
A Panthers négy héten belül másodszor néz szembe a védelem sztárja és vezére nélküli jövővel. A klub hétfőn jelentette be, hogy a linebacker Shaq Thompson a Cincinnati Bengals elleni vasárnapi vereség során Achilles-ín szakadást szenvedett.
„Egyszerűen össze vagyok törve Shaq miatt.” mondta a vezetőedző Dave Canales vasárnap. „Egy olyan srác, aki tényleg nagyon odafigyel, aki szenvedélyesen játszik, egy vezér, olyan valaki, aki végig mellettem állt ebben a folyamatban, amikor vezetőedzőként elkezdtem dolgozni.”
Thompson ötször volt csapatkapitánya a Panthersnek, és idén eddig a védelem legjobbja volt a szerelések tekintetében (35). Nagyon sok mindent nem tud még a Panthers Thompsonról, a sérüléséről, a jövőjéről és arról, hogy ez mit jelent a játékos és a védelem számára. De egy dolgot biztosan tud a futó Miles Sanders: ez még nem a vég.
„Shaq tudom, hogy nem meghátrálni, és nem is akarja így befejezni a karrierjét. Szóval nem így fog búcsúzni. És tudom, hogy vissza fog térni.”
Nem sokkal azután, hogy Thompson a harmadik negyed utolsó játékában megsérült, Ejiro Evero csoportja a másik kezdő középső linebackert, Josey Jewellt is elveszítette. Ez a sérülés Canales szerint kettős csapás volt, ágyék- és térdhajlító sérülés.
„Két dolog, amivel foglalkozni kell néhány hétig.” mondta Canales Jewellről. „Szóval nem számítunk arra, hogy Josey ezen a héten a Bears ellen bevethető lesz.”
Míg Canales és a csapat alkalmazkodni fog a Thompson nélküli élethez – és valószínűleg egy ideig a Jewell nélkülihez is -, addig a sérülésekkel kapcsolatban jó híreik vannak. Az edző hétfőn elárulta, hogy a csapat a tervek szerint a héten kijelölik visszatérőnek a corner Dane Jacksont, a védőfal játékos Jaden Crumedy-t és a tight end Ian Thomast.
Amint a játékosokat kijelölik a visszatérésre, elkezdődik egy háromhetes időszak az edzésekhez. Ebben az időszakban bármikor aktiválhatók. Visszatérésük a versenyhelyzetet is emelni fogja, amit Canales a legjobban vár.
„Imádom, amit ez magával hoz. Állandóan a versenyről beszélünk, és imádom, amit ez nyújt a csapatunknak, hogy ki tudunk menni és gyorsan tudunk játszani.” mondta Canales. „A srácok izgatottan várják, hogy visszatérjenek, de még egyszer mondom, ott kell lenniük, bírniuk kell a terhelést, ott van az az idő, amíg nem voltak a pályán, amikor mi a játékainkat játszottuk, meg ilyenek. Szóval ez egy nagyszerű lehetőség ezeknek a srácoknak, hogy belerázódjanak, és mi is megnézzük őket.”
A futó Jonathon Brooks vagy a külső linebacker D.J. Wonnum számára ez a lehetőség még várat magára.
„Ők még mindig az utolsó fázisban vannak.” magyarázta Canales. „Van néhány akadály, amit még át kell ugraniuk, mielőtt újra kint lehetnek az edzőpályán.”
A pótolhatatlan vezetők pótlása
Thompson sérülésének másik velejárója, hogy a Panthers két csapatkapitányát is elvesztette az idei szezonra, az első Derrick Brown volt. A szintén csapatkapitány Sam Franklin Jr. sérült tartalék listán kezdte a szezont.
„Nagyon jó, hogy ilyen veterán srácok támogatását élvezhetem, akik a helyes dolgok mellett állnak ki, ők olyan emberek, akikkel beszélhetek, akiket megkérhetek, hogy álljanak az élére ennek vagy annak a dolognak, amiből többet akarunk kihozni.” mondta Canales Thompsonról. „Ő olyan fickó, aki mindezekért a dolgokért kiállt. És persze fantasztikus kommunikátor és játékos.”
Brown és most már Thompson távollétében Xavier Woods szerint a védelem egymásra támaszkodik, azzal az alappal, amit a vezetőik hoztak létre.
„Ez egy olyan csapat, amelyben nincs büszkeség, nincs ego.” mondta Woods hétfőn. „Szóval csak egymásra támaszkodunk, kimegyünk oda, és harcolunk, csapatjátékot játszunk, és nem lesznek ott ezek a srácok, szóval jön a következő ember, a következő ember. Ilyen az NFL.”
Bár Thompson a védelemben játszott, csapatkapitányként az egész csapatot vezette. Támadó oldalon Miles Sanders szerint ő maga és Chuba Hubbard lehet az a két játékos, akik átvehetik a vezető szerepet.
