Dan Morgan küldetése Indy-ben: Erősítést találni a védelemnek

2–4 minutes

A legutóbbi Super Bowl üzenete egyértelmű volt. Az Eagles a védőfal nyomásával szétverte a Chiefst, és semlegesítette a Kansas City passzjátékát, amely a legutóbbi két évben bajnok lett.

Dan Morgan, a Panthers general managere azonban elvigyorodott, amikor megkérdezték, hogy ez szolgált-e tanulságul a számára.

Nem kellett látnia, csak azt tudta, nem akarja, hogy a tavalyi év megismétlődjön.

„Nem hiszem, hogy szükségünk volt az Eagles-meccsre ahhoz, hogy ezt megértsük.” mondta nevetve. „Szerintem a labda mindkét oldalán uralni kell a line of scrimmage-et. Nagyobbnak, keményebbnek és erősebbnek kell lenned, és mi erre törekszünk. Úgy akarjuk felépíteni a védőfalat, ahogyan a támadófalat építettük az előző szezonban, jó játékot akarunk nyújtani a szurkolóknak, jó játékot akarunk nyújtani mindannyiunknak.”

A tavalyi teljesítmény a pályán nem volt jó, semmilyen szempontból sem.

A Panthers a liga utolsó helyén állt védekezésben, és új ligacsúcsot állított fel az engedett pontok tekintetében. Minden idők második legtöbb yardját és minden idők harmadik legtöbb futott yardját engedték.

„Azt hiszem, elég nyilvánvaló, hogy segítségre van szükségünk a védekező oldalon.” mondta Morgan. „Akár elöl, akár a safety, akár a corner poszton. Rengeteg lyukat kell betömnünk, sok munka vár ránk. Szóval igen, szerintem a védelem mindenképpen hangsúlyos pont.”

Nem arról van szó, hogy figyelmen kívül hagyja a támadásban felmerülő igényeket; ezek voltak a következő szavai. De a védekezés megerősítésére sokkal nagyobb szükség van.

A 21 korlátlan szabadügynök közül (akik közül kettő már hosszabbított) tízen védőjátékosok, köztük szinte a teljes safety csoport. Az egyetlen szerződéssel rendelkező safety jelenleg a korábbi draftolatlan újonc Demani Richardson.

Így bár néhány kulcsember már adott – Morgan azt mondta, reméli, hogy a cornerback Jaycee Horn szerződése „inkább előbb, mint utóbb” meglesz, és az elmúlt holtszezonban hosszabbítottak a defensive tackle Derrick Brownnal -, még sok a tennivaló.

A cornerback Mike Jackson, aki minden meccsen kezdett és szinte minden snapet a pályán töltött, szintén rajta van ezen a szabadügynök listán az összes safety-vel együtt.

De elöl egyértelműen szükség van erősítésre, miután az utolsó hat meccs mindegyikén több mint 200 futott yardot engedtek, az utolsó kilenc meccsen pedig átlagosan 202.2 yardot meccsenként.

„Meg kell állítani a futást, bármi áron; különböző módokon lehet befolyásolni a futást.” mondta Canales. „Befolyásolhatod a futást a belső játékoddal. Befolyásolhatod a futást a külső linebackerek jó játékával. Befolyásolhatod a futást egy olyan safety-vel, aki agresszívan játszik a C-zónában. Különböző lehetőségek vannak, de olyan srácokat kell találni, akik mindent beleadnak és egész testüket bevetik, hogy megcsinálják a játékot, és összedolgoznak. Szóval sok ilyen dolog van, amit meg kell néznünk. A belső linebacker, és az összes különböző poszton olyan típusú játékosokat keresünk, akik természetüknél fogva harciasak, és szeretik a játék fizikális részét, mert ott kezdődik minden.”

Canales azonban határozottan kiállt a védő koordinátor Ejiro Evero mellett is, és bár volt néhány változtatás a stábban a védelem oldalán, a hangsúly a személyi állomány javításán lesz. (Morgan a szezon végén azt mondta, hogy az ő hibája, hogy Evero-nak nem volt elég játékosa.)

„A keménységre fog épülni.” mondta Canales. „A nagyszerű védekezésre fog épülni a futójátékban, és tudjuk, hogy sok mindent kell megoldanunk védekezésben, hogy megtegyük ezeket a lépéseket. Ez világos; az emberek láták a kihívásokat a védelemben, de azt is látom, hogy a rendszerünk működik a ligában. Láttam Ejirot a legjobb formában Denverben és két évvel ezelőtt itt, Carolinában, így tudom, hogy ez a rendszer mire képes. Tudjuk, hogy mi hiányzott. Meg kell szerezni hozzá a játékosokat, hogy támadó stílusú védekezést tudjunk játszani, és igazán nagy kihívás elé állíthassuk az ellenfél támadóit.”

Forrás: panthers.com