
Jaycee Horn pozitív akart lenni, de kénytelen volt reális maradni.
Az, hogy minden héten új arcok vannak a védelemben, nem számíthat a nagy egész szempontjából. Ugyanannak a rendszernek kellene lennie, ugyanannak a vágynak, hogy meccset megmentő és meccset megfordító játékokat mutassanak be.
„Úgy érzem, hogy tényleg nem kellene számítania.” mondta a közelben a cornerback Dane Jackson, aki az első meccsét játszotta, mióta visszatért a sérült tartalék listáról. De Horn, aki egyike volt annak a mindössze három játékosnak (a safety Xavier Woods és a corner Mike Jackson mellett), aki mind a hét meccsen kezdett idén, nem tehetett mást, mint elismerte: „De számít.”
„De ugyanaz a helyzet.” folytatta Horn. „Tudjuk, hogy nem érdekel senkit. Vannak új játékosok, szóval számít a kémia, meg minden, de meg kell állítanunk őket, jobbnak kell lennünk.”
A vasárnap messze nem volt jobb, 40-7-es vereséget szenvedtek a Washington Commanders csapatától, egy olyan mérkőzésen, amelyen a kezdő irányító Jayden Daniels csak egy drive-ot játszott. Ő egy bordasérülés miatt már az elején lejött a pályáról, átadva a helyét a tartalék Marcus Mariotának. Utóbbi 18/23-as mutatóval 205 yardot és két touchdownt ért el, emellett 11 futással 34 yardot is szerzett. A Washington 214 yardot futott a felforgatott és átalakított front seven ellen (a tervezett kezdőcsapatból csak egy kezdő, a nose tackle Shy Tuttle játszott vasárnap).
Dave Canales ragaszkodott ahhoz, hogy nem a séma volt a probléma.
„Őszintén szólva szeretem a rendszerünket.” mondta. „Láttam, játszottam ellene. Már jó ideje látom személyesen is, és szeretem a rendszerünket. A kihívás az, hogy egy új csapatot hozzunk össze. Az alapoknál kezdjük, ahogy hozzáadjuk ezeket a játékosokat, és jó csapatjátékot kell játszanunk.”
Canales és a játékosok megígérték, hogy ez a játék ott lesz a hét folyamán. De az utolsó edzésnap és a meccsnap között van egy kis különbség.
„Ez rendkívül frusztráló.” mondta Horn arról, hogy ezt nem tudták a meccsen is megmutatni.
„Tényleg nem tudom, mert érzem az energiát, amikor bejövünk, és csak csináljuk tovább, de tényleg nem tudom megmondani.” tette hozzá a linebacker Trevin Wallace.
A rengeteg sérülés a kritikus posztokon nem segít, de némileg tényező lehet. Ahogy Horn mondta, a védelemben az egyetlen állandó dolog a változás, ami természetesen hatással van a kémiára. Tehát mi a megoldás?
„A végrehajtás.” válaszolta gyorsan Horn. „Mindenki tegye a dolgát.”
A jó hír, ha valaki ezt akarja látni, hogy az újoncok játékideje növekszik a lehetőségekkel teli védelemben. Wallace már három meccsen kezdett a belső poszton, mint új játékhívó. Továbbra is jól játszik, vasárnap holtversenyben a második legtöbb szereléssel (7) zárta a napot. Csak Chau Smith-Wade, az újonc nickel előzte meg (8), aki Troy Hill elküldése után a legtöbb játékidőt kapta.
A Panthers már nyíltan elmondta, hogy hajlandóak hagyni az újoncokat tanulni ebben a szezonban. Így bár Wallace és Smith-Wade két új arc a csapatban, ők is fiatal draft választások, akik köré lehet építeni a jövőt.
„Imádom, jó, hogy több játéklehetőséget kapunk. Többet játszunk, többet látnak belőlünk.” mondta Wallace. „Újonc vagyok, ez az NFL, minden nap jó csapatok ellen játszunk. Szóval csak gyűjtögetem a napokat, és tanulok abból, amit az előző meccsen csináltam, majd jöhet a következő.”
„Határozottan úgy érzem, mint fiatal srác, aki most érkezett, hogy ez mindenképpen esélyt ad nekünk – nekem és Trevinnek, vagy bármelyik másik fiatal srácnak, aki most érkezik -, hogy már az elején tanuljunk, ami mindig jó dolog. Képesek leszünk tanulni ebből, a jelentős játékidő pedig egy jó dolog a számunkra.” tette hozzá Smith-Wade.
Forrás: panthers.com