
Viva Las Vegas! A Panthers (0-2) a hétvégén nyugatra utazik, hogy a 3. héten a Raiders (1-1) ellen lépjen pályára, a párharc pedig már most drasztikusan másképp néz ki, mint ahogy azt bárki is elképzelte volna a szezon elején.
A Panthers egy másik kezdő irányítóval, a Raiders pedig a Baltimore Ravens elleni győzelemmel érkezik a meccsre. A Panthers 3-4-es mérleggel áll a Raiders ellen, ebből 2-2-re áll hazai pályán és 1-2-re idegenben. Andy Dalton 3-0-val áll a Raiders elleni karrierje során.
Miközben a Panthers beleveti magát a heti felkészülésbe, mi is ismerkedjünk meg a Raiders csapatával, és azzal, hogy mit jelentenek ellenfélként.

A Bajusz, a kölyök és a legjobb
A Raiders a holtszezonban megszerezte az irányító Gardner Minshew-t, aki a Davante Adams-et és az újonc tight end Brock Bowers-t is magába foglaló offense-t vette át. A Raiders első két meccsén a futójáték némileg akadozott, mindössze 98 yardot futottak két hét alatt.
Ehelyett a Minshew, Adams, Bowers trió vette át az irányítást a passzjátékkal. Az első két mérkőzésen Minshew 55/71-es mutatóval 533 yardot és két touchdownt (plusz két interceptiont) dobott. Ebből az 533 yardból 325 yardot Adams és Bowers szerzett, az 55 passzból 35 ment feléjük.
„Az irányító remekül játszott a liga egyik legjobb elkapójával, és a fiatal újonc Brock Bowers ma igazán kiemelkedően teljesített.” mondta a Raiders vezetőedzője, Antonio Pierce a Ravens elleni győzelem után. „Úgy gondolom, hogy a srácok jól játszottak, szívósak voltak, kőkemény fejjel mentek előre, megőrizték a nyugalmukat, és fegyelmezettebb csapatként játszottak.”
A védők számára még az sem mindig elég, ha tudják, hogy a labda valószínűleg a két játékos egyikéhez kerül. Adams a liga egyik legjobb útvonalfutójaként és elkapójaként szerzett magának hírnevet. Bowers úgy érkezett a ligába, mint az új korszak egyik legjobb tight end mintapéldája. A védelem játékterve ezen játékosok kizárására kell hogy fókuszáljon.

Mad Maxx
A Raiders védelme az első két hétben még csak kereste önmagát, az 1. héten 176 futott yardot engedtek a Chargersnek, majd 151-et a Ravensnek. Egy dolgot azonban már lehet tudni, hogy Maxx Crosby mit fog nyújtani elöl. A veterán passzsiettető az első két héten 11 tackle-t, 3.0 sacket, két irányító siettetést, öt yardveszteséges tackle-t és egy levédekezett passzt ért el.
Amikor a Raiders vasárnap a Ravens ellen játszott, Crosby a meccs talán legnagyobb játékát produkálta, ezzel segítve a Vegast a győzelem megszerzésében. A Ravens utolsó előtti drive-jában, miközben a Raiders touchdown drive-jára próbáltak válaszolni, Crosby az első játékban sackelte Lamar Jacksont, ami kilenc yard veszteséget jelentett, így a Baltimore már az első játékban jócskán lépéshátrányba került. Végül a drive punttal zárult. A Raiders az utolsó drive-jában berúgta a meccset eldöntő mezőnygólt.
„Múlt héten sok zúgolódást hallottunk.” mondta Crosby a The Athleticnek. „Sok mindent magamra vettem. És én ezt szeretem. … Úgy érzem, hogy sokan kételkedtek bennem, és úgy érzem, hogy az egész csapatot nem tisztelték, úgyhogy reagálnunk kellett.”

Rúgd úgy, mint Daniel
A Raiders rúgója, Daniel Carlson erős lábbal rendelkezik, és megvan az az előnye, hogy fedett stadionban rúghat. Így a támadók tudják, hogy az ellenfél térfeléről már számíthatnak pontokra. Carlson 5/6-os mezőnygól mutatóval áll eddig ebben a szezonban, ebből kettő volt 50 yard fölötti.
Mindkét mezőnygólt a Ravens elleni győzelem során rúgta, az elsőt 53 yardról, a másodikat pedig 51 yardról. Carlson többször is pályára került a Ravens elleni győzelem során, és a Raiders hat pontszerző drive-jából négyet ő zárt.
Forrás: panthers.com