
Voltak jó pillanatok, az biztos. Voltak elszalasztott lehetőségek is.
Ami hiányzott a Panthers vasárnapi, Denver elleni 28-14-es veresége után, az az irányítói poszt jövőjével kapcsolatos ígéret, így vagy úgy.
Bryce Young Andy Dalton hüvelykujj sérülése miatt volt kezdő, és a mérkőzés után Dave Canales, a Panthers vezetőedzője azt mondta, hogy várni akar néhány napot, és felmérni, hogy Dalton mennyire tudja megfogni és eldobni a labdát, mielőtt bármilyen döntést hozna a Saints elleni hazai mérkőzés kezdő irányítójáról.
„Minden információt meg fogunk vizsgálni.” mondta Canales arra a kérdésre, hogy ki kezd a hét végén. „Megnézzük Andy egészségi állapotát a következő napokban, és meghozzuk a döntést, lesz válaszunk.”
Ha Dalton nem tud játszani, akkor ez egy újabb kérdést vetne fel. Mert Young napja vegyesre sikeredett.
A 37-ből 24 passza volt sikeres, 224 yardot, két touchdownnt és két interceptiont dobott. A yardok és a touchdownok száma a legjobb a tavaly karácsonyi, Packers elleni meccs óta, de a két interception ugyanannyi, mint a Saints elleni szezonnyitón.
A Panthers első és utolsó labdabirtoklása is touchdownt eredményezett, a csapat ebben a két drive-ban szerezte meg a yardjainak a felét (142 yardot a 284-ből). A közte lévő kilenc labdabirtoklás során hat first downt szereztek.
„Ez a következetlenség.” mondta Canales. „Az első drive-ban jól nézünk ki támadásban, aztán nem is tudom, hét vagy nyolc labdabirtoklásunk volt, mielőtt megszereztük a következő first downt. Próbáltuk megtalálni a ritmust, próbáltuk megtalálni a futójátékot egy nagyon jó védelem ellen.”
Nem futottak úgy, ahogyan azt megszoktuk, mindössze 69 yardot szereztek (a legkevesebbet a szezonnyitó óta).
Canales azt is mondta, hogy a játékokat időben el kell juttatnia Younghoz, különösen azért, mert ez volt a legnagyobb mennyiségű munkája az elmúlt öt hétben.

A Broncos gyakorlatilag minden kategóriában a legjobb ötben van a védekezést tekintve, a Panthers pedig idén nyilvánvalóan szenved támadásban. A sérült Diontae Johnson és Adam Thielen nélkül játszottak vasárnap, ami szintén bonyolította a dolgokat, de Young két újoncnak is touchdownt adott az első körös Xavier Legette és a draftolatlan Jalen Coker személyében (a másodéves elkapó Jonathan Mingo és David Moore volt még aktív elkapó).
„Mindenki kitett magáért; nyilvánvaló, hogy Diontae és Adam nélkül ez kemény.” mondta Young. „Ők nyilvánvalóan nagyszerű, nagyszerű játékosok, és tudod, mindenki készen állt arra, hogy előrelépjen. Dicséret illeti ezeket a srácokat, és tudod, ma csak négyen voltak pályán, és a részletekre való odafigyelés egész héten tart. Minden dolog, amit csinálnak, mind a négyen, D-Mo, Jalen, Mingo, X, mindenki, aki fent van, és tudtuk, hogy lehet némi átrendeződés, lehet, hogy több mindent kell figyelembe venni, és nyilvánvalóan van egy kis bizonytalanság a hét folyamán. És amikor kellett, mindenki előre tudott lépni. Szóval le a kalappal a srácok előtt, és a stáb előtt is, amiért mindenkit felkészítettek. Mindannyiukkal együtt dolgoztam az edzőtáborban és a szezon során. Mindannyiukban maximálisan megbízom.”
A második félidőben megpróbálták kicsit kibontani a dolgokat (Young az első félidőben 4.3 yardot passzolt kísérletenként), és többször próbálkoztak hosszú passzokkal. Az egyiket Legette ejtette el, és saját sisakját csapkodta, miközben frusztráltan futott vissza a huddle-be.
De Young számára az egész szezonban nehézséget jelentettek a hosszú passzok. Átlagosan 5.1 yardot passzolt kísérletenként, míg Dalton 6.2-t, és a különbség ennél nagyobbnak tűnik.
„Próbálunk jó játékokat adni neki, hogy ezeket a dolgokat meg tudja csinálni.” mondta Canales a második félidőről. „És aztán a második félidőben néhányszor próbálkoztunk, volt néhány hajszálon múlott passzunk. Volt néhány sikeres passza a mezőnyben néhány különböző pontra. Képes volt tovább dolgozni néhány problémán, és küzdeni azért, hogy sikerüljenek a passzai. Úgy gondolom, hogy volt néhány kiváló drive-ja. Szerintem volt néhány kiváló dobása. Azt hiszem, az offense lesz az első, amely kimondja, hogy volt néhány dolog a futójátékban és a passzjátékban is, és csak azt kértük Bryce-tól, hogy csak csinálja a saját feladatát, és úgy gondolom, hogy ma elég jó munkát végzett.”

Ezt nehéz volt megmondani a reakciójából, bár Youngnak nem sok érzelmi megnyilvánulása van. A második félidőben volt néhány pillanat, amikor a tévékamerák elkapták, ahogyan kimutatta, és ezt be is vallotta.
„Amikor vannak dolgok, amik nem a megfelelő módon mennek, frusztrált leszel, aztán törölsz mindent. Azt hiszem, ez mindannyiunkban megvan. Senki sem elégedett a mai eredménnyel. Mindannyian odamegyünk az oldalvonalhoz, és ott idegesek lehetünk, aztán törlünk mindent. Ez a játék része.” mondta Young. „Azt kívánod, hogy bárcsak visszacsinálhatnál egy passzt, vagy egy döntést, aztán ott van az egy-két perc, majd a labda visszakerül hozzád, és már nem is emlékszel rá.”
És ahogy az már megszoktuk tőle, Young nem használt frappáns hangzatos szavakat, amikor feltették neki az elkerülhetetlen kérdést, hogy újra neki kellene-e kezdenie, azt mondta, amit mindig is szokott, hogy a döntés nem az ő kezében van.
„Nyilvánvalóan hálás vagyok, hogy játszhatok.” mondta. „Játékos vagyok, természetesen a pályán akarok lenni. De bízom az edzői stábban; azt fogják tenni, ami a legjobb a csapatnak. Nem számít, mi a szerepem, a legjobbat fogom nyújtani, és mindent megteszek, hogy hozzájáruljak a győztes játékhoz. És a szépsége számomra mindezek után is az Andy-vel való kapcsolatom. Nagyszerű, nagyszerű ember, nagyon közel állunk egymáshoz. Szóval mindketten tudjuk, hogy bármilyen körülmények között is leszünk, ott leszünk egymás mellett.”
Forrás: panthers.com