Mapalo Mwansa a Panthers játékosa az International Player Pathway programban

1–2 minutes

Mapalo „Maz” Mwansa megvalósította azt az álmát, amiről egészen a közelmúltig nem is tudott. Ha rákeresel a nevére a Google-ben, az első találatok között a LinkedIn-oldalán a könyvelői munkájával – nos, a korábbi könyvelői munkájával – kapcsolatos találatokszerepelnek. A defensive endet a héten szerződtette a Carolina Panthers az NFL International Player Pathway programján keresztül.

„Négy vagy öt évvel ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom csinálni.” mondta Mwansa az Associated Pressnek. „Még két évvel ezelőtt sem volt képben a futball. Villámgyorsan történt minden, és próbálom magamba szívni, amennyit csak tudok, és élvezni a folyamat minden egyes részletét.”

Mwansa az angliai Peterborough-ban született, amely egy kelet-angliai város Londontól északra. Rögbi, foci, kosárlabda, atlétika, sőt krikett is szerepel a kipróbált sportágak listáján. Amikor az iskolája „sportnapot” rendezett az egyetemen, és Mwansa 10.48 másodperc alatt futotta le 100 métert, a sportvilág felfigyelt rá.

A most 20 éves fiatalember úgy ismerkedett meg az amerikai futballal, hogy a Netflix „Last Chance U” és „Quarterback” című sorozatát nézte, hogy többet tudjon meg a játékról, mielőtt csatlakozott a Nottingham Caesarshoz, a brit Amerikai Futball Szövetség Nemzeti Ligájában szereplő amerikai futballcsapathoz. Ezt követően egy évet töltött a 2024-es Európa-bajnokságra készülő brit válogatottal.

Először Cole Spencerre (Panthers Director of Player Personnel) tett jó benyomást az IPP és a Dél-Floridai Egyetem közös Pro Dayjén.

„Megállta a helyét a rutinosabbak között is. Sőt, jobb számai voltak, mint sok srácnak azon a Pro Day-en. Egyszerűen kiemelkedett az eredmények tekintetében.” mondta Spencer. „Az idejéből, a súlypont emelkedéséből és abból, ahogyan mozgott, látszott, hogy jól felkészítették az IPP programban. Atletikus volt, jól nézett ki, robbanékonynak tűnt, és elég jó volt az irányváltása. Amikor egy ilyen nyers agyagot kapsz, és a liga biztosít neki egy helyet a játékoskeretben, az nagyon király.”

Mwansa egy olyan csoporthoz csatlakozik, amely a holtszezonban Patrick Jones II-vel, valamint az új külső linebacker edzővel, AC Carterrel bővült.

Forrás: panthers.com