
A Carolina Panthers a célegyenesben van, hiszen két meccsük van hátra ebben a szezonban, mindkettő idegenben. Az első vasárnap a Tampa Bay Buccaneers lesz. Ez lesz a második alkalom decemberben, hogy a Panthers a divízión belüli riválisával találkozik, ezzel befejeződik a kétmeccses sorozat.
A Bucs hosszabbításban 26-23-ra legyőzte a Pantherst a két csapat első találkozóján, még a 13. héten. Azon az összecsapáson Chuba Hubbard a szezon harmadik legkevesebb futott yardját szerezte (43 yard), de Bryce Young teljesítménye szezoncsúcsot jelentett (298 passzolt yard).
Most a Panthers 4-11-es mutatóval áll, és egy újabb hosszabbításos mérkőzésen van túl (a harmadik idén), ezúttal pedig egy drámai győzelemmel az utolsó hazai meccsen. A Bucs 8-7-es mutatóval áll, holtversenyben a divízió első helyén, de szoros, 26-24-es vereséget szenvedett a Cowboys csapatától. A vereség azt jelenti, hogy a Bucs rájátszásba jutása már nem csak rajtuk múlik, így kötelező nyerniük, miközben egy kis segítségben is reménykednek.
Bár ez a két csapat nemrégiben találkozott egymással, az NFL-ben folyamatosan változnak a dolgok. Ezt szem előtt tartva ismerjük meg a jelenlegi Bucsot a hétvégi találkozó előtt.

Bucky Irving
A Panthers első Bucs elleni mérkőzését követően a Carolina játékosát, Chau Smith-Wade-et megkérdezték, hogy volt-e már olyan futó, aki úgy rohant át a védelmén, ahogy Bucky Irving a Panthers ellen tette aznap.
„Igen, az egyetemen.” nevetett. „Bucky Irving volt az.”
Amikor Irving az Oregonban játszott, 15 futásból 129 yardot szerzett Smith-Wade csapata, a Washington State Cougars ellen. Smith-Wade mostanra belefáradt abba, hogy Irving mindenkire ráerőlteti az akaratát a pályán. De védelmére legyen mondva, az újonc Irving az egész szezonban ezt csinálta. 168 futásból 920 yardot és hét touchdownt szerzett, átlagosan 5.5 yardot ért el futásonként.
Mintha nem lenne elég fenyegető a futójátéka, Irving 41 elkapással 320 elkapott yardot is szerzett.
Irving 1240 scrimmage yardja, a 920 futott yardja és a hét futott touchdownja – amellett, hogy 62 elhibázott szerelést is kikényszerített – mind a legjobb eredmény az újoncok között.

Baker fegyverei
Az irányító Baker Mayfield elkapó csoportja ebben a szezonban számos változáson ment keresztül. De amíg Mike Evans a pályán van, addig a Bucs jellemzően bármilyen problémát meg tud oldani a passzjátékban. Annak ellenére, hogy három meccset kihagyott sérülés miatt, Evans még mindig esélyes egy újabb 1000 yardos szezonra. Jelenleg 57 elkapásból 818 yardnál tart, kilenc touchdownnal.
Evans és a tight end Cade Otton még több akciót kaphat vasárnap. Sterling Shepard a múlt heti, Cowboys elleni meccset térdhajlító sérülés miatt kihagyta. Mayfield az utóbbi időben az újonc Jalen McMillannal aratott sikereket. Most három olyan meccsen van túl, ahol 57 yardnál többet ért el, és az öt touchdownjából négyet ezen a három meccsben szerzett.

Akikre figyelni kell a védelemben
A Tampa Bay védelme a Cowboys elleni vereségét megelőző négymeccses győzelmi sorozata alatt NFL rekordot jelentő 15 pontot engedett csak meccsenként. Összességében még mindig a Top10-ben vannak a futás elleni védekezésben, 104 yardon tartják a csapatokat meccsenként.
A Bucs védelmének nagy része Vita Vea körül forog. Ez nem változott a december 1-jei meccs óta, illetve az elmúlt hat évben sem. Hat sackje van, amivel most a második a csapatban, alig lemaradva a 6.5 sackkel rendelkező defensive tackle Calijah Kancey mögött. De a Tampa Bay ezen a héten a secondary-be is visszakaphat valakit.
A safety Jordan Whitehead ezen a héten visszatérhet a sérült tartalék listáról az edzésekre, a 21 napos időszak kedden kezdődött. Todd Bowles, a Bucs edzője nem zárta ki, hogy Whitehead játszhat a héten, de azt mondta, hogy csütörtökön szeretné megnézni Whiteheadet.
Forrás: panthers.com