
Üdv a 2024-es szezon utolsó hetében. A Carolina Panthers 30. szezonja nem egészen úgy alakult, ahogy azt sokan remélték az év elején, de megalapozta a klub következő korszakát.
Dave Canales első vezetőedzőként töltött évében a Panthers (4-12) megduplázta az előző szezonban aratott győzelmeit, és az együttesnek még egy meccs áll rendelkezésére, hogy megpróbálja ezt tovább növelni az Atlanta Falcons ellen. A Falcons 8-8-as mutatóval az NFC South bajnoki címéért és a rájátszásba jutásért küzd. A Panthers viszont a büszkeségért, és reményért a szurkolótábornak a holtszezonra (és a divízió harmadik helyéért, ami befolyásolná a következő szezon sorsolását).
Más szóval, ez messze nem egy olyan meccs, ahol semmi sem számít, és még mindig rengeteg érdekes történet van, amely tényező lesz a szezonzárón.
Íme tehát öt dolog, amire érdemes figyelni a Panthers utolsó, Falcons elleni mérkőzésén.
A secondary Penix ellen
A Falconsban harmadik hete az újonc Michael Penix Jr. a kezdő. Ő egy idősebb elsőéves srác, hat év egyetemi tapasztalattal a háta mögött, de még mindig csak az első évét tölti a ligában, kevés tapasztalattal és óriási felelősséggel a vállán.
A Panthers azonban megfogyatkozott a secondaryben, mivel a Pro Bowler corner Jaycee Horn (csípő) nem léphet pályára. Jelenleg ő és Mike Jackson vezetik a ligát cornerback duóként a legtöbb levédekezett passzt tekintve. Ez most veszélybe kerül, hogy Horn nem játszik ezen a hétvégén.
„Csak a legjobb döntést hoztuk meg Jaycee számára, mintha ez bármelyik másik meccs lenne. Dolgozott a visszatérésen, hogy játszhasson, kint volt, és mozgott, de nem volt olyan szinten, hogy pályára léphessen és önmaga lehessen a meccsnapon.” magyarázta Canales.
Helyette a Panthers Caleb Farley-t vagy Akayleb Evanst fogja bevetni Mike Jackson mellett, és Dave Canales pénteken azt mondta, hogy döntés még nem született.
„Még dolgoznak ezen az egészen.” mondta Canales. „Ott van Caleb és Akayleb – AK-nak hívjuk, hogy meg tudjuk különböztetni őket -, akiknek esélyük van arra, hogy lehetőséget kapjanak.”
Aki szinte garantáltan ott lesz a pályán, és biztosítja a védelem közepét, az a safety Xavier Woods. Woods egyike annak a három játékosnak az NFL-ben, aki ebben a szezonban a saját csapatának védekező snapjeiben 100 százalékot játszott. Ennek eredményeként Woods az összes játékost tekintve a legmagasabb átlaggal rendelkezik, átlagosan 67.2 snapet játszott meccsenként.

Penix Jr. a Next Gen Stats szerint 11/14-es mutatóval 154 yardot passzolt a Cover 3 védekezés ellen, mióta a 16. héten kezdő lett.
Átlagosan 11.0 yardot passzolt kísérletenként, és +8.8 százalékos befejezési mutatót produkált a Cover 3 védekezés ellen, mindkettő jóval a ligaátlag felett van (7.8 yard kísérletenként, -0.1 százalékos CPOE).
A Panthers a második legmagasabb arányban használja a Cover 3-at (45.2 százalék), és 7.6 yardot engedtek kísérletenként, ami alig marad el a liga 7.7-es átlagától.
A héten a Panthersnek nem kellett túl sok régi Penix Jr. felvételt átnéznie, mert a Falcons nem kényszerült arra, hogy változtasson a támadójátékon ahhoz képest, mint amit Kirk Cousinsra formáltak.
„Ez az, amiben el kell ismernem Mike munkáját, hogy a támadójáték tényleg nem sokat változott.” mondta a héten a védő koordinátor Ejiro Evero. „Sok minden ugyanaz. Minden abból épül fel, ahogyan a külső zónás sémával akarják a labdát futtatni, és remek munkát végeznek.”
Még több lehetőség Miles-nak?
Ahogy Dave Canales befejezte pénteki sajtótájékoztatóját, azzal viccelődött, hogy kellene egy olyan besorolás az Injury Reporton, hogy „Remélhetőleg”. Egy játékos lehet, hogy megkérdőjelezhető besorolást kap, de „remélhetőleg” pályára tud lépni. A Panthers jelenleg Miles Sandersszel áll így. A futó egész héten edzett, sőt, szerdán és pénteken is teljes értékű edzésmunkát végzett. Hivatalosan megkérdőjelezhető besorolást kapott a meccsre.
Az edzők látni akarták, hogy a veterán futó hogyan tud mozogni a csütörtöki és pénteki edzésen. Mire a pénteki edzés véget ért, a dolgok biztatónak tűntek.
„Jól nézett ki.” mondta pénteken Dave Canales, a Panthers vezetőedzője Sanders hét közbeni teljesítményéről. „Jól kezelte a tegnapi terhelést, és okosan csináltuk, de végignyomta, és végigcsinált néhány egyéni gyakorlatot az edzésen, futást és irányváltást, és elég jól érzi magát. De végig kell csinálnia a napot. Meg kell nézni, hogyan ébred holnap, egy újabb nap munkával, és végigcsináljuk az egészet, ez egy meccsnapi döntés lesz Miles esetében.”
Most arra várnak, hogy hogyan érzi magát szombat reggel. Bár a játéka meccsnapi döntés lesz, a Panthersnek legkésőbb szombat délutánig aktiválnia kellett őt a sérült tartalék listáról, amit meg is tettek.
