Gyorshírek: Dave Canales felkészült néhány játékos visszatérésére

5–7 minutes

Austin Corbett mosolyogva sétált át az öltözőn, és a válla felett ez mondta: „Olyan, mintha huzat lenne. Nyitva az ablak.”

A Panthers öltözőjében nincsenek ablakok, de Corbettnek mégis van egy, a 21 napos időszaka szerdán kezdődik, ez idő alatt térhet vissza a sérült tartalék listáról. A 2. héten elszenvedett térdsérülése óta van IR-en.

„Ezen a héten megnyílik számára a visszatérési időszak, hogy felmérjük, fizikailag hol tart – és az a lényeg, hogy bebizonyítsuk, képes elviselni a fizikai terhelést.” magyarázta Canales a Corbettre vonatkozó döntést.

Ez egy lehetőség a támadó falember számára, hogy fontos lépést tegyen a visszatérés folyamatában, és visszatérjen a pályára.

„Az elmúlt néhány hétben figyelemmel kísértük a helyzetet, hogy minden a helyére kerüljön, a test tegye a dolgát, és ez egy jó négy hét volt.” mondta Corbett hétfőn, összefoglalva az elmúlt hónap rehabilitációját. „Nagyon jól haladtam, és a gyakorlás során csak egy bizonyos szintig mehettünk. Amikor egy 90 kilós erőnléti edző próbál ellenem nyomást gyakorolni, az csak egy bizonyos pontig elég, nem igaz?”

Corbett bal térdét már harmadszor műtötték. Korábban 2022-ben elszakadt az ACL-je, 2023-ban pedig meghúzódott az MCL-je. Most ismét megsérült az MCL-je, de kevésbé súlyosan.

„Sokkal rövidebb idő volt a rehabilitáció, mint amit megszoktam.” viccelődött Corbett.

Ennek ellenére a szerdai edzés döntő lesz a guard számára, és lehetőséget nyújt arra, hogy értékelje, hol tart a felépülésben.

„Az erőnléti edzővel és a Derrick Brownnal tartott edzés két különböző dolog. Megnézzük, hogyan reagál a testem, és az alapján folytatjuk.” mondta Corbett. „Nem tudom, hogyan fog reagálni a testem. A korábbi műtétek után minden jól nézett ki, legalább négy hétig minden remekül ment, az edzőteremben is jól mentek a dolgok. Mintha minden rendben lenne. De ki kell menni a pályára, játszani, megnézni, mi történik, és aztán kell értékelni a helyzetet.”

Ráadásul a Panthers támadójátéka is egyre jobb, két egymást követő mérkőzésen is több mint 400 yardot szereztek. Most pedig a csapat még több fegyvert kap vissza a pályára.

Dave Canales hétfőn elárulta, hogy a Panthers hamarosan visszakaphatja Jalen Cokert és Chuba Hubbardot is Corbett mellett.

A csapat a múlt héten Coker 21 napos időszakát is elindította. Az elkapó, aki az edzőtáborban megsérült, és IR-en kezdte a szezont, a múlt hét nagy részét a gyakorló csapattal töltötte, miközben tesztelte az állóképességét. Canales óvatosan reménykedett abban, hogy készen áll majd a Cowboys elleni mérkőzésre. Végül nem így lett. A héten azonban más lehet a helyzet a vezetőedző szerint.

„Nos, már nagyon közel van. Remekül néz ki.” mondta Canales. „Szerdán adunk ki jelentést, de ez a hét nagyon fontos lesz a számára, hogy fizikailag is bebizonyítsa, képes megcsinálni, és képes kezelni a terhelést, amit várunk tőle.”

Hubbard az elmúlt két mérkőzést kihagyta, mert a lábsérüléséből lábadozott. Helyette Rico Dowdle az egymást követő két mérkőzésen több mint 200 yardot futott.

A sérülése előtt Hubbard 53 futással 217 yardot szerzett (átlagosan 4.1 yardot futásonként).

Visszatérésével a Panthers két 1000 yardos futója (mindketten átlépték ezt a határt a 2024-es szezonban) újra együtt lesz a pályán, ami izgalmas lehetőség a Panthers csapatának, miközben minden téren erősítik a futójátékukat.

„Nagyon bizakodó vagyok.” mondta Bryce Young vasárnap délután a Cowboys elleni győzelem után, utalva arra, hogy mindkét játékos rendelkezésre áll majd. „A legjobb az, hogy mindketten nyerni akarnak. Chuba a csapat vezetője. Nagyon fontos a számunkra. Mindig is az lesz. Rico remekül végzi a dolgát, amit láthattunk is. Nyerni akarunk. Mindent megteszünk a győzelemért, és ők közel állnak egymáshoz, mindig támogatják egymást, mindig segítik egymást, és bármi is kell a győzelemhez, tudom, hogy mindannyian meg fogjuk tenni.”