„Ha őszinte akarok lenni, nem mondanám, hogy én vagyok a vezér, de Chubával büszkék vagyunk arra, hogy mi adjuk meg az alaphangot az edzésen, és felpörgetjük a ritmust, amikor kevés az energia. Nem mondunk túl sokat. De biztos vagyok benne, hogy mindenki, sokan a csapatból egyetértenek azzal, amit mondok. De Chubával élvezzük, hogy mi adjuk meg az alaphangot.”
Egy esély a fiataloknak
Thompson kiesésével a Panthers az újonc linebacker Trevin Wallace-ra számíthat. Wallace rengeteg játékidőt kapott az előszezonban. Vasárnap megugrott az alapszakaszban játszott snapjeinek száma, Thompson helyére érkezett és a negyedik negyedben 25 snapet játszott. Ez a szám hamarosan megtízszereződik, így a harmadik körben kiválasztott játékosnak lehetősége lesz bizonyítani.
„Nagy, gyors, fizikális játékos; látszik rajta, hogy imád focizni.” dicsérte Canales. „Ha a speciális csapatban és a védelemben kapott szerepet, csak úgy remekelt és hozta a játékokat. Szóval ez egy nagyszerű lehetőség a számára, hogy pályára kerüljön, hogy kommunikáljon, hogy megkapja a hívásokat, és hogy képes legyen megvetni a lábát, és játszani. Nagyon örülök neki.”
A másodéves linebacker Claudin Cherelus, aki vasárnap Wallace mellett fejezte be a meccset, egyelőre továbbra is Jewell snapjeit veszi át.
„Egy olyan srác, aki tényleg fejlődött a táborban, egy olyan srác, akit már nagyon szeretnénk a pályán látni, hogy ő és Trevin elkezdjenek kommunikálni, és hogy együtt tudjanak dolgozni az egész csapattal.” mondta Canales.
A jó és a rossz Xavier Woodstól
Xavier Woodsnak két játéka is volt vasárnap a Bengals ellen, amik a spektrum teljesen különböző végpontjain helyezkedtek el. Az első egy Ja’Marr Chase elleni tackle, amely során a Bengals elkapója könnyedén lepattant Woodsról, és 63 yardot futva touchdownt szerzett. Joe Burrow labdája csak 14 yardot volt a levegőben. Woods volt az első, aki próbálta szerelni Chase-t, aki utána még 49 yardot futott.
Woods hétfőn elemezte a játékot, és elmagyarázta, mi nem volt jó.
„A sávban voltam, és a jobb vállamat akartam használni, inkább a jobb vállammal, mint a bal vállammal szoktam szerelni, és elkezdtem használni a jobb vállamat. Kicsit elmozdult, így a célpont már nem volt meg, mire leengedtem a fejem. Elmozdult, én pedig elhibáztam; ennyi volt. A sávban voltam; a sávom jó volt. Csak elrontottam a szerelést. Azt hiszem, a vállát találtam el, de ő egy nagydarab fickó, egy nagyobb fickó. Nem fog csak úgy a földre kerülni, és én elhibáztam a célpontot.”
Woods, akinek az elmúlt három szezonban 12 szabálytalansága volt, ebből öt volt a felesleges durvaság, elismerte, hogy próbált odafigyelni arra is, hogy ne jöjjön a zászló azokban a játékokban, amelyekben Chase ellen védekezett.
„Idén az volt a célom, hogy ne kapjak zászlót, ne kapjak semmilyen zászlót, mert tudom, hogy tavaly végig zászlót kaptam ezekért. Szóval idén az a célom, hogy tiszta szerelés legyen, a mellkasát találjam el. Szóval ezért van az, hogy a fejem egy kicsit lent volt, de a vállammal ütköztem. Nincs mentség, elhibáztam.”
Woods a meccs későbbi részében megpróbálta kiegyenlíteni a mérleg nyelvét, amikor egy Chase-nek szánt Burrow-passzt elkapott, és 33 yardos visszahordást ért el.
„Emberfogásban voltunk, és azt hiszem, Clowney elhibázott egy sacket. Kikergette a zsebből, ahol ő visszaforgott jobbra, és Chase szabaddá vált. Azt hiszem, Chase végül az ellenkező irányba vágott vissza. Szerintem Burrow arra számított, hogy valami mást fog csinálni. Szerintem Burrow egy kicsit korábban engedte el a passzt. A srácok megnehezítették a dolgomat, mert azt mondták, hogy jobb oldalt kellett volna maradnom.” viccelődött Woods. „De úgy éreztem, hogy jobbra lett volna pár srác. Szóval megpróbáltam visszavágni, aztán amikor úgy éreztem, hogy vége a játéknak, csak lementem.”
Forrás: panthers.com