
Dave Canales szinte minden nap látja ezt, így számára már nem újdonság.
De mások számára még mindig szokatlan látvány, hogy a minitábor első, keddi napján az irányító Bryce Young és a cornerback Jaycee Horn szócsatába keveredtek.
Hornról tudjuk, hogy szeret beszélni (még ha ebben a holtszezonban egyre inkább vezető szerepbe is lép). De mivel a sajtótájékoztatókon Bryce nagyon udvarias, sőt már-már halk szavú, sokaknak még mindig furcsa látni, hogy ő is aktívan részt vesz a „trash talkban”.
Így azok, akik ezt most látják először, tulajdonképpen csak bepillantást kapnak abba, amit Canales már régóta megtapasztalt – Chuba Hubbardtól és másoktól is.
„Őszintén szólva, ez már kezdettől fogva így van.” mondta Canales. „Amióta elkezdtünk egymás ellen edzeni, ők – különösen Chuba, Jaycee, Bryce – mindig visszaszólnak egymásnak. Az energia soha nem az ellenfélről szól; nem arról, hogy domináljuk a másikat, hanem hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. És néha hozzátesznek egy kis fűszert is, ami az ő személyiségük része. Az egyik dolog, amit erről a csapatról gondolok, hogy minél többet edzünk, minél jobb alapokat fektetünk le, és minél világosabbak az elvárásaink, minél magabiztosabbnak látjuk őket, annál inkább elkezdik megmutatni a személyiségüket. Elkezdik igazán kiszínezni, amit csinálunk. Szóval imádom. Imádom, hogy egymásnak feszülnek, és tudják, a cél az, hogy jobbá tegyék egymást.”
Ez nagyrészt azon alapul, hogy Young csendes, de Canales már látja, hogy egyre jobban megnyílik.
„Őszintén, nagyon is heves tud lenni.” mondta Canales. „Különösen, ha sportról van szó. Imád NBA-ről és egyetemi sportokról beszélni a szezon során. Amikor kint vagyunk a pályán, van benne egyfajta dacosság, és ilyen az ő versenyszelleme. Nem túl teátrális, de egyértelműen élvezi, táplálkozik ebből az energiából, és kihasználja az alkalmakat, amikor csak tudja, mert Jaycee megpróbálja rávenni, hogy oda dobja a labdát, és nagyszerű ebben. Ez pedig önbizalmat ad a többieknek is, mert tudják: veszélyesek vagyunk, amikor kint vagyunk a pályán – és érzem, hogy tényleg így van.”

Amaré Barno térdműtét után lábadozik
A külső linebacker és speciális csapat játékos Amaré Barno ezen a héten nem edz, miután – ahogy Canales fogalmazott – egy „tisztító beavatkozást” végeztek a térdén. Barno, aki 2023 végén szenvedett ACL-szakadást, mindössze öt mérkőzésen játszott tavaly, miután a szezont a fizikailag alkalmatlan listán kezdte.
„Éppen a rehabilitációt csinálja, volt egy kisebb tisztító műtét a térdén, és már most sokkal jobban érzi magát.” mondta Canales. „Ez olyasmi volt, amiről beszéltünk vele. Megvizsgálták, és azt mondták: figyelj, tudunk segíteni neked. Szóval nagyon várom, hogy újra 100 százalékos állapotban visszatérhessen a pályára.”

Sok egykori játékos jelen volt az edzésen
A general manager Dan Morgan néhány egykori csapattársával és több Panthers-legenda társaságában nézte végig a keddi edzést az oldalvonal mellől.
A Hall of Honor elkapó Muhsin Muhammadtól kezdve a linebackerekig, mint Jon Beason és a rendszeres vendég Thomas Davis, komoly névsor gyűlt össze.
Jelen volt még Jerricho Cotchery, Captain Munnerlyn, Kawann Short, Kurt Coleman, Dwan Edwards, Tre Boston, Colin Cole, Charles Johnson, Jonathan Stewart és Mike Tolbert – és várhatóan még több korábbi játékos is megjelenik majd a minitábor alatt.
Canales a szabadügynökökről
A Panthers rendkívül stabil maradt ebben a holtszezonban, és azóta, hogy a draftolatlan újoncok érkezésével kialakították a 90 fős keretet, mindössze egy alkalommal változtattak a kereten.
De a holtszezon a találgatások időszaka, és rengeteg név kering a pletykák között.
Canalest a secondary esetleges edzőtábor előtti erősítéséről kérdezték, különös tekintettel a korábbi Packers cornerbackre, Jaire Alexanderre (aki Charlotte-ban nőtt fel). Canales válasza tökéletes példája volt annak, amikor egy edző mond valamit anélkül, hogy bármit is mondana.
„Ezt nem tudom biztosan.” mondta Canales arra a kérdésre, keresnek-e külső segítséget. „De mindig nyitottak vagyunk arra, hogy nagyszerű játékosokat hozzunk ide, hogy fokozzuk a versenyt, szóval nem mondanám, hogy nem. De most jelenleg minden információt fel kell dolgoznunk, és biztos vagyok benne, hogy lesznek ilyen beszélgetések, csak hogy lássuk, ők mit szeretnének. Mindkét fél számára megfelelő megoldás kell, szóval ezek mind olyan dolgok, amikre nyitottak vagyunk.”
Forrás: panthers.com