Gyorshírek: Néhány jó hír a sérülésekkel kapcsolatban

3–4 minutes

A hétfői nap fontos nap a Carolina Panthers ép játékosainak. A sérült játékosok listáján – néhányan a szezon előtt, néhányan pedig a szezon során sérültek meg – a hét eleje jó hírekkel szolgált néhány nevet illetően.

Az újonc futó Jonathon Brooks Dave Canales szerint már ezen a héten a csapattársaival együtt edzhet. Ha Brooks ezen a héten elkezd edzeni, akkor elkezdődik a 21 napos időszak, ami alatt Brooks bekerülhet az aktív játékosok közé.

„Minden rendben ahhoz, hogy visszatérjen és újra edzésbe állhasson, így reméljük, hogy ma elkezdődik ez az időszak. Ezt a döntést ma kell meghoznunk.” mondta Canales a riportereknek hétfőn. „Fogunk róla beszélni, és már beszéltünk is róla, de izgatottan várjuk, hogy tényleg pályára lépjen, és megnézzük, hogy milyen állapotban van.”

A Texasból érkezett második körös választás, akit elsőként választottak ki a futók közül az idei drafton, az utolsó austini szezonjában alapember volt a Longhornsban. 11 mérkőzésen 1139 yardot és 10 touchdownt gyűjtött, mielőtt ACL-sérülést szenvedett. Canales reméli, hogy a Panthersnél is ugyanezt tudja majd nyújtani, ha magára húzza a kék mezt.

„Robbanékonyság, a méret és a sebesség remek kombinációja.” sorolta Canales néhány dolgot említve azok közül, amiben Brooks kitűnt az egyetemen. „Ahogy a testét kontrollálja, az szerintem nagyon ritka ahhoz képest, amit az elmúlt pár évben láttunk. Egy igazán gördülékeny elkapó a hátsó pályáról, képes a nagy futásokra, és megvan a természetes türelem a stílusában. Szóval van egy csomó nagyszerű tulajdonsága, amit szeretnénk látni tőle.”

Annak ellenére, hogy tudták, mire képes Brooks, a Panthers szándékosan türelmes volt az újonccal. Mivel nem akarták túl hamar a pályára küldeni, az edzők még mindig tétováznak vele kapcsolatban. Amikor hétfőn meghozzák a döntést, Canales szerint mindannyian „összedugják a fejünket”, amikor értékelik az állapotát.

„Csak biztosak akarunk lenni a dologban, teljesen magabiztosnak kell lennünk, különösen egy ilyen jellegű sérülés után, hogy ki tud menni a pályára, és képes lesz megmutatni, mire képes.”

A Panthers futójátéka nem szenvedett Brooks nélkül. A kezdő Chuba Hubbard átlagosan 5.6 yardot szerzett futásonként, és 485 yarddal eddig a harmadik helyen áll a ligában. Az elmúlt négy meccsből háromszor 100 yard fölött zárt. Az egyetlen olyan mérkőzésen, amelyen nem érte el ezt a határt, 97 yarddal zárt.

Amikor azonban Brooks a pályán lesz, Hubbard lát lehetőséget a kettőjük közötti szép egyensúlyra.

„Ketten két különböző tulajdonságot viszünk a pályára, de nagyon jól kiegészítjük egymást.” mondta Hubbard. „Izgatottan várom, hogy lássam őt a pályán.”

És ha ki tudnának találni néhány olyan megoldást, hogy Miles Sanders és Raheem Blackshear mellett négy futót is a pályára tudjanak küldeni, Hubbard abban is benne lenne.

„Ha mindannyian egyszerre lennénk a pályán, az fantasztikus lenne.” nevetett Hubbard, hozzátéve, hogy viccből kérte már a négy futós játékot. „Nem tudom, hogy mostanában láthatunk-e ilyet. De fantasztikus lenne.”

Egyéb sérülésekkel kapcsolatos hírek

Miután hetekig csak egymást követték a sérüléssel kapcsolatos hírek, a Panthers hétfőn kapott néhány pozitív hírt. A corner Dane Jackson (térdhajlító) jelenleg a 21 napos időszak közepén jár. Canales hétfőn azt mondta a riportereknek, hogy Jackson „két fantasztikus hetet produkált”.

„Sok ilyen döntés a következő egy-két napban hozunk meg. De Dane nagyszerűen nézett ki, és meglátjuk, hogy valamilyen módon, formában segíthet-e nekünk.”

A külső linebacker Jadeveon Clowney a vasárnapi meccset kihagyta az 5. héten elszenvedett vállsérülése miatt. Canales szerint az ő állapotát továbbra is napról napra értékelik. De amint újra bevethető lesz, újra pályára küldik Clowney-t.

„Nagyszerű beszélgetéseket folytattunk vele ezen a hétvégén, és a hétvége folyamán megmozgattuk, hogy lássuk, hol tart.” mondta Canales. „Tesztelni fogjuk őt, és napról napra értékeljük. Jadeveon esetében minden lehetőséget meg fogunk adni neki, amit csak lehet, mert ő a játék minden fázisában a segítségünkre van.”

A speciális csapat csapatkapitánya, a safety Sam Franklin Jr. már visszatérhetett az edzésekre, mondta Canales.

„Örülünk, hogy újra ott lesz a pályán.” mondta Canales.

Canales szerint a külső linebacker D.J. Wonnum „jól halad. Ez egy újabb fontos hét. Még be kell fejeznie az utolsó szakaszt. Már közel van. Várjuk, hogy minden összeálljon, mielőtt újra pályára küldjük.”

Az újonc defensive tackle Jaden Crumedy még mindig a visszatérés fázisában van.

Forrás: panthers.com