Gyorshírek: Tommy Tremble akadályfutása, a futás elleni védekezés és Ryan Fitzgerald

4–6 minutes

Nevezhetjük akadályfutásnak, magasugrásnak, vagy ahogy a támadó koordinátor Brad Idzik mondta, „szabadalmaztatott karaterúgásnak”. Akárhogy is nevezzük, Tommy Tremble elkapás utáni különleges mozdulata a pálya szélén számos tényező eredménye.

„Mindhárom tight end átveszi azt a hozzáállást, amit Pat McPherson meg akar honosítani a tight end csoportban, és nagy büszkeséget éreznek már önmagában a blokkolás miatt is.” magyarázta Idzik csütörtökön.

Azáltal, hogy elkötelezik magukat a futójátékban a blokkolás mellett, az lehetőségeket teremt a csapatnak a passzjátékban a mérkőzés későbbi szakaszában.

„Minden dicséretet megkapunk, amit ezekért a játékokért megérdemlünk, és ez egy számunkra kritikus pillanatban valósult meg, amikor Tommy úgy döntött, hogy végrehajtja az egyik szabadalmaztatott karaterúgását a pálya szélén.” viccelődött Idzik, majd komolyan folytatta. „Ez is azt bizonyítja, hogy a blokkolás, amit addig csinált, elvezetett ahhoz a ponthoz, ahol meg kellett állítaniuk a futást. Be kellett zárniuk egy rést, és ekkor Tommy képes volt félretolni, és egy elkapás utáni futásnál megnyitni egy útvonalat.”

A hivatkozott játék vasárnap a negyedik negyedben történt a Cowboys ellen. A Panthers a mérkőzés végén döntetlenre állt, és a saját 14 yardos vonaláról indította a támadást. A saját 38 yardos vonaluknál, egy 3rd&1 yardos helyzetben Bryce Young balra forgott, és Tremble-nek adott egy rövid passzt.

Onnan a tight end tette a dolgát, és mint mindig, ehhez tartozott egy ugrás is, függetlenül attól, hogy szükséges volt-e vagy sem.

„Ez egy pillanatnyi dolog volt.” nevetett Tremble a döntésről. „Nem sikerült, de majdnem. Nagyon közel volt.”

„Kicsit mosolyogtató, amikor megpróbálja, mert szerintem a vérében van a próbálkozás, de van pár nagyon jó pillanata is, amikor a vállait leengedve áttöri a védőket.” tette hozzá Idzik.

Idzik, aki mindig is futballedző volt, elismerte, hogy időnként felvetik ezt a kérdést a videóelemzések során, mert ha ez Tremble játékának része lesz, akkor annak úgy kell történnie, hogy a játékos és a labda is biztonságban legyen.

„Mindenre figyelünk.” mondta Idzik. “És amíg szükséges, tartsa szorosan a labdát, amikor ezt csinálja. De felhoztam neki Antonio Brownt is; pár évvel ezelőtt őt is megbüntették ezért, amikor egy puntert átugrott. Szóval amíg tényleg megpróbál valakit átugrani és közben védi a labdát, azt is szeretnénk, ha saját magára is vigyázna. Szóval szerintem ez egyfajta dicséret, tudja, hogy néhány DB alacsonyan fog menni rá, és megvan az atlétikai képessége, hogy átugorja őket, de amíg vigyáz magára és a labdára, addig mi segítünk neki, hogy tudja, mikor kell ezt csinálnia.”

Mind a 11 játékos a labdára koncentrál a védekezés során

Az edzők mindig azt hangoztatják, hogy védekezés során mind a 11 játékosnak a labdára kell koncentrálnia, és hogy ez gyakran a futás elleni védekezés kulcsa. De ezt mondani és a gyakorlatban látni gyakran két különböző dolog.

Amikor a védő koordinátor Ejiro Evero azt értékeli, mi nem működött a Panthers futás elleni védekezésében a tavalyi szezonban, és mi működik ebben a szezonban, akkor azt látja, hogy a labda támadása az, ami a különbséget jelenti.

