Mire figyeljünk ma este

7–10 minutes

Nincs jobb hely, mint az otthonod. Egy idegenbeli súlyos vereség után a Panthers ezúttal visszatér a Bank of America Stadium barátságos falai közé, ahol a szezon második hazai mérkőzését játssza.

„Imádunk itthon lenni.” nyilatkozta pénteken a vezetőedző Dave Canales. „Imádunk a szurkolóink, a Panthers szurkolói előtt lenni itt, a Bank of America Stadiumban. Itt csináljuk az összes munkát, edzést, megbeszélést, mindent, és ez egy olyan hely, amit imádunk, ezért jó érzés, hogy két hétig itthon lehetünk.”

A Carolina az eddigi egyetlen győzelmét az egyetlen hazai mérkőzésén szerezte, és remélik, hogy vasárnap a Miami Dolphins ellen is folytatni tudják ezt a sorozatot. Mindkét csapat 1-3-as mutatóval áll; a Dolphins csapatára egy rövid hét várt az idei első győzelmüket követően, miután hétfő este legyőzte a Jetset, a Panthers csapatánál pedig az egy hetes önértékelés után remélik, hogy nem fogják megismételni a New Englandben elkövetett hibákat.

„Arra törekszünk, hogy a végrehajtás és a kommunikáció révén tovább építsük a játékunkat a helyes irányba.” mondta Canales.

Ezt szem előtt tartva íme öt dolog, amire érdemes figyelni, amikor a Panthers a Dolphins ellen lép pályára.

Milyen lesz a támadójáték Legette visszatérésével?

Az elkapó Xavier Legette vasárnap először léphet pályára a 2. hét óta. A másodéves elkapó a Falcons elleni mérkőzés előtti edzésen szenvedett sérülést, és több edzést is kihagyott. Legette a héten visszatért az edzésekre, és várhatóan a Dolphins elleni mérkőzésen újra pályára léphet.

„Bizonyítani akarok a szurkolóknak és mindenkinek, aki kételkedik bennem, aki azt gondolja, hogy nem vagyok elég jó.” mondta Legette szerdán. „Szerintem inkább csak arra várnak, hogy megmutassam nekik. Ezt gondolom. Azoknak, akik azt mondják, hogy nem vagyok jó játékos, azt üzenem, hogy ez szerintem messze nem így van.”

Legette az első két héten korlátozott teljesítményt nyújtott, csak négy elkapása volt 8 yardért. Az edzők és a csapattársak a héten támogatásukról biztosították a korábbi első körös választást, és dicsérték a munkáját, amellyel nemcsak visszatért a pályára, hanem egy olyan elemet is visszahozott a támadójátékba, amely megnyithatja a lehetőségeket.

„Ha megnézzük X-et, ő egy robbanékony játékos, és a statisztikákat elnézve a támadójátékunk leginkább hiányzó eleme jelenleg a robbanékony játék.” magyarázta a támadó koordinátor Brad Idzik.

Idzik véleménye szerint Young és az elkapók a 16 olyan passzból, ami legalább 16 yardot repült, három elkapást értek el. Két olyan játék is volt, amikor a labda 15 yardnál kevesebb repült, de robbanékony játéknak tekintik, például a szezon eddigi leghosszabb játékát, a 40 yardos passzt Tetairoa McMillannek. Lényegében a játékterv az ilyen játékokra már megvolt, de a sérülések miatt az elkapók rotációja és az, hogy a csapatok elkezdték McMillan felé irányítani a védekezést, korlátozta ezeknek a játékoknak a hatékonyságát.

Idzik szerint egyszerűen csak kell valaki, aki képes megnyújtani a pályát és próbára tenni a védelmet, hogy több mozgásteret biztosítson.

„Szóval amikor egy olyan robbanékony játékos van a pályán, mint Xavier, és Jimmy Horn Jr. ezen a héten lehetőséget kap, hogy megmutassa a sebességét a pályán, vagy egyszerűen csak mély játékokat csinálsz – ahogy TMac teszi –, az megnyitja a védekezést, kedvezőbb helyzeteket teremt a futóknak, szóval ez az egész tényleg összefügg. Xavier pedig ennek fontos eleme. Amikor gyorsan játszik, fenyegetést jelent a védelemnek, hátraszorítja az emberfogást, és ez rengeteg lehetőséget megnyit mind a passzjátékban, mind a futójátékban.”

