
A Panthers szombaton sérült tartalék listára rakta a futó Miles Sanderst, aki így legalább a következő négy hétben nem léphet pályára.
Sanders a németországi mérkőzés második negyedében sérült meg, a héten nem edzett, és kizárt volt a játéka a vasárnapi, Chiefs elleni mérkőzésen.
A 27 éves Sanders ebben a szezonban 38 futással 139 yardot és egy touchdownt szerzett, a TD-t a 3. héten, a Las Vegas elleni győzelem során szerezte.
Az ő helyére a Panthers az elkapó Deven Thompkinst igazolta le az aktív keretbe.
Thompkinst az elmúlt két hétben a gyakorló csapatból hozták fel, hogy mélységet biztosítsanak az elkapó posztnak, mivel Adam Thielen térdhajlító sérülés miatt nem tudott játszani. Thielen a vasárnapi mérkőzésen várhatóan visszatér a pályára.
Szintén szombaton a Panthers standard kiemeléssel felhozta az elkapó Dan Chisena-t és a külső linebacker Kenny Dysont a gyakorló csapatból. Mindkettejük esetében ez az első a maximum három standard kiemelésből.
A Panthers a hét végén a külső linebacker Amaré Barno kétséges besorolását is megváltoztatta, és ő sem fog páláyra lépni. Ő most volt túl az első héten a háromhetes visszatérési időszakából, miután tavaly karácsony este ACL-szakadása volt.
Forrás: panthers.com