
Végre elérkezett, emberek; itt az 1. hét. Elmúltak a tájékozódással töltött hosszú napok és a még hosszabb hetek. Itt az ideje, hogy a figyelmünket egy ellenfélre fordítsuk, az első pedig egy divízió rivális. A Panthers ezen a hétvégén New Orleansba utazik, hogy megmérkőzzön a New Orleans Saints csapatával és azzal a védelemmel, amelyet sokan a liga egyik legjobbjának tartanak.
Ahogy a felkészülés elkezdődik, nézzük, mit kell tudni a Saintsről.
Younggal és Gay-jel erősödött a védelem
A Saints védelme már eddig is a csapat egyik erősségének számított, hiszen egy olyan év után vannak, amikor a passzjáték elleni védelem a Top10-ben végzett (átlagosan 207.3 passzolt yardot engedtek meccsenként), és a nyolcadik legkevesebb pontot engedték az alapszakaszban (19.2 pont meccsenként).
A New Orleans aztán a holtszezonban megszerezte a linebacker Willie Gay-t és a defensive end Chase Youngot. Ez a duót jelentős mértékben javítja a passzsiettetést, ami vélhetően gyors passzokra és még gyorsabb döntésekre kényszeríti majd az ellenfeleket. Gay a Kansas City Chiefs csapatával megnyert két Super Bowl szezon után érkezik, ezalatt 29 mérkőzésen lépett pályára, és 146 tackle-t, 3.5 sacket, 12 levédekezett passzt, két interceptiont és négy megszerzett fumble-t ért el.
Youngot, aki korábban az év védő újonca volt, sérülések hátráltatták. A szezon felénél elcserélték a Commanderstől a 49ershez, de 16 mérkőzésen pályára tudott lépni, és 25 tackle-t, 7.5 sacket és két levédekezett passzt ért el. Most Cam Jordan mellé csatlakozik, hogy tesztelje a támadófalat, amibe a Panthers olyan sokat fektetett a holtszezonban.

Foltozott támadófal
A Saints ebben a szezonban újjáépítette a támadófalát, hogy megerősítse az egységet, amelynek új játékosokra volt szüksége. Azonban még a kezdő ötös összeállítása után is vannak aggályok az egység képességével kapcsolatban, és azzal kapcsolatban, hogy meddig maradnak együtt.
Jelenleg a Saints a következő kezdő ötössel készül: a bal oldali tackle Taliese Fuaga, a bal oldali guard Lucas Patrick, a center Erik McCoy, a jobb oldali guard Cesar Ruiz és a jobb oldali tackle Trevor Penning.
Fuaga a Saints első körös választása volt tavasszal, de az Oregon State csapatából érkezett, ahol a fal jobb oldalán játszott. Azonban átrakták a bal oldalra, mivel a Saints Penninget átrakták a jobb oldalra, hogy újrakezdhesse, miután a bal tackle és a bal guard poszton két szezonja is nehézkes volt.
A kísérlet a jobb oldali guard poszton nem sikerült tökéletesen a Saints edzőtáborából érkező jelentések szerint. De ahogy Dennis Allen, a New Orleans edzője a tábor alatt elmondta a riportereknek, senki sem mutatott eleget ahhoz, hogy elvegye Penningtől a munkát.
A tapasztalatlan támadófallal sok rövid passzra, screen játékokra és olyan tervekre számíthatunk, amelyek távolabb mozgatják Derek Carrt a zsebből és a line of scrimmage-től.

Egy újonc támadó koordinátor irányít, ami több lehetőség Hillnek
A Saints abban reménykedik, hogy az irányító Derek Carr a második szezonjában nagyot javul a támadójátékban. Első fekete-aranyban töltött szezonjában a veterán irányító 68.4 százalékos mutatóval 3878 yardot és 25 touchdownt passzolt nyolc interception mellett. Visszakapja az elkapó Chris Olave-ot, valamint a futó Alvin Kamara-t.
A Panthers védelme 2023-ban a passzjáték ellen remekelt, a liga harmadik helyén végeztek ebben a kategóriában. Carr szezonjának második felében Ejiro Evero alakulata a második legkevesebb yardon (110 passzolt yard) és a harmadik legrosszabb QB ratingen (88.5) tartotta Carrt.
A Saints most Klint Kubiakkal dolgozik, aki első alkalommal lett támadó koordinátor, és az előző szezont a 49ers passzjáték koordinátoraként töltötte. A hírek szerint az egész támadójátékot átalakította, remélve, hogy többet tud kihozni Olave-ból, valamint Taysom Hillből.
Kubiak az edzőtábor alatt azt mondta az újságíróknak, hogy szeretné növelni Hill szerepét támadásban. Hill szintén erről beszélt, mondván, hogy hét év után olyan dolgokat kérnek tőle támadásban, amiket korábban soha nem kértek tőle.
Forrás: panthers.com