Darren Waller megállítása

Darren Waller 2024. január 7. óta csak egy mérkőzésen játszott, de azt maximálisan kihasználta. A veterán tight end, miután visszatért és felépült a csípő sérüléséből, hétfő este debütált, és négy labdát kapott. Az eredmény? Három elkapás 27 yardért és két touchdown.

„Ha megnézzük a New York elleni meccs felvételeit, akkor nem is gondolnánk, hogy egy idősebb játékos, vagy hogy egy év szünetet tartott.” mondta a héten a linebacker Trevin Wallace, miközben a 33 éves Wallerről beszélt. „Úgy mozog, mintha 19-20 éves lenne. Tiszteletet érdemel. Nagyon tiszteljük a játékát. Itt mindenki nagyra becsüli, ezért rá is oda kell figyelnünk, mert jó a passzjátékban és a blokkolásban is. Mindent kihasznál. Azt hiszem, amikor az emberek ránéznek, azt gondolják, egy nagydarab játékos, de ő a gyors tight endek közé tartozik. Nagy és erős; felhasználja a méretét ellened. Egy veterán, ezért tudja, hogyan kell útvonalat futni, és ismeri a helyzeti előnyöket. Mindent tud a játékról, ezért figyelni kell veterán tapasztalatára és a játékintelligenciájára.”

Mivel Waller kihagyta a 2024-es szezont, és az utolsó mérkőzését a New York Giantsban játszotta, a játékterv érdekes lesz. A Panthersnek legalább egy előnye van a Jetshez képest, mégpedig az, hogy vannak felvételek, amelyeken Waller a Dolphins offense-ben látható. De a védelem átnézi a Giantsban töltött idejének felvételeit is, és azt, hogy hogyan játszott a Panthershez hasonló taktikák ellen a múltban.

„McDanielsnek nyilvánvalóan nagy tapasztalata van a kiváló tight endekkel.” jegyezte meg a védő koordinátor Ejiro Evero. “Tavaly Jonnu Smith volt náluk. Ott volt George Kittle is, amikor a Ninersnél volt, szóval nagyon jól tudja, hogyan kell bevetni ezeket a játékosokat. Ezzel tisztában vagyunk. És igen, minden játékos esetében mindig visszatekintünk az egyéni elemzéseinkre, hogy ki állt vele szemben, hogyan futotta az útvonalat, mik azok a jelek, amelyeket csak az egyéni mozdulatait figyelve szerezhetünk meg, és igen, biztosan visszatekintünk a korábbi csapataihoz is, hogy jobban megértsük őt, mint játékost.”

A védelem képes lesz lelassítani a Miamit?

Waller fontos szerepet játszik a Dolphins offense-ben, de Miami teljes támadójátéka a sebességre épít. Elméletileg ez részben elveszik, miután Tyreek Hill szezonjának vége, de Jaylen Waddle, Malik Washington és a futó De’Von Achane elkapóként biztosítja, hogy McDaniel gyors támadójátéka továbbra is működőképes legyen.

„A támadójátékuk a sebességen alapul. Ez már azóta így van, mióta McDaniel odakerült, szóval biztosan vannak még tehetséges játékosaik.” mondta Horn.

A Next Gen Stats szerint a Dolphins csapatként a negyedik legmagasabb átlagos végsebességgel rendelkezik az NFL-ben. A sebesség már a labda elindulása előtt megmutatkozik, amikor a játékosok futásból indulnak, és lassítják a védelmet olyan látszatmozdulatokkal, amelyek kétségeket ébresztenek. A Next Gen szerint a Dolphins ebben a szezonban ligaelső 77.9 százalékos mutatóval rendelkezik a mozgásból indított játékokat tekintve.

Ráadásul McDaniel irányítása alatt a Miami a négy szezonból háromszor volt ligaelső ebben a kategóriában. A Dolphins mutatója a tervezett futásoknál még magasabb, 88.5 százalék ebben a szezonban, ami az első helyet jelenti a ligában. Ez a mutató a tervezett futásoknál 2018 óta a legmagasabb.

A mozgás lehetővé teszi a támadóknak, hogy a széleket támadják, egy olyan területet, amelyről Horn tudja, hogy sebezhetőnek tűnhet, miután azt a Patriots is kihasználta.

„A futás elleni védekezésünk remek volt a tackle-ök között.” mondta Horn. „Szerintem a csapatok inkább a széleken fognak támadni minket, úgy, ahogy a New England is tette, mert nekik sikerült.”

Hogyan lehet tehát harcolni a sebességgel?

