
A Carolina Panthers sorozatban második évben utazik a Szeles városba, hogy a Chicago Bears (2-2) ellen lépjen pályára. De ez egy sokkal másabb Bears csapat, mint az, amelytől a Panthers tavaly novemberben 16-13-ra kikapott. Azóta a Chicago az első helyen draftolta Caleb Williamst, megerősítette a védelmét és a Matt Eberflus-éra harmadik évébe lépett.
Ahogy a Panthers elkezdi a felkészülés, ismerd meg te is a 2024-es Chicago Bears-t.

Ismerd meg Caleb Williamst
Az idei 1/1-es választás az első négy meccsén mindenből megtapasztalt egy kicsit minden. Több interceptionje van (négy), mint touchdownja (három), és eddig 787 yardot passzolt 61.7%-os mutatóval. Ironikus módon a Bears akkor nyert, amikor Williamsnek kicsit kevesebbet kellett csinálnia. A 3. heti vereség során például Williamsnek 52 passza volt (33 volt sikeres), 363 yardot, két touchdownt, de két interceptiont is dobott. A vasárnapi győzelem során a Rams ellen Williamsnek kevesebb mint feleannyi kísérlete volt, 17/23-as mutatóval 157 yardot passzolt. Viszont vigyázott a labdára és csak kiegészítette azt, amit a védelem tett a 24-18-as győzelem során.
Ez egy más világ, mint az, amelyben Williams megnyerte a Heismant, amikor egy kicsit Superman szerepét kellett betöltenie. A Bearsnél Williamsnek olyan védelme és speciális csapata van, amelyek nem csak meccsben tarthatják, hanem segíthetnek is neki megnyerni azt. A lecke tehát inkább az volt, hogy ne vállalja túl magát.
„Jobban játszott, mert végignézte a pályát a dobásokért, és amikor nem volt lehetősége passzolni, akkor a checkdown játékokat választotta.” mondta Eberflus a Bears 4. heti győzelme után a riportereknek. „Sok yardot szereztünk ezekből. Ez jobban ment neki. Minden egyes héten tovább kell fejlődnie, de úgy gondolom, hogy az offense működtetése, a labda tisztelete és megóvása az irányító első számú feladata, és ő ezt kiválóan csinálta.”

A Bears…
Mint elhangzott, Williams megengedheti magának, hogy szusszanjon egyet, mert a Bears védelme már bizonyította, hogy képes átvenni a játék irányítását. Az egység összességében a 11. helyen áll a ligában, 295.5 yardot engedve meccsenként, és hetedik a passz elleni védekezésben, 174.5 yardot engedve meccsenként.
A Bears védelme igazán a turnover mutatóban sikeres. A csapat plusz kettővel áll, ami holtversenyben a hatodik legjobb a ligában, míg a védelemnek nyolc labdaszerzése van, ami a harmadik legtöbb az NFL-ben. Mindhárom fumble-t megszerezték, és öt interceptionjük is van.
A safety Jacquan Brisker – aki 35 tackle-lel a Bears legjobbja – a legutóbbi interceptionnel bebiztosította a győzelmet a vasárnapi, Rams elleni meccs utolsó percében. Elöl a tackle Gervon Dexter Sr. négy meccsen három sacket ért el.

…Rajong Swift-ért
A Bears nem is olyan titkos fegyvere D’Andre Swift, aki 53 futásból 161 yardot szerzett (37-tel több labdát kapott, mint a második legtöbb labdát kapó csapattársa), valamint 13 elkapásból 118 yardja is van, ami átlagosan 9.1 yardot jelent elkapásonként. Mivel DJ Moore és az újonc Rome Odunze leköti a védelem figyelmének nagy részét, Swiftnek lehetősége van arra, hogy rövid passzokkal játékba kerüljön, majd futó szerepre váltson.
Összességében Williamsen kívül egyetlen játékos sem ért többet a labdához, mint D’Andre Swift.
Arra a kérdésre, hogy Swift hogyan jutott a következő szintre, ami a játékban is kifizetődik, Eberflus hétfőn azt mondta a riportereknek, hogy a játékosa „próbál válaszokat találni arra, hogy mit tud jobban csinálni. Több embernek is feltette ugyanezt a kérdést, és tényleg megszívlelte, amit mondott neki a futó edző, a támadó koordinátor. Megkérdezett engem is. Múlt héten azt mondtam, hogy menjen a résbe és csinálja meg azt az irányváltást… és meg is tette. Szóval a lényeg az, hogy a hétköznapi dolgokat rendkívüli módon csinálja. Ezt tette vasárnap is.”
Forrás: panthers.com