Mire figyeljünk ma este

4–5 minutes

A Carolina Panthers szombat éjjel ismét esti meccsen lép pályára, a második előszezon mérkőzésen, ezúttal a New York Jets ellen.

Dave Canales és csapata a héten már összecsapott a Jets csapatával, méghozzá a csütörtöki közös edzésen. Az edzés eredményei sokat fognak segíteni abban, hogy hogyan alakul majd a mérkőzés, mondta Canales csütörtök délután a riportereknek.

A kezdőrúgás magyar idő szerint vasárnap hajnali 1 órakor lesz a Bank of America Stadiumban. Íme az öt dolog, amire érdemes figyelni a mérkőzésen.

A kezdők játszanak majd?

Őszintén szólva erre a kérdésre jelenleg senki sem tudja a választ, talán még az edzői stáb sem. Dave Canales egész héten azt mondta, hogy a közös edzésen szeretne túl lenni, és felmérni a játékoskeretet a sérülések és az egyéb dolgok szempontjából, mielőtt döntést hozna. A szerdai és csütörtöki edzés aztán sérülések sorát hozta. Az általános reakció az, hogy a lehető legtöbb kezdőt meg kell védeni. A létszám miatt azonban ez nem minden egységnél lehetséges.

A támadófalban az első előszezon meccs végére mindössze öt egészséges játékos maradt. A héten voltak olyan igazolások, amelyek új arcokat hoztak, de ha a feltételezett öt kezdőjátékos nem öltözik be, akkor csak hét játékos marad, akikkel pályára lehet lépni, beleértve Mason Brooksot is, akit csütörtökön igazoltak.

„Meg kell néznünk, hogyan állunk az edzés után, hogy megtudjuk a teljes létszámunkat, hogy lássuk, mire lehetünk képesek a meccsen.” mondta Canales. „Ki áll rendelkezésre? Ez nagyban meghatározza majd, hogy mit akarunk csinálni.”

Harc az elkapó poszton

Az elkapó Terrace Marshall Jr. a csütörtöki edzésen egy remek játékot hozott össze, és ezzel megkoronázta az edzőtáborát. Az előző három szezonjában Marshall Jr. 64 elkapással 110 yardot és egy touchdownt szerzett. De még úgy is, hogy Diontae Johnsont és Adam Thielent tekintették Bryce Young legjobb elkapóinak a szezon előtt, TMJ arra kényszerítette az edzőket, hogy figyeljenek rá.

„Minden nap bejövök dolgozni, teszem, amit tennem kell.” mondta Marshall Jr. „A kemény munka kifizetődik.”

Az ő szárnyalása egy érdekes csatát is előre vetít, ami valószínűleg a szombati meccs során fog még jobban kibontakozni, mivel Marshall Jr., Ihmir Smith-Marsette és David Moore nem csak a játékpercekért, hanem az augusztus 27-én kialakításra kerülő játékoskeret helyeiért is harcolnak.

Jack vs. Jake

A Panthers ezen a héten újra edzésbe tudta állítani Andy Daltont, ami a szombati meccs kapcsán örvendetes fejlemény. Ha a veterán irányító játszik, akkor a támadójátékkal és a játékosokkal való ismeretsége segít az edzőknek abban, hogy egy kicsit jobban felmérjék az olyan srácokat, mint a fent említett elkapók.

Az igazi irányító csata azonban a harmadik helyen zajlik. Jack Plummer játszotta a legtöbbet a múlt héten a New England ellen, Jake Luton pedig csak a meccs végén állt be. Az újonc Plummer 11/21-es mutatóval 86 yardot passzolt, míg Luton 7/9-es mutatóval 38 yardot dobott a néhány perc alatt. Mivel a játékoskeretet szűkíteni kell, Canales árgus szemekkel figyeli a két QB-t az edzéseken és a meccseken.

Mivel a csapatok most már a meccsnapokra is aktiválhatnak egy vészhelyzeti harmadik irányítót az inaktív listáról (ha az első két irányító megsérül), az előszezonban a korábbi szezonokhoz képest még inkább fontos figyelni a mérkőzéseket.

„Mindannyiunknak kötelessége kihasználni ezt a harmadik irányító lehetőséget.” mondta Canales csütörtökön. „Ha van valaki, akiben megbízhatsz, hogy vészhelyzetben is rendelkezésre áll, az jó üzlet. Szóval meg kell néznünk a játékoskeretet, és meg kell próbálnunk ezt megtenni. És Jack és Jake megmutatják nekünk, minden nap képesek megmutatni, hogy valamelyikük lehet-e az a srác, és mi minden lehetőséget megadunk nekik, hogy ezt megtegyék.”

A secondary pillanatai

A secondary, mint minden más egység a múlt héten, az összes kezdőjátékosát pihentette a New England ellen. Mivel Xavier Woods ágyéksérüléssel bajlódik, ami Canales szerint „néhány hétbe” kerülhet, Dane Jackson pedig Canales szerint „hat hétre” kiesett térdhajlító probléma miatt, a secondary még inkább a fiatalokra fog támaszkodni.

Ejiro Evero szerencséjére ezek a fiatal srácok az utóbbi napokban szokásukhoz híven remekül teljesítettek. A Patriots ellen D’Shawn Jamison három passzt is levédekezett, Lamar Jackson pedig kettőt tett hozzá. Aztán a csütörtöki közös edzésen Chau Smith-Wade egy levédekezett passzal villant meg Aaron Rodgers és Garrett Wilson ellen, előbbi passzát pedig kétszer is lehalászták; egyszer Alex Cook, aztán pedig az újonc linebacker Trevin Wallace.

A mélységi játékosok viszonylagos fiatal kora ellenére Jaycee Horn kijelentette: „Hiszek az itteni srácokban. Minden nap fejlődnek, egyre jobbak lesznek.”

Bár nagyon valószínűtlen, hogy Aaron Rodgers játszik szombat este, a Jetsnek még négy másik irányítója is van, akik tesztelhetik a fiatal secondary-t. Ha ők ismét felnőnek a kihíváshoz, az minőségi mélységet jelenthet a Panthersnek a szezon előtt.

Speciális csapat, speciális játékosok

Dave Canales stábja szombat este egy mérkőzésen is megnézheti majd Eddy Piñeiro rúgásait, a veterán próbára teheti a lábát a kezdőrúgásoknál, és ideális esetben az extra pontoknál és/vagy a mezőnygóloknál is. A Patriots ellen csak az újonc Harrison Mevist rúgott, de Mevist vasárnap elküldték. Piñeiro az előző szezonban 5/7-es mutatót ért el legalább 50 yard távolságból, és Canales már említette, hogy az előszezonban szeretné megkockáztatni a hosszú mezőnygólokat, hogy képet kapjon arról, mennyire bízhatnak a rúgó lábában a szezon során.

A Jets egyáltalán nem puntolt a csütörtöki edzésen, és Canales azt mondta a riportereknek utána, hogy azért, mert long snapper nélkül voltak. Ha ez szombat este is így lesz, akkor a Panthers védelmének lehetősége lesz arra, hogy rengeteg negyedik kísérlettel szembesüljön.

Forrás: panthers.com