
Dave Canales mindig pozitív, függetlenül a külső tényezőktől. Mindig bátorító és optimista, még akkor is, amikor megengedhetné magának, hogy másmilyen legyen. Ez olyan jellemvonás, ami éppúgy hozzátartozik a habitusához, mint az utóbbi hónapokban a baseball sapkája. Így nem volt meglepő, amikor a szokásos szerdai sajtótájékoztatóját is így kezdte.
Nem kellett sok idő, hogy az elsőéves vezetőedző elgondolkodóvá és hálássá váljon. Ez a legtöbb ember számára nem szokatlan ilyenkor, de Canales számára kissé keserédes. Minden, ami ezen a héten történik, az utolsó lesz a 2024-es Carolina Panthers csapatának.
Megvolt a szezon utolsó szerdai edzése. Jön az utolsó csütörtöki. Ez az utolsó alkalom, amikor a 2024-es Carolina Panthers együtt lesz, az utolsó megbeszélések, az utolsó ebédek és az utolsó búcsúk.
„Hálás vagyok, hogy megvannak ezek a napok, ez az utolsó hét.” mondta Canales. „Ezek különleges pillanatok, amiket a srácokkal, az edzőkkel tölthetek, és mindent magunkba szívhatunk. A megbeszélések, a találkozások a folyosókon. Ahogy a végéhez közeledik, mindig úgy érzem, hogy egyetlen csapat sem ugyanaz, ezért hálás vagyok a srácoknak, és arra bátorítom őket, hogy élvezzék ezeket a pillanatokat. Élvezzék ezt az időszakot. Sok időt töltünk együtt, nagyon keményen dolgozunk. Nagyszerű volt kint lenni, rohangálni, dobálni, szórakozni és gyakorolni.”

Mielőtt Canales és csapata teljes visszatekintést tarthatna, még egy meccs vár rájuk. Az Atlanta Falcons még harcban van a rájátszásért, a Panthers pedig a jövő évi sorsolást is befolyásolhatja a helyezésével. Más szóval, vasárnap még bőven van miért játszani.
Bár az évnek ebben az időszakában egyre több a sérült, Canales szerint mindenki, aki képes rá, játszani fog ezen a hétvégén. Azok, akik sérülésekkel küzdenek, és kihagyták a múlt heti meccset, szintén azon vannak, hogy vasárnap pályára léphessenek.
„Napról napra követjük őket, és követjük a fejlődésüket, hogy mindenekelőtt a játékosok érdekében járjunk el, és az összes srác azt mondta, hogy játszani akarnak. Azt akarják, hogy legyen egy jó befejezés. Együtt akarják befejezni, és ez jelent nekik valamit, és ez nagyon különleges a számomra, mert ezek a meccsek nagyon fontosak.”
Egy előzetes terv Sanders számára
A Panthers ezen a héten segítséget kaphat futó poszton. A veterán Miles Sanders szerdán visszatért az edzőpályára, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi meccs előtt aktiválható.
A running back november 10-én Münchenben, a New York Giants elleni győzelem alkalmával szenvedett bokasérülést. Amikor levitték a pályáról, majd amikor megkapta a diagnózist, Sanders úgy gondolta, hogy talán vége a szezonjának.
„Egy kicsit.” ismerte el Sanders ezeket a gondolatokat a héten. „Tudjátok, a bokaficam elég súlyos sérülés, szóval ahogy mondtam, nem teljesen biztos a játékom ezen a héten. Ki tudok menni és edzeni, és meglátjuk, hogyan érzem magam, ezért még mindig napról napra tervezek. De igen, de ez egy kicsit megvisel.”
Amikor Sanders szerdán visszakocogott az edzőpályára, és újra csatlakozott a csapathoz, Canales látta, hogy a játékosok reagálnak valakire, aki mindig is az egyik legjobb csapattárs volt az öltözőben.
„Már csak azért is, mert kint volt a csapattal, beszélt a srácokhoz, és a srácok mosolyogva reagáltak, újra látják őt, és mi is ezt csináljuk, szóval nagyon jó volt a srácoknak, hogy ezt együtt csinálhattuk.”

