
Dan Morgan, a Panthers general managere tudja, hogy mik a problémák a jelenlegi játékoskeretével, és a hétfői szezonzáró sajtótájékoztatóján ötször használta az „agresszív” szót.
De mivel már a második holtszezonjában állítja össze azt a játékoskeretet, amelynek korábban ő is részese volt, a megfelelő módon akarja felépíteni ezt a dolgot.
„Nem igazán szeretem a gyors megoldásokat.” mondta Morgan. „Nem hiszem, hogy van olyan, hogy gyors megoldás. Nyilvánvaló, hogy az ember a lehető leghamarabb rendbe akarja hozni a dolgokat. De tudjuk, hogy hol tartottunk védekezésben. Továbbra is szükségünk van ott a playmakerekre, szóval úgy gondolom, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk, és minden lehetőséget fel kell kutatnunk, hogy megtaláljuk ezeket a játékosokat. És ha találunk valakit, akár csere, akár draft, akár szabadügynökség, minden megoldást meg fogunk vizsgálni.”
Morgan tisztában van azzal, hogy a védelemnek kell prioritást élveznie ebben a holtszezonban.
Ugyanúgy jellemezte a cornerback Jaycee Horn megtartását, mint ahogyan a defensive tackle Derrick Brownról beszélt a tavalyi holtszezonban, közvetlenül azelőtt, hogy Brown hosszú távú szerződéshosszabbítást kapott, még mielőtt újonc szerződésének utolsó évébe lépett volna.
„Azt hiszem, ezt mondtam nektek, amikor legutóbb beszéltem veletek.” mondta Morgan. „Hogy Jaycee nyilvánvalóan a védelem középpontja, olyan valaki, akit hosszú távon itt akarunk tartani, és azon fogunk dolgozni, hogy hosszú távú szerződést kössünk vele.”
De hasonlóan fogalmazott a bal oldali tackle Ikem Ekwonuról is – Brownhoz és Hornhoz hasonlóan ő is első körös választás, és májusig kell dönteniük az ötödéves opciójáról.
„Úgy látom, hogy Ickey egy olyan ember, akit hosszú ideig szeretnénk itt tudni.” mondta Morgan.
Morgan lehet, hogy linebackert játszott, de tudja, hogy egy egész játékoskeretet kell felépítenie, és annak tartósnak kell lennie.
Az, hogy az irányító Bryce Young az év második felében feljavult, nyilvánvalóan fontos része ennek, és vannak más dolgok is, amikre a támadójátéknak szüksége van (például egy másik elkapó célpontra, egy tartalék irányítóra és egy centerre, mivel a keretben lévők mind szabadügynökök). Emellett van a speciális csapatnak egy olyan csoportja is, amelyik egyszerre lesz szabadügynök.

Ezek a megbeszélések a következő hetekben folytatódnak, de ahogy Morgan belekezd a munka azon részébe, amit a legjobban szeret – a tehetségek felkutatásába, végigjárja az edzéseket, a Senior Bowl hetét és a combine-t -, különösen keresi azokat a srácokat, akik jobbá tehetik a védelmet.
A Panthers negatív rekordot állított fel az engedett pontok tekintetében, és minden idők második legrosszabb eredményét érte el az engedett yardok tekintetében, valamint harmadik volt az engedett futott yardok számát tekintve. A probléma egyértelmű.
És bár egy olyan Pro Bowler defensive tackle-t visszahozni, mint Brown, olyan, mintha egy plusz top10-es választást kapna, tudja, hogy a szabadügynökökre szánt pénzből és a 8. helyes draftválasztásból ütőképes játékosokat kell hoznia.
„Van egy folyamatunk, nagyon alaposak leszünk ebben a folyamatban.” mondta Morgan. „Azt hiszem, megint csak visszautalva a korábbi beszélgetésekre, igazán jó játékosokat és playmakereket kell draftolnunk, olyan srácokat, akik meghatározóak, különösen a top10-ben. Szóval bárki is lesz az a srác, ő hozza majd a változást, és igen, izgatottak leszünk emiatt.”
Tehát bár tudja, hogy ez a munka hosszú, úgy érzi, hogy ebben a szezonban tettek néhány kézzelfogható lépést.
Az 5-12-es mutató talán senkinek sem a kedvence – Morgan azt mondta, hogy az év elején nem voltak elvárásai -, de tetszett neki, amit látott, hiszen a Panthers 3-1-es mutatót ért el a hosszabbításos meccseken, zsinórban három rájátszásba jutó csapatot szorongatott meg az utolsó pillanatig az egy labdabirtoklásnyi különbséggel elveszített meccseken, és az utolsó háromból kettőt megnyertek a szezon végén.
„Nyilvánvalóan nem ilyen szezont szerettünk volna a mutatót tekintve.” mondta. „Azonban úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk. A dolgok nagyon jó irányba haladnak. Úgy érzem, hogy a kultúra kezd megváltozni. A srácok kezdik érezni, milyen érzés nyerni. Még csak öt győzelmünk volt, de úgy érzem, hogy a lendület egyre nagyobb. Azt hiszem, a srácok ráéreztek, hogy a csapat milyen irányba halad.”
Forrás: panthers.com