A legtöbb feladatot idén Chuba Hubbard kapta, de a támadófal segített szabaddá tenni az utat, függetlenül attól, hogy ki kapta a labdát. A Next Gen Stats szerint a Panthers 1.7 yardot ért el a kontakt előtt a center mögötti futásoknál, és az ilyen futások mindössze 36.4 százalékánál engedtek kontaktot a támadófal mögött, ami a második legalacsonyabb mutató a ligában.
Mire lesz képes a Falcons Koo nélkül?
A Falcons a liga egyik legjobb rúgójával, Younghoe Koo-val büszkélkedhet. Őt azonban két hete sérült tartalék listára került, így az Atlanta Riley Pattersonnal fejezi be a szezont. Pattersonnak ez a harmadik csapata idén. Pattersont kétszer tesztelték legalább 50 yardról, 1/2-es mutatóval áll. Az eddigi legtávolabbi sikeres rúgása a Falconsnál 52 yard. Összehasonlításképpen, Koo 6/9-es mutatót ért el 50 yardon túlról, mielőtt megsérült, a leghosszabb 58 yardos volt.
Koo magabiztos lába nélkül a Falcons más döntéseket hozhat, még akkor is, ha a mezőnypozíció felborul.
A futás elleni védekezés javítása
Bijan Robinson megállítása a legjobb napokon is nehéz feladat. A Falcons futója már 1286 yardot futott 12 touchdownnal. Mióta 2023-ban bekerült a ligába, a Next Gen Stats szerint Bijan Robinson 190 elhibázott szerelést kényszerített ki, 15-tel többet, mint a második helyezett játékos, Derrick Henry. Emellett Robinson ebben az időszakban 1019 yardot ért el az elhibázott szerelések után, ezzel egyike annak a két játékosnak, aki legalább 1000 yardot szerzett (Henry, 1146).
A Panthersnek van a legtöbb elhibázott szerelése az NFL-ben idén (189), ami a negyedik legmagasabb mutatót eredményezi (14.5 százalék) az összes csapat között. Emellett az elhibázott szerelések utáni 1069 engedett yardjuk a 3. legtöbb a ligában.
És most a Panthersnek Robinsonnal kell megküzdenie, miközben megpróbálja elkerülni, hogy ezen a héten tovább rontsanak a történelmi statisztikákon. Idén már megdöntötték a franchise-rekordot a legtöbb engedett pont és a legtöbb engedett yard tekintetében. De egy meccsel a vége előtt az NFL örökranglistáján is egyre feljebb lépnek az engedett yardok tekintetében.
Vasárnap a középső linebacker Josey Jewell nélkül próbálják majd megállítani a vérzést. Jewell pénteken még mindig az agyrázkódás utáni protokollban volt, és vasárnap biztosan nem léphet pályára.
Ez azt jelenti, hogy a héten ismét Jacoby Windmon és Chandler Wooten lesz a középpályán, a külső linebacker Kenny Dyson és Thomas Incoom pedig a csütörtökön autóbalesetet szenvedett és a tartalék/nem futball sérülés listára került DJ Johnson helyén fognak játszani. Annak ellenére, hogy tartalékok veszik át a posztokat, Evero látja az energiát, amire szüksége van a futás elleni védelmétől.
„Nos, akaraterőben biztosan nincs hiány a mi csoportunknál”. mondta Evero csütörtökön. „Ezek a srácok az egész szezonban nagy erőbedobással dolgoztak, és biztosan vannak dolgok, amiket jobban tudunk, jobban tudok csinálni sematikusan. Biztosan van egy csomó játék, amit jobban tudunk játszani, és igen, tudjuk, hogy mik voltak a kihívások, ez van, nem tudjuk megváltoztatni a múltat, de ezen a héten lehetőségünk van arra, hogy a legjobb játékunkat nyújtsuk, és meg is fogjuk próbálni.”
Vége
Helyénvaló, hogy a szezon utolsó beharangozója a befejezéssel foglalkozik. Dave Canales az egész szezonban ezt hangoztatva, arra ösztökélve a srácokat, hogy meglegyen a „befejezés” és „tovább csinálják a jót, mint az ellenfél”. Ez volt a különbség a szoros vereségek – mint például a Chiefs, az Eagles és a Tampa Bay ellen – és a szoros győzelmek – mint például a Saints, a Giants és a Cardinals ellen – között.
Az eredményektől függetlenül azonban Canales pénteken azzal dicsekedett, hogy a szezon egyetlen pontján sem látott lazítást; még akkor sem, amikor a rájátszásra már nem volt esély, és közeledtek az utolsó hetek. Meghallgatták az üzenetét és a kérését, miszerint minden egyes játékot a legjobb tudásuk szerint fejezzenek be.
Most még egy hetük hátra, hogy ezt ismét megtegyék.
„Nagyon büszke vagyok erre a hozzáállásra, nem a személyes teljesítmény szempontjából, hanem azért, mert nagyon büszke vagyok erre a csoportra, hogy ez számukra együtt ennyit jelent, és valójában innen ered.” mondta Canales. „A srácokról van szó, ahogyan összefogtak az öltözőben, és hogy milyen kitartó fegyelemmel mentek vissza dolgozni, függetlenül attól, hogy milyen eredményt hozott a meccs az előző héten. Hétfőn elkötelezettek voltak, a videózásokon a részletekbe is belemerültek, szerdán újra megtalálták ezt a munkamorált, és átverekedték magukat a dolgokon. Erre vagyok a legbüszkébb, hogy a srácok elég időt töltöttek egymással ahhoz, hogy ez jelentsen számukra valamit, hogy tovább játszanak, és erre számítok ezen a héten is.”
Forrás: panthers.com