Gyorshírek: Jalen Coker és Adam Thielen baráti versengése

5–8 minutes

Amikor a Panthers vasárnap a Falcons ellen az első 3rd downnal nézett szembe, az offense azt tette, amire programozva vannak… eljuttatta Adam Thielenhez a labdát.

A veterán elkapóra mindig lehet számítani, a megfelelő helyen van, a megfelelő mozdulatot csinálja, és minden energiáját beleadja az elkapásba, függetlenül a nehézségi szinttől. Így nem volt meglepő, hogy 3rd&3-nál az irányító Bryce Young egy mély passzt adott Thielennek, amit az elkapó egy 25 yardos elkapással hálált meg.

A meccsen Young 16 first downt dobott, ebből három volt touchdown. A legtöbbet azonban nem Adam Thielen, hanem Jalen Coker szerezte, ebből kettőt harmadik kísérletből.

„Tudom, így igaz.” kiáltott fel Thielen gúnyos dühvel arra a gondolatra, hogy Coker elvette a Third-and-Thielen címet tőle.

Fél másodpercbe telt, mire valódi érzései felszínre törtek, és megdicsérte draftolatlan elkapótársát, aki még újonc.

„Az utolsó játékrészben nagyot játszott, amit jó volt látni.” mondta Thielen. „Amikor a leginkább számít, és életre kelsz, így érdemelhetsz ki lehetőségeket a jövőben, és ezt jó látni.”

Coker pontosan ezt tette, életre kelt és szinte garancia volt Young számára a kritikus helyzetekben a szezon előrehaladtával. Vasárnap hét elkapással 62 yardot szerzett. Emellett egy 19 yardos first downt is dobott Miles Sandersnek egy dupla passzos trükkös játékban.

„Mindig is tudtam, hogy az újonc évemben meg fogom mutatni magam, de nem gondoltam, hogy ilyen kirobbanó év lesz.” mondta Coker a vasárnapi győzelem után. „De valahogy mindig is tudtam, hogy amíg továbbra is önmagam maradok, és betartom, amit az edzők mondanak, és megtanulom a playbook-ot, meg minden ilyesmi, addig a játékom ragyogó lehet, és hatással leszek a csapat játékára.”

Mióta tudta ezt?

„Az első elkapásom után, éreztem, hogy meg tudom csinálni.”

Az első elkapását az 5. héten szerezte a Bears ellen, amivel a Panthers mezőnygól távolságig jutott. Azóta nem csinált mást, mint hogy továbbra is megcsinálta ezeket a játékokat. Coker 32 elkapással, 478 yarddal (a harmadik a csapatban Thielen és Xavier Legette mögött) és két touchdownnal zárta a szezont.

Ahogy a Panthers a holtszezon és némi pihenés felé veszi az irányt, úgy tekint a következő szezonra is. Coker továbbra is arra koncentrál, hogy beilleszkedjen ebbe az offense-be és a ligába… és hogy talán kiérdemelje a saját third-down becenevét. Talán a Thord-and-Coke?

„Az jó lesz. Csináljuk. Nekem megfelel.” nevetett Coker.

Ez azt jelenti, hogy meg kell majd küzdenie az elkapó bálványával, Adam Thielennel azokért a labdákért. Thielen készen áll.

„Tudom, imádom.” mondta Thielen a versenyről. „Imádom.”

JD és DJ készen áll 2025-re

Miután a riválisa lemaradt a rájátszásról, Jadeveon Clowney azzal viccelődött, hogy készen áll találkozni a Falcons-szurkolókkal, de azzal is tisztában van, hogy ő is egy olyan csapat tagja, amelyik nem jutott be a rájátszásba. Éppen ezért amikor Clowney az idei holtszezonban nyaralni megy, amiről nevetve (de vélhetően komolyan is) azt mondta az újságíróknak, hogy azonnal elkezdődik, amint újra földet ér Charlotte-ban, akkor is előre fog gondolni a 2025-ös szezonra.

„Ha szerződtetnek, akkor mindent beleadok, mindegy, hogy hol, mindegy, hogy melyik csapatban játszom. Azért írtam alá, hogy itt legyek. Szóval ez lesz a célom. Visszajövök, keményen edzek, ahogy mindig is szoktam, és jövőre is a legjobb formámat fogom hozni.” mondta Clowney, a korábbi 1/1-es választás.

A legjobb játéka D.J. Wonnumtól is függhet. A duó idén csak a szezon második felét töltötte együtt, miután Wonnumnak komplikációi voltak a tavalyi szezonban elszenvedett combsérülése után. Amint azonban a külső linebacker újra a pályán volt, Clowney úgy érezte, mintha egy másik védelemben játszana.

„Rendbe fog jönni. Mondtam neki, hogy csak egészségesnek kell lennie. Visszatért a szezon közepén, és minden megváltozott. Amikor visszajött, a védekezés is megváltozott.” mondta Clowney vasárnap. „A srác hozza a játékokat. Nagy szerepe volt abban, hogy az év második felében jól játszottunk. Amikor visszajött, sokkal jobban kezdtem el játszani, mert ott volt mellettem. Nem azt mondom, hogy senki más nem játszott jól. Nem ezt akarom mondani, de én kedvelem DJ-t. Egykori Gamecock, szóval ő az én emberem.”