„A srácok nagyon megtanulták, hogy a védőfal edző Todd Wash és a külső linebackerek edzője AC Carter hogyan tanítja a mechanikát, és pokoli jó munkát végeznek a végrehajtásában.” mondta Evero. „Mindig arról beszélünk, hogy meg kell állítani a futójátékot, de nem csak a védőfalnak, hanem mind a 11 játékosnak, ahogy a linebackerek és a safety-k játszanak, ahogy a cornerbackek helyettesítik egymást, mind a 11 játékos elkötelezettségét megmutattuk ennek megvalósítása során.”

Ez a végrehajtás és a gyors játék jelentette a különbséget, magyarázta Evero. Mert ha megnézzük a tavalyi és az idei szezon felvételeit, a taktika és a megközelítés nagyjából ugyanaz. A játékosok azok, akik életre keltik ezeket a pályán, és ez segítette a Pantherst a TOP10-be kerülni a futás elleni védekezést tekintve (összességében a 9. helyre), miközben a csapatokat átlagosan 94.5 futott yardon tartották meccsenként.

„Visszatekintettünk a tavalyi teljesítményünkre, és nem igazán különbözik a többi évtől. Mindig keressük, mit lehetne javítani a taktika, a technika és a játékhívások terén, és természetesen a játékosaink is nagy szerepet játszanak ebben.” mondta Evero.

A futás elleni védekezés mindezt úgy teszi, hogy a liga hat legjobb futójából hárommal, a 12 legjobb közül pedig négyel kell szembenéznie.

„Minden szerdán reggel bemutatót tartunk a hét elején a futásokról, és Wash edző átveszi a részleteket.

Renaldo Hill ugyanezt teszi a hátsó csoporttal, és beszél a futójáték legfontosabb elemeiről, úgyhogy szerintem mindezek, valamint a játékosok elkötelezettsége, és az edzésmódszerek mind-mind együtt hozták meg a változást.”

Ryan Fitzgerald lenyűgöző természete

Tracy Smith, a speciális csapat koordinátora kénytelen volt hivatásos meteorológussá válni, és ezt már karrierje elején felismerte.

„Mindjárt az első napon, mivel a Cleveland Brownshoz kerültem, ez azonnal problémát jelentett az életemben.” mondta Smith szerdán. „Az egyetemen, az Utah State csapatánál, a tengerszint feletti magasság és a véletlenszerű hóviharok jelentettek problémát, szóval voltak ilyen dolgok. A speciális csapatnál a labda a levegőben van, így az is szerepet játszik, és a hétvégén mozgott a levegő.”

Smith elmondta, hogy a Bank of America Stadiumban vasárnap olyan erős széllökések voltak, hogy a mezőnygól távolság akár 12 yarddal is változott. És hátszélük volt (Smith tudja, hogy általában inkább oldalszél fúj), így nyugodtan küldte ki Ryan Fitzgeraldot egy 55 yardos rúgásra.

Ezt hetente figyelnie kell, és elmondta, hogy a Meadowlands új stadionja sokkal kiszámíthatóbb, mint a régi Giants Stadium (ahol a legenda szerint egy bizonyos belső alagút ajtajának kinyitása varázslatos módon megváltoztathatta a feltételeket).

De azt is megtanulta, hogy Fitzgerald nem igazán inog meg a szélben, az újonc rúgó már az elején hírnevet szerzett magának a személyiségének állandóságával.

Fitzgerald a múlt heti teljesítményével elnyerte az NFC speciális csapat játékosa díjat.

„A sikerekkel való megbirkózás egyesek számára ugyanolyan kihívást jelent, mint a kudarcokkal való megbirkózás.” mondta Smith. „Szóval ezzel is meg kell birkóznunk. Élőben tapasztalta meg, hogy a hét speciális csapat játékosa díj nem életre szól, szóval mi lesz ezután? Csak rúgunk tovább. Jól teljesít. Egy igazi munkamániás, erős háttérrel rendelkezik, és mindig azon van, hogy megnézze, mit tehetünk ezen a héten. Egyik meccs jön a másik után, a szezon végéig, és nem látom, hogy ne akarnak tovább fejlődni.”

Forrás: panthers.com