
Az első évében Mike Jackson az egész szezont a Dallas Cowboys gyakorló csapatában töltötte. Az volt a feladata, hogy a Dallas elkapóit megfigyelje, hogy azok finomíthassák a legjobb mozdulataikat, ami azt jelentette, hogy nap mint nap Cedrick Wilson Jr. ellen kellett játszania.
Wilson pedig minden nap egy bizonyos mozdulatot gyakorolt a press coverage ellen.
Gyorsan ugorjunk előre, öt évvel későbbre.
A Carolina Panthers a 9. héten a New Orleans Saints csapatával játszott, és mindkét csapat kétségbeesetten akarta a győzelmet. Egy perccel a vége előtt, 4th&4-nél a Saints egy pont hátrányban volt, így a győztes mezőnygólhoz mindenképp kellett egy first down.
Jackson Wilsonnal került szembe, és úgy döntött, hogy olyat tesz, amit általában nem szokott; press coverage-t játszott. Jackson azt remélte, hogy ezzel a Saints irányítója, Derek Carr ezt a párharcot választja.
Carr így is tett, Jackson pedig készen állt.
„Tudtam, hogy Cedrick mit fog játszani ellenem.” ismerte el Jackson a 23-22-es győzelem után. „Tudtam, hogy mi fog történni. Szóval csak rajta maradtam, és mentem a labdára.”
A döntés nem azon alapult, hogy Wilson bármit is mutatott a meccs alatt, vagy akár a korábbi felvételeken.
„Pusztán a Dallas miatt.” mondta Jackson. Bízott a megérzéseiben, bár tudta, hogy „csapatot váltottunk, de ugyanakkor ő semmit sem változott.”
Jadeveon Clowney, aki segített kikényszeríteni a negyedik downt, miután Charles Harrisszel összehoztak egy sacket a harmadik down során, a negyedik kísérlet közben csak arra gondolt, hogy „Remélem, Mike elfordítja a fejét.” Jackson elég ideig odafordította a fejét ahhoz, hogy egy esetleges pass interference szabálytalanságot semmissé tegyen.
A passzal a Saints jócskán a győztes mezőnygól távolságon belülre került volna. Ahogy a labda elszállt a Carolina oldalvonalánál állók előtt, a vezetőedző Dave Canales érezte, hogy az energia egyre nő. Amikor Jackson leütötte a passzt, az energia kirobbant belőlük.

„Ezek azok a dolgok, amikről beszéltünk, hogy a mi eszközeinkkel játszunk.” mondta Canales a győzelem után. „A feladatok elvégzése, aztán megcsináljuk a játékokat, amikor lehetőségünk van rá. Ez egy hatalmas játék volt Mike-tól. Nagyon büszke vagyok rá és a srácokra is. Különleges pillanat volt, látni, ahogy a srácok végigcsinálták az utolsó játékig.”
Jaycee Hornnak volt egy olyan érzése a negyedik negyedben, hogy az utolsó játékon fog múlni minden. Miután a Saints öt pontos előnyre tettek szert az utolsó 15 perc elején, a corner fel-alá járkált az oldalvonal mellett, és azt mondta a védelem többi tagjának, hogy „most azonnal kapjátok össze magatokat, meg kell nyernünk a meccset”.
Az a Saints pontszerzés egy 11 játékból álló drive-ot zárt le, amely több mint öt percet pörgetett le az órából. Ezt követte a Saints 12 játékból álló drive-ja, amely szintén 5:40-ig tartott, és egy mezőnygóllal zárult, amivel a New Orleans egy pontra felzárkózott. A két drive között egy olyan Panthers labdabirtoklás volt, amelyben a támadók 3&outra kényszerültek.
A legtöbb esetben ez lett volna a töréspont.
Ehelyett Clowney azt mondta, az üzenet az volt, hogy soha ne engedjük, hogy a gát átszakadjon.
„Összefogtunk, és azt mondtuk, hogy „meghajolhatunk, de nem törünk meg”. Ki kell alakítanunk ehhez a szokásainkat.” osztotta meg a veterán passzsiettető. „Lehet, hogy végigmennek, de három ponton kell tartanunk őket, mert ez fontos dolog, három ponton tartani az ellenfelet. És ma jó munkát végeztünk, távol tartottuk őket az end zone-tól, és három ponton tartottuk őket, és azt hiszem, ez sokat számított.”
A Saints 2/4-es red zone mutatót ért el, és az első negyedben két mezőnygólt szerzett. A negyedik negyedbeli touchdownt követően, a második drive-ot követően a védőfal játékos Shy Tuttle leütötte Carr passzkísérletét. A kétpontos kísérlet nem sikerült, így a Saints nem tudott felrakni két pontot a táblára az egy pont különbséggel véget érő meccsen.
Horn szerint a védelem ekkor hallgatott Canales üzenetére, miszerint bízzanak az offense-ben.
„Nagyon bíztunk a támadókban, hogy végigmennek és pontokat tesznek a táblára. Az első drive-ban nem sikerült; de tudtuk, hogy a másodikban pontokat fogunk szerezni, és azt mondtam a srácoknak, hogy ez rajtunk fog múlni.” mondta.
Hornnak igaza volt. A védekezésen múlt a dolog, egy olyan egységen, amelyet ebben a szezonban gyakran becsméreltek. De amikor a Panthersnek a legnagyobb szüksége volt a játékra, akkor megcsinálták.
„Könnyedén feladhattuk volna.” ismerte el Jackson. „De mi egy jó csapat vagyunk. Ma úgy is játszottunk.”
Forrás: panthers.com