Miközben Wonnum a rehabilitációját végezte, Clowney megpróbált ott lenni a csapattársa mellett, akivel még soha nem játszott együtt, tanácsot és támogatást nyújtva, amikor csak lehetett.

„Csak azt akarom, hogy sikeres és nagyszerű legyen.” mondta Clowney. „Próbálok segíteni neki, mert egy kicsit magamra emlékeztetett a sérülésekkel. Nekem is volt pár az elején. Neki is volt néhány, szóval egész évben próbálom elmondani neki, hogy hogyan kezeljen bizonyos dolgokat, mit csináljon a holtszezonban, hogy jövőre megússza. Úgy gondolom, hogy DJ jövőre újra a régi lesz, és remek évet fog futni.”

A mindenes Moore

Amikor a Seattle Seahawks a 2017-es NFL Draft hetedik körében draftolta David Moore-t, Moore tudta, hogy ki áll a háttérben. Akkor a Seahawks elkapó edzője Dave Canales volt. A duó a következő négy szezont együtt töltötte. Moore aztán a következő két szezont öt csapat között ingázva töltötte, többek között Charlotte-ban is megfordult. Amikor Canalest felvették Tampa Bay-be támadó koordinátornak, Moore-t is magával vitte. Majd ugyanezt tette idén a Panthersnél is.

Ez mind történelem, de mégis lényeges Moore vasárnapi sztorijához.

Mert vasárnap ismét Moore volt az, akinek be kellett ugrania. Miután az újonc Xavier Legette csípősérülést szenvedett, és nem tért vissza a második félidőben, Moore vette át a helyét.

„Vigyázni akartunk Legette-re, és David Moore nagyszerű munkát végzett, amikor beállt, a végén szerzett egy touchdownt.” mondta Canales.

„Idén, miután nekem kellett átvennem ezt a szerepet, hatalmas lépés volt a számomra, hogy minden egyes poszton játszanom kellett, hogy mindig készen álljak. Sokat tanultam belőle, azt mondták, hogy bíznak bennem, hogy bármelyik poszton, bármikor, amikor csak szükségük van rám, pályára lépek, és játszom a szerepemet, és ez az, amit azóta is csinálok, amióta a ligában vagyok, szóval szeretem ezt csinálni.” tette hozzá Moore.

Legette pihentetése inkább elővigyázatossági okokból született. De ezt a döntést azért tudták meghozni, mert Moore készen állt, ami luxus az elkapó poszton. Moore pedig, a nyolcadik évét taposó veterán, mindig válaszol, ha Dave Canales hívja.

„Ő volt az a srác, az a segítő kéz, aki a segítségemre sietett.” mondta Moore. „És én is ezt próbálom tenni érte, mint játékos.”

Moore egy 9 yardos touchdownt szerzett vasárnap. A szezonban 32 elkapással 351 yardot és három touchdownt ért el.

A legjobb utolsó

Korunk nagy költője, Ricky Bobby mondta egyszer, hogy „ha nem vagy első, vesztettél”. Szerintünk inkább úgy értette, hogy ha nem nyersz, akkor vesztettél. De Canales megtalálta a módját, hogy a saját pozitív értelmezését adja ennek az érzésnek vasárnap.

A Falcons ellen a hosszabbításos győzelem ellenére a Panthers védelme 537 yardot és 38 pontot engedett. Mindkét statisztikával a Carolina egy jellemzően kerülendő társaságba került. Most már övék a ligarekord az egy szezonban engedett pontok tekintetében (534), amivel megelőzik az 1981-es Colts által felállított 533-at. A Colts ezt 16 mérkőzésen érte el. Minden idők második legrosszabb eredményét érték el az engedett yardok számát tekintve (6877), csak a 2012-es Saints előzi meg őket 7042 yarddal, és a harmadik helyen állnak az engedett futott yardok számát tekintve 3057 yarddal.

Az egyetlen fénypont Mike Jackson interceptionje volt, amely után touchdownt szerzett az offense, és Clowney 3rd down sackje, amely után hosszú mezőnygólra kényszerült az ellenfél, amit el is hibáztak.

„Ha már utolsó leszel, legyél a legjobb utolsó. Légy abszolút első ebben a tekintetben.” viccelődött Canales, mielőtt nevetve elvesztette a harcot. A rövidke pillanat után azonban a vezetőedző elismerte a nyilvánvaló problémákat.

„Azt hiszem, sok dologgal kell foglalkoznunk, ezt én is tudom. És dolgozni fogunk rajta.” ígérte a tréner. A 2024-es szezon végén, amikor a Panthers a védelmének nagy részét sérülés miatt elveszítette, Canales kalapot emelt azok előtt, akik segítettek befejezni a szezont.

„Ugyanakkor szeretnék tisztelegni minden egyes srác előtt, akik keményen játszottak értünk, és próbálták végig azt tenni, amit kértünk tőlük, miközben problémákkal küzdöttünk, és különböző kihívásokkal kellett szembenéznünk, amiket a csapatok a védelmünkkel szemben támasztottak. És a srácok soha nem inogtak meg, összefogtak, keményen dolgoztak, keményen játszottak, egymásért, és ez az, amire a legbüszkébb vagyok.”

Forrás: panthers.com