
Viva Las Vegas! A Carolina Panthers ezen a hétvégén új korszakot nyit, és nem csak hogy az irányító Andy Dalton először lesz kezdő ebben a szezonban, hanem először utazik Las Vegasba, hogy a Raiders ezen változatával megmérkőzzön.
A Panthers eddig 3-4-es mérleggel áll a Raiders ellen. A Carolina hazai pályán 2-2-es, idegenben 1-2-es mutatóval áll, de ez lesz a Panthers első meccse az Allegiant Stadiumban.
A sok változás mellett, ami ezen a héten történt Charlotte-ban, rengeteg dolog maradt a régi: Dave Canales futtatni akarja a labdát, a védelem több labdaszerzést akar, és mindenki szeretné egy kicsit jobban megvédeni az egészet.
Ezt szem előtt tartva, íme öt dolog, amire érdemes figyelni, amikor a Panthers a Raiders ellen lép pályára.
Futtasd a labdát
Az első két hét során a támadójátéknak nem volt legalább 20 yardos passzjátéka, és csak öt olyan elkapásuk volt, amely 10-19 yardos volt. Ezen a héten Dave Canales változtatni szeretne.
„Agresszívabbá kell válnunk.” mondta Canales a héten a mély labdák nagyobb mértékű bevezetéséről.
Különösen a Chargers elleni vereség után Canales megjegyezte: „Nagyon szerettem volna megalapozni a futást. Ezt megtettük, és ha több harmadik downt tudtunk volna megcsinálni, akkor több lehetőségünk lett volna a futni, passzolni.”
A Los Angeles ellen a támadók mindössze 1/12-es 3rd down mutatót értek el. Ez mindenféle ritmust kizárt, kiiktatva a play actiont, ahogy Canales megjegyezte. Az első két mérkőzésen mindössze nyolc kísérletük volt play actionből, négy sikeres passzal 24 yardot értek el.
Chuba Hubbard mögött, aki a múlt héten 6.4 yardot átlagolt futásonként, figyeljünk arra, hogy a Panthers továbbra is a futójátékra helyezi a hangsúlyt a Raiders ellen. Ennek eredményeként a futójáték megnyitja a passzjátékot, így a támadójátékban mindenki nagyobb teret kap.

„Ez egy egymást kiegészítő dolog. Ez a futás és a passzjáték házassága. Ez olyasmi, amin javítanom kell, mert van néhány tehetségünk a készségposztokon. A lényeg, hogy ritmusba kerüljünk, sok 3&out támadásunk volt, szóval kell a firts down, hogy elkapjuk a ritmust és a tempót.” mondta Canales.
Ez még fontosabb lesz ezen a héten, Crosby ellen, aki képes úgy tönkretenni egy passzjátékot, hogy az még el sem kezdődött.
„Egy ilyen fantasztikus passzsiettető ellen játszani, mint ő, egy kicsit játszani akarsz, mielőtt elkezded végigvinni a labdát a pályán.” mondta Canales. „Nem igazán tudtam ritmusba kerülni, és ez olyasmi, amin el kell gondolkodnom.”
Hubbardnak és a csapatnak a héten esélye van arra, hogy megtalálják ezt a ritmust a futójátékban. A Raiders átlagosan 163.5 futott yardot (6.1 yard futásonként) és összesen 10 futott first downt engedett meccsenként.
Egy biztos zseb létrehozása
A Panthers sokat fektetett a támadófalba ebben a holtszezonban: leigazolták a szabadügynök Robert Huntot és Damien Lewist, Austin Corbett pedig center posztra váltott. És eddig a befektetés megtérült. A Corbett, Hunt és Lewis alkotta trió – mindannyian 68 passzjáték során voltak a pályán – összesen négy nyomást és egyetlen sacket sem engedett, és csak két nyomást engedtek gyors passzoknál.
Amikor a csapat a Raiders – és különösen Maxx Crosby – ellen lép pályára, ez a fajta jelenlét a falban létfontosságú lesz. Crosby a pálya bármely pontjáról támadhat, és fog is, de ha Dalton gyorsan meg tud szabadulni a labdától, vagy legalábbis nem tart túl sokáig, akkor ez a belső fal több mint alkalmasnak bizonyulhat arra, hogy biztonságos zsebet biztosítson.
Dalton és Thielen kapcsolata
Dalton és Adam Thielen a hosszú pályafutásuk során 334 meccset játszottak, mégis csak egyszer találkoztak: A 2023-as szezon 3. hetében Seattle-ben. Annak ellenére, hogy csak egy közös meccsük volt, a duó villámcsapásként működött, 11 elkapással 145 yardot és egy touchdownt szereztek.
Canales azt mondta, izgatottan várja, hogy Dalton mire lesz képes a többi elkapóval ezen a héten.
„Bízunk azokban a srácokban, akik továbbra is betartják a koncepciókat, a kivitelezést, a részleteket. Ez vonatkozik Andy-re és Adamre is. Szóval, kell némi kémia és néhány dolog, de ez a csoport együtt játszik. És ez az a rész, amit izgatottan várunk, hogy életre keljen, és hogy a passzjátékunkban mindenhol a következő szintre lépjünk.”
Dalton egész héten az első csapattal edzett, de mivel csak néhány nap állt rendelkezésükre, az offense támaszkodhat a Dalton és Thielen által egyénileg és együtt is megszerzett több éves tapasztalatra.

