
A Panthers nagyobb összhangra és hatékonyságra vágyik támadásban – különösen a red zone-ban -, és remélik, hogy ezen a héten visszatér néhány újonc.
A vezetőedző Dave Canales elmondta, hogy reményeik szerint a tight end Ja’Tavion Sanders és az elkapó Jalen Coker a héten már játszhat az Eagles ellen.
Sanders kihagyta a vasárnapi Bucs elleni meccset, miután az előző héten ijesztő nyaksérülést szenvedett, Coker pedig az elmúlt két meccset combsérülés miatt hagyta ki.
„Ebben reménykedünk.” mondta Canales. „Mindkettőjüknek van néhány napja, hogy felmérjük, hol tartanak, és reméljük, hogy a héten újra bevethetőek lesznek.”
Sanders 29 elkapott labdával a negyedik a csapatban, 302 yarddal pedig a harmadik, és egy touchdownja is van.
Coker 17 elkapással 263 yardot és egy touchdownt szerzett, és Adam Thielen távollétében kezdő volt a Giants ellen Németországban. Azt mondta, hogy jobban érzi magát, és alig várja, hogy visszatérjen az edzőpályára.
„Az elején frusztráló volt; ott akarok lenni a pályán.” mondta Coker hétfőn. „ Úgy érzem, hogy kivívtam magamnak egy szerepet, és megpróbálom betölteni ezt a szerepet, és segíteni a csapattársaimnak. Szóval ez egy kicsit frusztráló, de ezzel nem tudok mit csinálni, és meg kell tennem mindent, hogy újra egészséges legyek.”
Canales: Sam Franklin elismerte a hibát
Canales elmondta, hogy beszélt a speciális csapat kapitányával, Sam Franklin Jr.-ral arról a videóról, amelyen az látható, hogy vasárnap este a Buccaneers játékosaival vitatkozott a játékoskijáróban, mielőtt a stáb tagjai elhúzták onnan.
Franklin mindig is emocionális játékos volt, és az ellenfelek hergelése azóta része a jellemének, hogy draftolatlan újoncként megérkezett a ligába. Canales azonban ezt is szeretné valamilyen szinten kontroll alatt látni.
„Beszéltünk erről; leültünk vele hétfőn reggel, és lefolytattuk ezt a beszélgetést.” mondta Canales. „Ő is elismerte, hogy nem kellett volna ezt tennie, hogy hiba volt. És arról beszéltünk, hogy csak a szenvedélyt akarjuk, nem kell semmit sem adnunk az ellenfélnek.”
Franklin nem sokkal a félidő előtt felesleges durvaság szabálytalanság miatt büntetést kapott, ami miatt a Panthersnek a saját 20 yardos vonaláról kellett indítania a második félidőt.
Felkészülés Saquonra
D.J. Wonnum már rengetegszer látta a játékot. Ahogy az Eagles futója, Saquon Barkley fut és átgázol a Jaguars defensive backje, Jarrian Jones fölött. És mivel Barkley ezen a hétvégén is rajta van a listán, Wonnum már készül.
„Minden elismerésem az övé, de azt mondom, meg kell akadályoznunk, hogy ilyesmit csináljon.” jelentette ki Wonnum hétfőn. „Felkészülten kell kijönnünk és játszanunk.”
A „Mondd ki az igazat hétfő”-n a Panthers jellemzően saját magára koncentrál, és elmondja az igazat arról, ami a vasárnapi meccsen történt, legyen az jó vagy rossz. De ezen a bizonyos hétfőn a Panthers philadelphiai kirándulása előtt az igazság az, hogy a Carolina futás elleni védelme – amely az egész szezonban szenvedett – az eddigi legnehezebb feladat előtt áll.
És bár szerdától a teljes figyelem az Eaglesre irányul majd, a védelem már most Barkley-ra gondol.
