Reed szezon eleji sérülése után a Panthers kétségbeesetten keresett egy mély passzokra alkalmas játékost. Ezt végül Christian Watson visszatérésével kapták meg. A gyors játékos a 2024-es szezonzárón elszenvedett ACL-sérülése után lejátszotta idei első mérkőzését. A visszatérése során négy elkapással 85 yardot ért el, átlagosan 21.3 yardot elkapásonként, és az egyik útvonalon 32.7 km/h-s csúcssebességet ért el.
Forrás: panthers.com