Mire figyeljünk ma este

4–5 minutes

Texasban minden nagyobb, beleértve az edzéseket, a hőséget és a lehetőségeket is. A Carolina Panthers négy napig tartózkodik Houstonban, csütörtökön közös edzést tartottak a Texans csapatával, és szombat este jön az év második előszezon mérkőzése.

A csütörtöki edzés jó alkalom volt arra, hogy felmérjék a Panthers fejlődését az egy évvel ezelőttihez képest, egy olyan csapat ellen, amely az elmúlt két szezonban 10-10 győzelmet aratott. Az eredmény egy viszonylag kiegyenlített nap volt, mindkét védelem keményen küzdött, és mindkét offense dominált a kétperces gyakorlat során.

Most a Carolina arra fog törekedni, hogy ezt átmentse a szombati mérkőzésre. Ezt szem előtt tartva íme öt dolog, amit érdemes figyelni a Texans ellen.

Többet láthatunk Legette-től

A másodéves elkapó, Xavier Legette a csütörtöki edzésen megmutatta, min dolgozott a holtszezonban. Egy elkapásnál Legette a Texans corner Jaylin Smith elé került. Kizárta Smith-t, hogy a védő ne tudja levédekezni a passzt, elkapta a labdát, és megszerezte a touchdownt.

Ez a fajta játék emlékezteti a nézőket Legette atlétikai képességeire, és bemutatja azokat a konkrét dolgokat, amelyekre az újonc szezonja óta összpontosított.

„Úgy gondolom, hogy minden, amit a holtszezonban csináltam, tovább tudom vinni.” mondta Legette a héten. „Úgy érzem, hogy jelenleg jó helyzetben vagyok. Mint például az irányváltásokba történő be- és kilépés, a jobb lábammal váltok, nem a belső lábammal; a kezemmel kapom el őket, minden összejön.”

A szombat jó alkalom arra is, hogy Legette-et a második évében játéksebességben is megnézzük. A múlt héten a második drive-ban kiállították, mert összeverekedett a Browns védőjével, Rayshawn Jenkinsszel, még mielőtt egy labdát is kapott volna.

A védőfal és a védők

A Panthers futás elleni védekezése észrevehetően javult az edzőtáborban, és ennek van egy fontos oka, amint azt a támadó koordinátor Brad Idzik is kiemelte a héten: „Derrick Brown visszatért. Határozottan visszatért, ott van az edzéseken, és ez mindannyiunkat jobbá tesz.”

Először csütörtökön láthattuk Brownt más ellenfél ellen a 2024-es szezon 1. hete óta (a Browns elleni közös edzésen és az előszezon mérkőzésen nem vett részt sérülés miatt). Brown egész nap vezette a védelmet, elnyomva a futó Nick Chubbot és nyomást gyakorolva CJ Stroudra.

Brown nincs azok között, akiknek a szombati játékát Canales megkérdőjelezte, és ha a kezdőcsapatban lesz, a Panthers végre teljes sebességgel, mérkőzéshez hasonló körülmények között láthatja az újjáépített védőfalát, Derrick Brownnal a középpontban. Ha a csütörtöki nap jelzésértékű lehet, akkor a játékos visszatérése megerősítheti a futás elleni védelmet, és az olyan passzsiettetőknek, mint Patrick Jones II – aki az edzésen két sacket szerzett – még több lehetőséget ad az irányító elérésére.

Az első csapat képes lesz-e „befejezni”?

Bár a Panthers védelme csütörtökön jól tartotta magát a Texans offense ellen, CJ Stroud mégis képes volt végigmenni a pályán a kétperces gyakorlat során. A másik pályán a Panthers offense jól kezdett és zárt, de a büntetések és a „fáradtság” miatt időnként akadozott. A végső kétperces gyakorlat során szerzett touchdown azonban pontosan az volt, amit Canales látni akart a támadóktól.

„Folyamatosan győzködöm a srácokat, hogy mi ilyenek vagyunk.” mondta Canales az edzés után. „ Befejezzük a dolgokat. A mérkőzések közepén néha csúnya dolgok történhetnek. Képesnek kell lennünk koncentrálni és visszatérni. Szóval ennek nagyon örültem.”

Mindkét kezdőcsapat – az offense és a defense – szombaton újra megmutathatja, hogy képesek „befejezni” a mérkőzést. Canales szerint a terv egyelőre az, hogy mindkét csapat három drive-ot játszik. Ez attól függ, hogy hogy érzik magukat a csütörtöki edzés után, és hogy lesznek-e sérülések.

Helló, Lathan Ransom!

Ahogy az újonc Lathan Ransom egyre jobban beilleszkedett a védelembe, úgy kezdte el szó szerint belevetni magát a játékba. A safety csütörtökön is fejest ugrott a futás elleni védelembe az edzésen, és hajlandóságot mutatott arra, hogy átugorjon a falon, vagy berohanjon a kupacba, hogy megállítsa a futót.

Ransom számára a fordulópont a legutóbbi két hét volt, amikor az edzéseken és az első előszezon mérkőzésen elkezdett jobban odaérni a labdához. Most, hogy a védelemben kezd kirajzolódni, hogy milyen lesz ez a safety egység, Ransomnak esélye van arra, hogy a szombati mérkőzésen megmutassa, miért érdemel több figyelmet.

Speciális csapat, speciális lehetőségek

A Panthers rúgóversenye a közeljövőben is folytatódik. Canales hétfőn azt mondta, hogy még nincs egyértelmű döntés, ezért „csak hagyjuk őket rúgni”.

Matthew Wright és Ryan Fitzgerald is rúgott a Browns elleni előszezon mérkőzésen, és a tervek szerint mindketten rúgni fognak a Texans ellen. Az új kickoff-szabályok a kreatív rúgásokra helyezik a hangsúlyt, amit a Panthers Wright és Fitzgerald esetében is figyelemmel követ.

„Ryan szép kickoffot rúgott, a landolási zónába.” mondta Canales a Browns elleni mérkőzésről „Matt is remekül teljesített a kickoffjaink során, néhány különböző típusú rúgással, ami nagyon tetszett, a mérkőzés egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, ahogyan ezek a srácok berúgták a labdát a landolási zónába.”

A szombati meccs egy újabb lehetőség arra, hogy kipróbálják a visszahordó posztra alkalmas játékosokat. Tracy Smith, a speciális csapat koordinátora több játékost is bevetett a Browns ellen, és a csoport a gyakorlások során is nagy létszámú maradt. Canales folyamatosan hangsúlyozza, hogy a speciális csapat fontos a bizonytalan helyzetben lévő játékosok számára, ezért érdemes figyelni azokat, akiket pályára küldenek visszahordóként, és hogy ők mit hoznak ki ebből a lehetőségből.

Forrás: panthers.com