„El kell kezdeni a felkészülést.” ismerte el hétfőn a linebacker Trevin Wallace. „Például mindenkinek oda kell érnie a labdához, mert láttátok, hogy mire képes. Szóval nagy tiszteletnek örvend.”
„Ütköznünk kell vele, be kell állnunk elé, be kell csomagolnunk, le kell vinnünk a földre.” tette hozzá Wonnum.
A safety Xavier Woods gyakran találkozott Barkley-val, amikor egy divízióban játszottak (Woods a Cowboysnál, Barkley a Giantsnél), így jól tudja, mi kell ahhoz, hogy földre vigyék.
„Azóta még jobb lett.” mondta Woods hétfőn. „Mind a 11 srácra szükség lesz odakint, hogy együtt, csapatként tudjunk szerelni.”
Barkley jelenleg a liga legjobb futója 1499 yarddal.
QB1
Ami érthető, azt nem kell elmondani. Éppen ezért Dave Canales hétfőn nem is érezte szükségét, hogy az irányító pozícióval foglalkozzon. Nincs szükség a fejtegetésre, amikor Bryce Young 26/46-os mutatóval 298 yardot és egy touchdownt passzol, valamint egy futott touchdownt is szerez.
Mégis, tekintve a szezon korábbi szakaszában a poszt körüli bizonytalanságot, a kérdést fel kellett tenni; Bryce Young lesz a kezdő irányító a Philadelphia Eagles ellen a hétvégén?
„Igen.” válaszolta Canales határozottan. „Bryce fog játszani Phillyben ezen a héten.”
Young a 8. hét óta kezdő, miután Andy Dalton az autóbalesete során hüvelykujj sérülést szenvedett. Miután Young visszakerült a kezdőbe, Canales óvatos volt, hogy ne zárta ki a lehetőséget, hogy egyik irányító sem lesz kezdő, hagyta, hogy ez hétről hétre téma legyen.
Miután Young 21/35-ös mutatóval 263 yardot és egy touchdownt passzolt a Chiefs védelme ellen, Canales elég magabiztos lett ahhoz, hogy már a meccs végén Youngot nevezze ki kezdőnek a következő hétre. És most ezen a héten ismét a másodéves játékos mögé állt.
„A határozottsága és az, hogy van egy terve.” mondta Canales azokról a dolgokról, amelyeket Youngtól látott az elmúlt hetekben. „Azok a dolgok, amikről a héten beszélünk, a meccsnapon megelevenednek, és az elmúlt két hétben a kritikus helyzetekben ott voltak… szóval tetszik, hogy mennyire határozott és gépies volt mindezekben a dolgokban.”
– A Panthers ezen a héten valószínűleg átalakítja a gyakorló csapatot.
A vasárnapi meccs aktív keretébe felhozott tight end, Stephen Sullivan „elég súlyos térdsérülést” szenvedett.
Sullivan 2021 óta van a csapatnál valamilyen minőségben, és 14 elkapásnál tart 171 yarddal. A Panthers a nemzetközi gyakorló csapat játékost, Praise Olatoke-ot is elvesztette a múlt heti edzésen egy sérülés miatt.
– A safety Nick Scott továbbra is sérült tartalék listán van térdhajlító sérüléssel, de a múlt héten már edzett. „Remekül nézett ki a múlt héten.” mondta Canales. Az ő státuszáról a hét folyamán születik döntés.
„Egy újabb srác, akit meg kell néznünk, és Nickkel kapcsolatban ez a depth chart és minden egyéb függvénye.” mondta Canales. „Szóval beszélnünk kell majd róla.”
– A liga hétfőn elindította a szurkolói szavazás első hullámát a Pro Bowl-meccsre. Raheem Blackshear a harmadik ezen a szavazáson a visszahordó poszton. A ligában a második helyen áll a kickoff visszahordásokat tekintve (679 yard), csak a dallasi KaVontae Turpin előzi meg.
Forrás: panthers.com