
A világ hétfőn elismeréssel adózott a Panthersnek azért, ami vasárnap majdnem sikerült nekik a Chiefs ellen.
Dave Canalesnek, a Panthers vezetőedzőjének a „majdnem“ (de nem egészen) az a rész, ami a fontosabb, a Chiefs pedig sokkal kevésbé.
Canales megpróbálta elválasztani az elvárásokat az ellenféltől, ami azt jelenti, hogy a saját teljesítményét nézi a kétszeres Super Bowl-címvédő elleni kontextus nélkül.
„Igen, igyekszem, hogy ne az ellenfélről szóljon.” mondta Canales hétfőn. „Rólunk kell szólnia. Az alapokról és a végrehajtásról kell szólnia, azokról a dolgokról, amelyekre számítunk, a következetességről. És végig kell mennünk rajta, elmondani az igazságot azokról a dolgokról, amelyeket jól csináltunk, és azokról, amelyeket nem, és egyszerűen csak vissza kell térnünk az alapokhoz, ami az egész szezonban az üzenet volt, és tudom, hogy ez mindig működik. Ez mindig egy olyan dolog, amit meg kell csinálnunk, hogy önmagunkra összpontosítunk, hogy mit tudunk javítani, és mire tudunk építeni, amiben sikeresek voltunk.”
Természetesen az emberi tényező is szerepet játszik, amikor átnézel a másik oldalra, és olyan embereket látsz, mint Andy Reid és Patrick Mahomes. De Canales megpróbálta beleverni a csapatába, hogy pontosan ilyen helyzetekbe akarnak kerülni, ezért minden meccset ugyanúgy kell kezelniük.
„Remélhetőleg ez amolyan hétköznapi üzenetté válik tőlem.” mondta Canales. „Elsősorban azokat a dolgokat fogjuk megnézni, amelyekbe van beleszólásunk, amit nem tudunk irányítani, az az, hogy milyen ellenfél ellen játszunk. Ezek azok a csapatok, amelyekkel szemben a játékra összpontosítunk. De ez tényleg csak a végrehajtásra vezethető vissza. Hogy meg kell csináljuk azokat a játékokat, és bíznunk kell egymásban a kritikus pillanatokban.”
Canales és az irányító Bryce Young is a „nincs olyan, hogy erkölcsi győzelem” elvet hangoztatta, amikor a meccs után a csapathoz szóltak, és a bal oldali tackle Ikem Ekwonu szerint ezek az üzenetek az ellenféltől függetlenül is átjöttek a csapatnak.
„Nyilvánvaló, hogy a Chiefs egy nagyszerű csapat.” mondta Ekwonu. „De azt hiszem, Canales és Bryce is nagyszerű dolgokat mondtak, amikor nem fogadták el a morális győzelmet. A lényeg, hogy nem sikerült legyőznünk azt a csapatot, függetlenül attól, hogy mi volt a narratíva a gyengébb csapatokkal kapcsolatban. A lényeg, hogy ugyanabban a ligában vagyunk, és nem sikerült megverni egy jó csapatot. Szóval a jövő héten csak arra koncentrálunk, hogy hogyan tudjuk kijavítani ezeket a hibákat, mit tehetünk játékosként? Mit tehetünk csapatként, hogy innentől kezdve biztosan nyerjünk?”
Sanders visszatért, tovább vizsgálják
A Panthers mindent egybevetve jó híreket kapott a tight end Ja’Tavion Sandersről. Az újonc vasárnap szenvedett nyaksérülést, amikor a fejére esett, miközben kilökték a pályáról. A félidőben az Atrium Health Carolinas Medical Centerbe szállították, és a meccs végére már ki is engedték.
„Jelenleg úgy tűnik, hogy egy nagyon-nagyon súlyos sérülést sikerült elkerülnünk.” mondta Canales hétfőn.
Sandersre azonban további vizsgálatok várnak, tekintettel a sérülés jellegére.
„Ez egy nyaksérülés. Itt van, az épületben van, foglalkoznak vele. Még mindig vizsgáljuk.” mondta Canales. „Egészen szerdáig kell várnunk, hogy meglássuk, mennyire lesz elérhető a héten. De ismétlem, a sérülés természetéből adódóan ez olyasvalami, amivel kapcsolatban még mindig nagyon, nagyon, nagyon alaposnak kell lennünk, hogy összegyűjtsünk minden információt és adatot, amink van.”