Ezenkívül Ja’Tavion Sanders is visszatérhet a héten, és a védelembe visszatérhet Tershawn Wharton (lábujj) is, aki az elmúlt két mérkőzést kihagyta. Ő is azok között volt, akiket Canales visszatérőként jelölt meg.

Canales évek óta csodálja Rico Dowdle-t

Mindenki csodálkozik Dowdle legutóbbi remek formáján.

A vasárnapi remek teljesítmények között ott volt a franchise rekordot jelentő 239 scrimmage yard, de egy bizonyos ponton a statisztikák elmosódnak.

Canales évek óta csodálója, még a Tampa Bay-beli idejéből. A Bucs futóedzője Skip Peete volt, ő edzette Dowdle-t, amikor a Dallas gyakorló csapatában volt, és javasolta, hogy ha alkalmuk nyílik rá, igazolják le.

„Azt mondta, hogy Rico Dowdle-t meg kell néznünk. Imádjuk ezt a játékot.” emlékezett vissza Canales a Peete-tel folytatott beszélgetésre. „Agresszív, okos, nagyon odateszi magát. Kicsit csendes, kicsit komoly, de szereti a játékot, szenvedélyesen játszik. Akkor végül nem igazoltuk le, de Skipnek igaza volt, ő pontosan ilyen. Agresszív futó, kemény, odafigyel és koncentrált. Minden, amit egy csapattársban és egy játékosban szeretni lehet.”

Az idegenbeli meccsek folyamatának áttekintése

A Panthers az idei három idegenbeli mérkőzését elveszítette, tavaly pedig 1-7-es idegenbeli mérleggel zártak.

A futballal kapcsolatos dolgokon kívül, amelyeket az edzői stábjával megbeszélt, Canales elmondta, hogy a futballműveleti alelnök Jeff Brownnal is megbeszélte az utazási előkészületeket, az ütemtervet és minden részletet.

„Fontosnak tartom, hogy a Panthers megmutassa, idegenben is jó futballt tudunk játszani, meg tudjuk állítani a futást, futtatni tudjuk a labdát, kiegyensúlyozottak tudunk lenni és komplett játékot tudunk játszani.” mondta Canales. „Ez fontos dolog. Meg kell találnunk a módját, hogy idegenben is jól játsszunk. Átnézzük az összes dolgot, átnézzük az összes időbeosztást, átnézzük, hogyan jutunk el a szállodába, hogyan utazunk, hogyan edzünk. Mindent alaposan megvizsgálok, hogy megtaláljam azt az előnyt, amelynek segítségével a csapatunk idegenben is jobb teljesítményt nyújthat az elejétől a végéig.”

Brown és a csapat operatív stábja mellett a veterán edzőkre is támaszkodik, köztük Jim Caldwellre, Dom Capersre, Harold Goodwinre és a többiekre, hogy minden szempontot figyelembe vegyenek.

„Ez nem mindig ugyanaz.” mondta Canales. „Ami Seattle-ben bevált, nem feltétlenül válik be Tampában. Nem feltétlenül válik be itt. Megpróbálom megtalálni azt a kombinációt, hogy én is hozzájárulhassak ahhoz, hogy a folyamat megfelelő legyen.”

Canalesnek tetszik a tűz Jaycee Hornban

Canales azt mondta, nem fog túl mélyen belemenni abba a döntésbe, hogy a negyedik negyed utolsó drive-jában (amikor a Cowboyst 3&outra kényszerítették, és már nem is adták vissza nekik a labdát) a cornerback Jaycee Hornt a Cowboys elkapó George Pickensre állította, amit ráadásul Horn kért tőle.

„Ezt imádom Jaycee-ben.” mondta Canales hétfőn. „Nem fogok belemenni a részletekbe, hogy pontosan mi történt… de Jaycee-ben imádom a versenyszellemet, azt, ahogy azt mondja: tegyetek ki a pályára. Megvan benne az a harci kutya-mentalitás.”

Canales mindig is arról beszélt, hogy egy játékosok által vezetett csapatot szeretne látni, és tetszett neki, hogy Horn elég határozott volt a feladathoz.

„Visszajelzést akarok a játékosoktól, és rajtunk múlik, hogy felelősségteljesen kezeljük ezeket az információkat.” mondta Canales. “Tudjuk, hogy csak azért, mert a játékos valamit kér, az nem mindig jelenti azt, hogy meg is tesszük, annak illeszkednie kell a játéktervhez és az ellenfelünkhöz, de ezek nagyon fontos dolgok, mert végső soron a felelősségvállalásról van szó. Ha valami a tiéd, akkor mindent megteszel, hogy megvédd, és mindent megteszel, hogy biztosítsd a sikert. És látom, hogy ez a felelősségvállalás jelen van az egész csapatban, legyen szó Rico-ról, aki egy konkrét futást kér, vagy Jaycee-ről, aki azt mondja: „Hé, hadd védekezzek én a srác ellen.” Imádom ezt a fajta felelősségvállalást, mert végső soron ők azok, akik a pályán vannak, és végrehajtják a játékot.”

Forrás: panthers.com