„Minden eszközt be kell vetni.” magyarázta Horn. „Gyors védekezéssel, technikával, jó passzsiettetéssel, fizikai erővel, ami jelentősen csökkenti a sebességet. Ha az egész meccs alatt fizikailag keményen játszol, akkor lelassulnak. Szóval igen, készen kell állnunk erre.”

Rico Dowdle több játéklehetőséget kap

A Panthers futójátéka kissé más lesz a héten. A kezdő futó Chuba Hubbard vádlisérülés miatt nem léphet pályára, miután egész héten nem edzett. Canales pénteken azt mondta a riportereknek, hogy egyszerűen nem tudták olyan állapotba hozni a játékost, hogy nyugodtan játszhasson, de remélik, hogy jövő héten már visszatérhet az edzőpályára.

„Egyszerűen nem tudtuk Chubát elég gyorsan formába hozni ahhoz, hogy magabiztosan pályára küldjük.” mondta Canales. “Úgy gondoltuk, hogy ez egy jó hét lesz arra, hogy visszanyerje az erejét és az egészségét. A hétvégén tovább fogunk dolgozni vele, majd a jövő hét elején újra megnézzük, hogy milyen állapotban van.”

Addig is a Panthers a másik 1000 yardos futójára, Rico Dowdle-ra fog támaszkodni. A két játékos az első négy mérkőzésen megosztotta a játékidőt, általában a harmadik downban cseréltek egymással a drive-ok során, valamint minden második labdabirtoklás után cserélték a drive-ot kezdő játékost.

Mostantól Dowdle fog kezdeni, az újonc Trevor Etienne pedig biztosítja számára a pihenőidőt. Canales elmondta, hogy Dowdle és Etienne között hasonló elosztásra számít, mint ami Dowdle és Hubbard között volt. A gyakorló csapat futója, DeeJay Dallas is felkerült a héten a keretbe, hogy mélységet biztosítson a poszton.

„Rico-tól csak azt várom, amit mindig: menjen be, fussa le a futásokat, amiket hívunk, és azzal az intenzitással és energiával fusson, amiről tudom, hogy képes rá.” mondta Canales.

Dowdle-nak ez egy újabb esély arra, hogy megmutassa, mire képes első számú futóként.

„A legfontosabb, hogy a lehető legjobban kihasználjam a lehetőséget.” mondta Dowdle a héten. „Mindent megteszek, hogy segítsek a csapatnak megszerezni a győzelmet, szóval mindenképpen ki fogom használni a lehetőséget, és már nagyon várom.”

A Dolphins védelme átlagosan 158 futott yardot engedett meccsenként, ami a harmadik legtöbb a ligában négy hét után.

Ryan Fitzgerald újra formában

A Panthers újonc rúgója, Ryan Fitzgerald három héten át tökéletesen teljesített, minden rúgását értékesítette, valamint a kickoff rúgásaival a legrosszabb kezdő mezőnypozícióba kényszerítette az ellenfeleket. A Patriots elleni vereség után ezek a statisztikák romlottak.

Fitzgerald és a Carolina speciális csapata továbbra is az élmezőnyben van az ellenfelek átlagos kezdő mezőnypozícióját tekintve. A másodikok az engedett visszahordott yardok átlagát tekintve, csak 17.3 yardot engednek visszahordásonként, közvetlenül a Los Angeles Rams mögött állnak, akik 16.5 yardot engedtek. A harmadik helyen álló csapat, az Eagles, átlagosan 21.4 yardot enged visszahordásonként.

Fitzgerald játéka a kapunál szenvedett nagyobb csorbát. Elrontott egy extra pont kísérletet és elhibázott egy 53 yardos mezőnygólt.

De a negyedik mérkőzésén az újonc, aki egy hírhedten nagy mentális erőt igénylő poszton játszik, soha nem ingott meg a pálya szélén. Ezért Tracy Smith, a speciális csapat koordinátora nem vesztette el a bizalmat a fiatal rúgójában.

„Úgy gondolom, jól kezelte a helyzetet.” mondta Smith Fitzgeraldról, aki nem bizonytalanodott meg a mérkőzés során. „Ezen a héten remekül teljesített az edzéseken, és ma, az edzés után lesz még egy foglalkozásunk a stadionban, mert hazai mérkőzésünk lesz. Keményen dolgozik, és újra a régi lesz. Nem volt problémám a mérkőzésen tanúsított magatartásával vagy a magabiztosságával. Szóval maradunk a szokásos folyamatnál, és megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni belőle.”

Forrás: panthers.com