Nincsenek könnyű válaszok a védelem számára a múlt heti meccs után

2–3 minutes

Egy héttel ezelőtt, hazai pályán a Panthers védelme a lehető legnagyobb győzelmet ünnepelhette.

Vasárnap ennek az ellenkezője történt.

Kevés mondanivaló maradt a Patriots elleni 42-13-as vereség után, ami miatt a múlt heti, Falcons elleni 30-0-s győzelem olyan távolinak tűnt, mintha egy hónapja lett volna.

„Szívás, ennyi.” mondta a védelem kapitánya, Derrick Brown a hétről hétre változó érzelmi hullámvasútról. „Nem lehet, hogy nyersz 30-0-ra, aztán kapsz egy ilyen verést, mint ma. Szóval ez nem jó érzés.”

Ez volt a rövid verzió, és a pontos összegzése egy olyan napnak, amikor a csapat egymás után 42 pontot engedett az ellenfélnek a touchdown után (bár ebben sok speciális csapatbeli hibának is szerepe volt, köztük egy 87 yardos punt return touchdown).

A védelem számai önmagukban nem voltak kirívóak.

A Patriots összesen 307 yardot szerzett, miközben a liga átlag 318.6 volt a meccs előtt.

Az ellenfél a harmadik kísérletek 33.3 százalékát tudta értékesíteni, ami miatt a Panthers átlaga inkább csökkenni fog, nem pedig nőni.

104 futott yardot engedtek, ami a végeredményt és a játékhelyzeteket figyelembe véve valójában tiszteletre méltó.

Viszont mindössze egyetlen sacket értek el Tershawn Wharton révén.

Ezért is rázta a fejét az újonc külső linebacker Nic Scourton, amikor megkérdezték, hogyan fordulhatott minden ilyen gyorsan rosszra azután, hogy a múlt héten minden annyira jól alakult.

A Panthers a kezdő külső linebackerei, Patrick Jones II és D.J. Wonnum nélkül játszott, így Nic Scourton és DJ Johnson került a kezdőcsapatba, mögöttük Princely Umanmielen és a gyakorló csapatból felhozott Boogie Basham biztosított mélységet. Ugyanakkor visszatért Tershawn Wharton is, aki a szezonnyitó óta nem játszott, és ez adott némi reményt arra, hogy talán fenn tudnak tartani valami teljesítményt.

„A múlt hetet múlt héten lezártuk.” mondta Scourton. „Komolyan, teljesen mindegy. Ezen a héten egyszerűen jobban kellett volna játszanunk. El kell érnünk az irányítót. Úgy érzem, nem gyakoroltunk elég nyomást az irányítóra, és nem könnyítjük meg a dolgát a hátsó védőknek. Ehhez meg kell állítanunk a futást, nehezebb helyzetbe kell hoznunk őket, hosszabb második kísérletekre kell kényszeríteni az ellenfelet. Így tudod siettetni az irányítót, szerintem ez volt a lényeg.”

A cornerback Jaycee Horn szerint nem volt semmi forradalmi vagy meglepő abban, amit a Patriots csinált; nagyrészt olyan dolgok voltak, amelyekre egész héten készültek – csak éppen nem hajtották végre megfelelően.

„Mindenre felkészültünk, amit csináltak.” mondta Horn. „Csak ma jobbak voltak nálunk.”

Az ilyen rövid válaszok jellemzőek voltak a védelem oldalán.

Horn és Brown is beszélt a múlt héten arról, mennyire fontos a következetesség, a jó teljesítmény és a győzelmek felhalmozása. Vasárnap viszont ez nem sikerült.

„Jobbnak kell lennünk, igaz?” mondta Brown. „Mindegy, hogy mi a mezőnypozíció, vagy mi történt előtte, jobbnak kell lennünk a játék mindhárom elemében ahhoz, hogy nyerni tudjunk.”

Forrás: panthers.com