Sanders már hat mérkőzés óta nem lépett pályára. Ez idő alatt az irányító Bryce Young újjáéledt, szoros meccseket és győzelmeket hozott a csapatnak. Ez egy izgalmas lehetőség Sanders számára, hogy visszakerüljön a csapatba.
„Izgatott vagyok amiatt, ahogy Bryce játszott, hogy visszanyerte az önbizalmát, és a saját játékát játssza,” jegyezte meg Sanders, ”úgy játszik, ahogy szeretne, irányítja a játékot, és érti is, szóval, egyszerűen csak örülök Bryce-nak.”
Sanders bizonytalan visszatérése a legjobbkor jött. A Panthers a múlt héten a futó Chuba Hubbardot vádlisérüléssel sérült tartalék listára rakta, Jonathon Brooks mellé, aki már az IR-en volt. A sérülés nem igényel hosszú felépülést, de a szezon hátralévő részében már nem tudna játszani. A támadó snapeket Raheem Blackshear, Mike Boone és Velus Jones Jr. között osztották meg vasárnap a Tampa Bay ellen. Young futásaival együtt összesen 39 yardot futott a csapat.
Sanders a szezon nagy részét Hubbard mögött töltötte, 38 futással 139 yardot futott (plusz 21 elkapása is volt 98 yardért), mielőtt megsérült. A hatodik évét töltő futó azonban már korábban is bizonyított, sőt, 2022-ben, utolsó philadelphiai évében 1269 yardot futott.
Mint említettük, nem biztos, hogy Sanders játszani fog a hétvégén. Az edzők szeretnék látni, hogyan reagál csütörtökön, amikor már intenzívebb lesz az edzés.
„Holnap teljes edzésünk lesz, szóval látni akarjuk, ahogy fut, irányt vált és csinálja ezeket a dolgokat, és biztosak akarunk lenni benne, hogy ez a legjobb a számára.” magyarázta Canales. „De ma nagyon rendben volt, úgyhogy nagyon remélem, hogy bevethetjük. Számunkra az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyünk, és a legjobb játékunkat játsszuk, Miles pedig esélyt ad erre.”
„Ha tudok játszani, akkor ott leszek a pályán.” tette hozzá Sanders.
Tanácsok az újoncnak
Bryce Young újoncként 15 mérkőzésen volt kezdő, ami nem bizonyult irigylésre méltónak. A harci sebek segítettek neki felkészülni a második szezonjára, ahol megélt mélypontokat, igen, de sokkal jobb meccsei is voltak, és ez bátorító a következő évre.
Így elméletileg Young, aki most már tapasztalt NFL QB, tanácsokkal szolgálhatna a Falcon újonc irányítójának, Michael Penix Jr-nak, aki két hete került kezdő szerepkörbe. Azonban Young szerdán emlékeztette a riportereket, hogy a korkülönbség nem úgy áll, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.
„Ő idősebb nálam.” nevetett Young.
Kettejük között egy év és hat hét a különbség, de Young három évet töltött az egyetemen, míg Penix hat szezont. Mégis, a Panthers irányítójának több meccs van a háta mögött, ami azt jelenti, hogy legalább egy kis mérlegeléssel szolgálhat.
„Egy csomó pillanat, egy csomó dolog volt.” mondta Young, amikor arra gondolt, milyen tanácsot adna. „Csak emlékezz arra, hogy minden egy folyamat, és próbálj meg türelmes a jót és a rosszat, és ne feledd, hogy ember vagy. Próbáltam meccsről-meccsre, napról-napra haladni, és folytatni a munkát.”
A két játékos az elmúlt holtszezonban már találkozott különböző eseményeken és együtt edzettek. Tehát bármi is történik vasárnap, Penixnek van egy rajongója.
„Nagyon izgatott vagyok miatta és a jövője miatt, szóval mindennél jobban örülök neki.” mondta Young. „Nyilvánvalóan mindannyian győzni akarunk vasárnap, de sokat voltam körülötte, jó srác, határozottan drukkolok neki.”
Forrás: panthers.com