
A múlt heti Cowboys elleni győzelem után a bal oldali guard Damien Lewis a közösségi médiában írt a csapat kultúrájának változásáról.
Néhány fordításos győzelem után az irányító Bryce Young is elmondta, hogy ő is érzi ezt, de ez a mindennapi munkájukkal kezdődik.
„Úgy érzem, hogy a helyes irányba tartunk és fejlődünk.” mondta Young szerdán. „Szerintem az egyik legfontosabb dolog, amit észrevettünk, az a felelősségvállalás. Az edző remek munkát végzett, megteremtette az alapokat a számunkra. És ezt kihangsúlyozzák, gondoskodnak róla, hogy felelősséget vállaljunk a csapatkultúráért, a játékokért, a szokásainkért, meg úgy általában mindenért. És szerintem mindenki sokkal könnyebben felvállalja ezt most már. Én is elfogadom a csapatkultúrát, a felelősségvállalást és az apró dolgokat, és szerintem nagyszerű, hogy önmagunk tudunk lenni. Nagyszerű dolog részese lenni ennek, és nagyszerű dolog vezetőként részt venni benne. Tudod, még van mit tenni. Még sok dolgunk van. Még sok mindenben kell fejlődnünk, és csak hétről hétre haladunk, de nagyon hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek.”
A hangulat nagyszerű, de ha nincs meg a munka a meccsek között, ez sokkal kevesebbet ér. Young elmondása szerint, mivel az elmúlt két hétben volt némi pozitív megerősítés, ezt a tanulságot könnyebb is átadni.
„Ez bizalmat és hitet szül.” mondta Young a győzelemről. “De a munkamorál szempontjából ez egyáltalán nem változtat semmit. Tovább kell küzdenünk, ezen a héten 0-0 a mutatónk. Ez a szezon legfontosabb mérkőzése, mert ez a következő. Az edző mindig ezt mondja, csak ez számít. Tehát bármi is történik, hétről hétre haladunk, és csak annyira vagyunk jó csapat, amennyire a héten játszunk. Ügyelünk arra, hogy ragaszkodjunk a folyamathoz, ugyanolyan intenzitással, ugyanolyan éhséggel, függetlenül attól, hogy mi történik. Nem csak én mondom ezt. Mindenki így gondolja, és mindenki ezt testesíti meg. Hálás vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek, ahol a győzelem vagy a siker érzése leveszi a terhet a vállunkról. Őszintén szólva szerintem mi mindig is magunkban tartottuk. Mindig az öltözőben tartottuk, mindig az épületben lévő emberekre koncentráltunk. És nekünk mindig is ez volt a mentalitásunk, függetlenül attól, hogy sikeresek voltunk-e vagy sem. Mindig csak a következő hétre figyeltünk. Kívülről nézve nyilván vannak elvárások, terhek és narratívák, de mi egymásért játszunk, törődünk a csapatnál lévőkkel. Szóval ez nem nagy változás. Következetesnek és szorgalmasnak kell lennünk a munkánkban. Az edzők mindig arról beszélnek, hogy keressük a munkát, és ez fog minket sikeressé tenni, és mind egyetértünk ezzel.”
Dicséret a blokkoló tight endeknek és elkapóknak
A Panthers vezetőedzője, Dave Canales a szerdai sajtótájékoztatójának nagy részét azzal töltötte, hogy a futó Chuba Hubbard visszatéréséről beszélt, és arról, hogy ez mit jelent – vagy nem jelent – Rico Dowdle-nek, aki Hubbard távollétében az elmúlt két hétben 473 scrimmage yardot ért el.
De amikor az elmúlt két hét futójátékának sikereit és általában véve a csapat teljesítményét értékelte, Canales nem csak a támadófalra (bár ők is nagyon jól teljesítettek) mutatott rá, hanem a csapat egészére is.
Hosszan beszélt a tight endek blokkolásáról, Tommy Tremble-től Mitchell Evans-en át James Mitchell-ig, valamint az elkapók, köztük Tetairoa McMillan és Xavier Legette blokkmunkájáról.
„Minden azzal kezdődik, ahogy ez a csoport kommunikál egymással, és együtt blokkol.” mondta Canales. „Nem tudom eleget dicsérni a tight end csoportot és azt, ahogy blokkolnak. Mitchell Evans sokat fejlődött, megbízható elkapó lett, de fizikailag is erős. Tommy hihetetlen volt. James ugrott be JT helyébe, és remélhetőleg JT is hamar visszatér. Ezt most újra megvizsgáljuk a héten. De dicséretet érdemel a tight endek edzője, Pat McPherson is, aki felkészítette a fiúkat az erőszakos játékra. Látom, hogy az elkapók is nagyot fejlődtek, és kezeiket a játékosokon tartják a játékok végéig. Ha megnézzük a legfontosabb pillanatokat, láthatjuk, hogy TMac vagy Xavier megfogják a DB-ket, amikor Rico a második szintre jut. Szóval a teljes csapatra szükség van.”