Túlélni a blitzet
A Chiefs mindent megtett, hogy Young egész vasárnap egy turmixgépben érezze magát. A másodéves irányító karrierje legnehezebb napjával szembesült, a passzjátékok 40 százalékánál blitzelték. De Young, akit a múltban ezekben a játékokban sackeltek, 11/14-es mutatóval 123 yardot és egy touchdownt passzolt.
„Ez elsősorban a koncepciók elsajátítása.” mondta Canales Young fejlődésével kapcsolatban. „Van válasza a különböző nyomásgyakorlásokra. ‘Mit csináljak a labdával, ha ezt csinálják?’ Végigvette az összes ilyen ‘mi van, ha’ forgatókönyvet.”
Canales és az edzők sokat dolgoztak Younggal ebben a holtszezonban a belső óráján, 2.7 másodperc körül akarják elindítani a labdát, vagy addig továbblépni a következő lépésre. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az elkapóknak is a helyükön kell lenniük. Adam Thielen (3 elkapás, 57 yard) vasárnap visszatért, de Jalen Coker sérülés miatt nem játszott, így David Moore lépett a helyére, aki hat elkapással 81 yardot és egy touchdownt szerzett. Az újonc Xavier Legette négy elkapással 56 yardot ért el, a leghosszabb egy 34 yardos elkapás volt.
Young és a támadójáték így együtt az év egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, ráadásul egy top5-ös védelem ellen.
„Tudta, hogy vannak olyan játékosai, akikben megbízhat, ott van Xavier fejlődése, Thielen visszatérése, David Moore, JT, aki hozzátette a magáét, és Tommy-nak volt egy szép elkapása a harmadik kísérletnél.” jegyezte meg Canales. „A tudat, hogy egy hullámhosszon vannak, önbizalmat ad neki, hogy gyorsan játsszon. Képes volt néhány futásra is, és néhány yardot tudott szerezni különböző szituációban. És úgy gondolom, hogy ezek a döntések annál gyorsabban születnek meg, minél magabiztosabb a rendszer és a srácok együttműködése. Szóval ez tényleg az egész csapat érdeme.”
Problémák a red zone-ban
Egyrészt, a Panthers mind a hat red zone labdabirtoklása során pontokat szerzett vasárnap a Chiefs ellen. Másrészt ebből csak kettő volt touchdown.
„Támadásban azt mondanám, hogy volt néhány kihagyott lehetőség, néhány elhibázott dobás.” mondta Canales hétfőn arról, hogy mik voltak a Kansas City ellen a problémák a red zone-ban.
Idén a Panthers offense 18/31-es red zone mutatóval áll.
„Azt hiszem, ezek azok a dolgok, amelyeket tovább javíthatunk idővel,” folytatta Canales, ”és tovább kell fejlesztenünk az irányító és az elkapók közötti kapcsolatot. Azt hiszem, a Chiefs védelme nagyon jól letámadott minket, és szépen levédekeztek minket, és remekül reagáltak arra, amit mi csináltunk. Szóval ők is kihívást jelentettek, de hát ilyen az élet a red zone-ban.”
A másik oldalon a védelem szintén két touchdownon tartotta a Chiefst a red zone-ban, 2/5-ös mutatóval. Idén az ellenfelek 30/47-es mutatót értek el a Panthers ellen a red zone-ban.
Bár Mahomes és a Chiefs 2/5-ös mutatója a pálya legfontosabb területén pozitívum, de az, hogy a Panthers ezen a héten hagyta, hogy ezek közül a pontok közül néhány könnyedén összejöjjön, olyan dolog, amivel a Panthersnek foglalkoznia kell.
„Az elején mezőnygólokon tartottuk őket, de ott a félidő végén jött azt a kétperces touchdown.” mondta Canales. „Volt egy szép támadásuk egy harmadik és hosszúnál, és egy szép dobással és elkapással touchdownt szereztek, ami végül döntő volt a meccsen.”
Forrás: panthers.com