Kérdések a védőfalban
A nose tackle Shy Tuttle (láb) kérdéses, a defensive end A’Shawn Robinson (térd) megkérdőjelezhető besorolást kapott a meccsre. Robinson csütörtökön és pénteken tudott edzeni, bár korlátozott munkát végzett. Tuttle egész héten nem edzett.
Ez sok kérdés a falban Vegas felé tartva, különösen annak fényében, hogy Derrick Brownt (térd) az idei szezonra már elvesztették. Így Evero felkészült arra, hogy egy sereg fiatal játékoshoz forduljon, akik ugyan még nem bizonyítottak, de ígéretesek.
„Bízunk ezekben a srácokban. Nick Thurman, LaBryan Ray, Jayden Peevy, ezek a srácok mind játszottak már néhány meccset.” adott hangot támogatásának Evero a hét elején.
Evero szerint Ray, Peevy és Thurman az első két hétben mindannyian játszottak már a védelemben. Különösen Peevy az, aki annak ellenére, hogy csak 39 snapet játszott, egy olyan játékos, akiben az edzők látják a lehetőséget, hogy mások távollétében még jobban meg tudja mutatni magát.
„Ezt láttuk tőle az edzőtáborban. Megvan a mérete, a magassága, és nagyon jó atléta. Nagyon tetszik nekünk, mint passzsiettető. Szóval van mivel dolgoznunk.” mondta Evero Peevy-ről.
„Tanulja a rendszert. Masszív játékos. Nagyszerű méretei vannak. Tud játszani az erejével, és azt várjuk tőle, hogy mindezt összeszedje, és olyan állandó erő legyen, amellyel befolyásolni tudja a dolgokat az 1., 2. és 3. kísérletek során. Látjuk benne ezt a potenciált, de továbbra is tanulnia kell a rendszert, és azt, hogy hol kell helyezkednie, meg ilyenek. Fejlődik tovább, és segít nekünk. Alig várom, hogy lássam őt tovább fejlődni.” tette hozzá Canales.
DeShawn Williams, aki tavaly 16 meccsen játszott, 10 alkalommal kezdőként, ott van a gyakorló csapatban, és egy lehetőség, hogy beugorjon, ha Tuttle sérülése nem javul.

A jó szokások kialakítása
A védelem már hetek óta arról beszél, hogy folyamatosan próbálkoznak a labdaszerzéssel. Ez volt a holtszezon egyik alappillére, az első két hétben ez volt a játék kulcsa, és a hét közbeni edzéseken is ez állt a középpontban. A Chargers elleni vasárnapi meccs első drive-jában Jaycee Horn kierőszakolt egy fumble-t, amit Troy Hill meg tudott szerezni. A visszanézések után a játékvezetők megállapították, hogy ez egy sikertelen passz volt.
Amikor azonban a védelem visszatért a felvételhez, és megkezdte a felkészülést a Raiders ellen, Evero példaként tudott rámutatni erre a játékra, ezt szeretné, ha minden egyes srác továbbra is így játszana a meccseken.
„Igazából a szokásokról van szó.” mondta Evero a héten a játékról és a labdaszerzéssel kapcsolatos próbálkozásokról. „A játék eredményétől függetlenül pontosan azt tette, amit kell. Támadja a labdát, pozícióban van. A labda után megy, nem tudod befolyásolni ezeket a hívásokat, és azt, hogy hogyan fognak dönteni. De ha továbbra is ilyen szokásaid vannak, akkor meglesz az eredménye.”
A Panthersnek ezekre a szokásokra kell támaszkodnia, és tovább kell dolgoznia a Raiders ellen, amelynek az elkapói idén mindössze két interceptiont engedtek, és átlagosan 3.9 yardra tudtak elszakadni a védőtől.
Forrás: panthers.com