
A Panthers kezdő támadói csütörtökön elég jól teljesítettek a Texans ellen.
Szombaton azonban volt javítanivaló.
Az irányító Bryce Young és a kezdők csak két drive-ot játszottak a Texans ellen az NRG Stadiumban elszenvedett 20-3-as vereség során.
Youngnak nem volt sikeres passza, 0/2-vel zárt. Az egyik a tight end Ja’Tavion Sanders kezéről pattant le, a másikat pedig éppen csak nem tudta elkapni egy kézzel Tetairoa McMillan.
Youngot egy harmadik down során sackelték is, és két 3&out után befejezte a meccset.
Ez éles kontrasztot mutatott a közös edzésen végzett munkával, amikor Young különösen éles volt a kétperces gyakorlat során, és Sanderst eljuttatta az end zone-ba, TD-t szerezve, amikor kellett.
A kezdő offense eljutott az end zone-ig a Browns ellen is, a két drive közül a másodikban a múlt heti meccsen.
Nem volt biztató a látvány, bár sokkal jobb ellenféllel játszottak.

A kezdő védelemnek voltak jó pillanatai, de TD-t engedtek
A kezdő védelem, beleértve a Pro Bowler Derrick Brownt is, szintén két drive-ot kapott.
Ez volt az első meccse a tavalyi szezonnyitó óta, amikor is térdsérülést szenvedett, véget vetve a szezonjának.
„Nagyon kevés volt, de jó volt visszatérni.” mondta Brown a Panthers Television Networknek adott interjúban. „Egész évben bíztam a folyamatban, és reméltem, hogy ma végre valami eredményt érhetek el, így itt lehettem a csapattal. Örülök, hogy kimehettem a pályára, és már a hét elején megadhattam az alaphangot, itt lehettem, részt vehettem a közös edzésen, majd ott lehettem a mérkőzésen, és együtt lehettem a csapattársaimmal.”
A Texans bejutott az end zone-ba, CJ Stroud adott egy TD passzt Nico Collinsnak a negyedik down során.
A Panthersben ott volt a pályán a kezdő linebacker Trevin Wallace, aki személyes okok miatt kihagyta a közös edzést.
A csúcspont talán az volt, amikor a defensive tackle Bobby Brown III leütött egy harmadik downos passzt. Ez egy Derrick Brown-féle mozdulat volt, jó dolog, ha nagy testű játékosok vannak elöl, akik nyomást tudnak gyakorolni a zsebre és le tudják ütni a passzokat.
Olyan kevés lehetőséget kaptak, hogy nehéz túl sok következtetést levonni, ráadásul egy olyan csapat ellen játszottak, amelyik egymás után többször is megnyerte a divízióját.
Egyes posztokon megfogyatkozott a védelem
Miután a kezdőcsapat befejezte a napot, a Panthers néhány új kombinációt próbált ki a védelemben.
Mivel a tartalék linebacker Claudin Cherelus még mindig ágyéksérülés után lábadozik, a második számú linebacker csoportban a veterán speciális csapat játékos Jon Rhattigan és az újonc Krys Barnes kapott helyet. Rhattigannek volt egy szép levédekezett passza egy negyedik down során, de a fő feladata a rúgójáték.
Barnesnek van kezdő tapasztalata a Cardinals és a Packers csapatából, de ő a kivétel a fiatal csoportban.
További hírek
— A guard Ja’Tyre Cartert a harmadik negyedben úgy kellett lesegíteni a pályáról.
A múlt heti Browns elleni mérkőzésen kezdőként lépett pályára, és tagja a mély támadófalnak, ahová visszatért a tavalyi év legjobb kilenc játékosa, valamint két gyakorló csapat játékos (Carter és Brandon Walton) és a másodéves falember Jarrett Kingston.
Carter a kék orvosi sátorba ment, de később visszatért a pályára.
— Az újonc rúgó Ryan Fitzgerald kivette a részét a rúgóversenyből, a második negyedben értékesített egy 52 yardos mezőnygólt.
A veterán Matthew Wright a negyedik negyedben egy 55 yardos rúgással próbálkozhatott, de az rövidre sikerült.
Forrás: panthers.com