Teljes mértékben kihasználva az előszezon előnyeit, Eku Leota és Lamar Jackson kiemelkedően teljesített

3–5 minutes

Az előszezon nagyon sok mindenről szól, még akkor is, ha a mérkőzés végeredménye igencsak a lista végén szerepel. De a legfontosabbak között ott van a lehetőség a mélység építésére, és a játékosok letehetik a névjegyüket, és rákényszeríthetik az edzőket, hogy a pályán tartsák őket.

Eku Leota és Lamar Jackson is visszatérő játékosok, egy évet játszottak Ejiro Evero rendszerében. Jackson 2023-ban gyakorló csapat játékosként szerepelt a Panthersnél, míg Leota négy mérkőzésen lépett pályára az újonc szezonjában. Mindkettőjüknek megvoltak a legjobb pillanatai az edzőtáborban, mindkettőjüknek voltak mélypontjai, és mindketten tudják, hogy ez a három hét az előszezonban – amikor a kezdők baseball sapkát húznak, nem pedig sisakot – a legjobb esélyük arra, hogy kivívják a helyüket a Panthers védelmében.

Az előszezonban nincs olyan játék, amit előre tanulmányozni kellene, nincs olyan ellenfél, akire játéktervet kell készíteni, “mert tényleg bárkit bevethetnek”. magyarázta Jackson. “Minden arról szól, hogy ne kövessünk el hibákat, és tényleg csak megmutassuk magunkat. Ez egy arctalan ellenfél volt, és az egész csak rólam szólt. Nagyjából az volt a célom, hogy bízzak a technikámban, a felkészülésemben, és nagyjából úgy teljesítsek, ahogy tudom, hogy teljesíteni tudok.”

Jackson többször is megcsillogtatta tudását a Panthers 17-3-as Patriots elleni veresége során, két tackle-je és két levédekezett passza volt. A meccs első védekezésénél Jackson elrontott egy szerelést egy first downnál. Két játékkal később úgy tűnt, hogy Tyquan Thornton lépéselőnybe került Jacksonnal szemben Jacoby Brissett mély passzánál a jobb oldalvonalnál. És néhány másodpercig így is volt.

“Hogy őszinte legyek, tényleg lépéselőnybe került.” nevetett Jackson, amikor felidézte a játékot. “Az van, hogy DB vagy, nincs időd másra, mint felzárkózni.”

Így is tett. Az utolsó néhány yardon Jackson látta, hogy Thornton szemei nagyra nőnek, és tudta, hogy a labda feléjük tart. Begyújtott a rakétákat és felzárkózott, leütötte a passzt, ami az első levédekezett passza volt az este folyamán.

“Nem estem pánikba. Sokszor voltam már ilyen helyzetben.” mondta Jackson. Mióta Dave Canales megérkezett, a befejezésről beszél állandóan, és Jackson úgy érezte, hogy ez sikerült is ebben a játékban. Néha-néha lépéselőnybe kerülnek. De mindig arról beszélünk, hogy legyen meg a befejezés, és én tudtam, hogy be kell fejeznem azt a játékot, és nem hagyhatom, hogy elkapja.”

Volt még egy levédekezett passza és két tackle-je, mielőtt a meccs hátralévő részére pihenőt kapott. Ez elég volt ahhoz, hogy jó benyomást tegyen az első vezetőedzőként átélt meccsén Dave Canalesre.

“Lamar a legtöbbet hozta ki a lehetőségekből, és nagyszerű játékokat mutatott be.” mondta Canales. “Volt néhány szép szerelése és leütése is. Szóval tényleg mutatott valamit, és megmutatott nekünk valamit magáról.”

A line of scrimmage közelében Leota két szereléssel zárt, mindkettő yardveszteséget jelentett, összesen öt yardot. Emellett egy irányító siettetése, egy tackle-je a speciális csapatban (kickoff) és egy másik a punt visszahordásnál, ami nem számít szerelésnek a statisztikákban, de a puszta jelenléte a visszahordó arcában egy fair catch-et eredményezett.

Ez egy figyelemre méltó teljesítmény volt egy olyan valakitől, aki elismerte, hogy beletelt egy kis időbe, mire felvette a ritmust az este elején.

“Sok családtagom él itt fent. Az első futballmez, amit kaptam, amikor az Államokba költöztem, egy Tom Brady-mez volt.” mondta a szamoai születésű Leota. “Patriots-rajongóként nőttem fel, így ez a meccs sokat jelentett nekem.”

Egy pillanatnyi időt adott magának, amikor először lépett a Gillette pályájára, egy esélyt arra, hogy igazán szemügyre vegye a stadiont, amelyet gyerekként éveken át nézett. Aztán ideje volt inkább a védelemre koncentrálni, amelyhez az elmúlt évben hozzászokott.

“Nagyszerű érzés volt. Második év. Sokkal gyorsabban és magabiztosabban játszottam.” mondta Leota. “Tavaly nem játszottunk ilyen gyorsan. Néha még voltak mentális hibáim. De idén, a második évemben sokkal magabiztosabbnak érzem magam a rendszerben.”

“Eku ma este nagyon keményen és fizikálisan játszott. Meg kell néznem a felvételeket, hogy lássam, mi történt, de teljes erőbedobással játszott, és a játékstílusa fantasztikus volt.” tette hozzá Canales a másodéves külső linebackerről.

Jövő héten a New York Jets Charlotte-ba érkezik, és a Panthershez csatlakozva már második éve tartanak közös edzést. Az edzők gyakran úgy érzik, hogy egy közös edzésből többet lehet kihozni, mint egy előszezon meccsből, mivel a gyakorlatok során több 1-1 elleni lehetőség van. Az olyan srácoknak, mint Jackson és Leota, ez egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsanak.

“A második évemben én is voltam egy kicsit New Yorkban Robert Saleh-vel és a srácokkal.” mondta Jackson. “Szóval lesz néhány ismerős arc. Izgatottan várom, hogy felvegyem a kesztyűt a fiúkkal és versenyezhessek. Megmutatom a fiúknak, hogy még mindig dolgozom, még mindig itt vagyok, még mindig fontos vagyok, szóval izgatottan várom a jövő hetet.”

Erről szól az előszezon.

Forrás: panthers.com