Fókuszban az idegenbeli fejlődés
Canales a héten már említette, hogy áttekintik az idegenbeli mérkőzések logisztikáját, mivel idén még nem nyertek idegenbeli meccset, de szerdán kijelentette, hogy a folyamatnak ugyanolyannak kell lennie.
„Egy szállodában fogunk aludni.” mondta Canales az idegenbeli mérkőzések különbségeiről. „Megpróbáljuk megtartani a ritmusunkat és az időbeosztást, a szombati érzést. Repülővel megyünk, de a megbeszéléseinket ugyanúgy tartjuk, és fizikailag és mentálisan is felkészítjük a fiúkat, hogy vasárnap rendben felkeljenek, és elinduljunk, mert meccs van. Rengeteg időnk lesz, hogy felkészüljünk a stadionban. Nekem az idegenbeli mérkőzések mindig egy lehetőséget jelentenek arra, hogy együtt fejlődjünk. Sokkal több időt töltünk együtt, akár repülőgépen utazunk, akár a szállodában vagyunk, és beszélgetünk egymással. Remek beszélgetések zajlanak ott, remek lehetőség a kapcsolatok kiépítésére, és képesnek kell lennünk idegenben is nyerni. Ezt magas szinten kell tudni csinálni, és ki kell zárni a külső tényezőket. Meg kell értenünk, hogy az energia, az izgalom belőlünk jön. Mindig tőlünk kell indulnia, a szakmai stábtól és a játékosoktól, és ezt együtt kell megcsinálnunk.”
A Jalen Cokerrel kapcsolatos tervek
A Panthers még nem tette vissza Jalen Cokert és Austin Corbettet a keretbe, akik még a 21 napos edzés időszakukat töltik.
Corbett csak szerdán tért vissza az edzésekre, és teljes értékű munkát végzett a védőfelszerelés nélküli edzésen.
Coker a múlt héten edzett, és Canales szerint a terv az, hogy vasárnap a Jets ellen játszani fog.
„Ez a terv.” mondta Canales. „A mérkőzés napján csak 48 játékosunk van, nekik tudniuk kell játszani, és a mérkőzéseken különbözőképpen kell játszani. Akár vezetünk, akár hátrányban vagyunk, néha passzolni is kell, és a játékosoknak ott kell lenniük a pályán. A játékosoknak fizikailag alkalmasnak kell lenniük a játékra. Coker ma remekül nézett ki, remek edzése volt, holnap újra megnézzük. Holnap kicsit többet fogunk futni, nagyobb sebességgel. Az a harmadik napunk, szóval az lesz az igazi teszt, hogy kiderüljön, mi lesz, mire számíthatunk a hétvégén.”
Elismerés a játékhívásokért
A WFNZ rádiócsatornán adott interjúban Jake Delhomme, a Panthers Radio Network elemzője elmondta, hogy csapattársa, a legendás linebacker Luke Kuechly megdicsérte Canales múlt heti játékhívásait, és azt mondta, hogy néha még őt is megzavarta.
Figyelembe véve Kuechly felkészülés során végzett munkáját, valamint a futballösztöneit, ez sokat jelent.
Canales elmondta, hogy vannak olyan pillanatok, amikor érzi, hogy elkapja a ritmust. És a Panthers a ligában a hatodik helyen áll a first downok számát tekintve, így egyre több esélye van erre.
„Ez a hatékonyságról szól, és ez jellemzi ezt a csapatot, hatékony csapat vagyunk.” mondta. „Hatékonyak vagyunk a futójátékban. Hatékonyak voltunk a passzjátékban, de amikor first downokat és robbanékony játékokat csinálunk, az megnyitja az egész playbookot, és minél több lehetőséget kapunk, annál jobban meg tudjuk védeni az alapokat. A futójáték alapját a play action játékokkal és a boot playekkel lehet megvédeni. Meg lehet védeni a passzjátékot is, megvannak az alapkoncepciók, és ezek alapján lehet módosítani az útvonalakat. Minél több játékunk van, annál többször tudunk first downokat szerezni, és a támadójáték igazán kiegyensúlyozottá válik.”
Forrás: panthers.com