A Panthers leigazolt egy korábbi Broncos safety-t és elküldött egy támadófal játékost

1–2 minutes

A Panthers változtatást eszközölt a keretben a 2024-es szezon első előszezon mérkőzése előtt.

A guard J.D. DiRenzo a waiver/sérült listára került, és a csapat leigazolta a waiver listáról a defensive back Caden Sternst.

Sternst, aki egyetemi szinten a Texasban játszott safety-t, a 2021-es NFL-draft ötödik körében draftolta a Denver Broncos. Újoncként erősen kezdett, 15 mérkőzésen játszott rotációs játékosként, ez idő alatt 28 tackle-t, két sacket, öt levédekezett passzt és két interceptiont jegyzett. Második szezonját a Panthers jelenlegi védő koordinátora, Ejiro Evero irányítása alatt töltötte. Abban az évben öt mérkőzésen játszott, 21 tackle-t, négy levédekezett passzt és egy interceptiont ért el, mielőtt sérülések miatt a szezon hátralévő részét ki kellett hagynia. A 2023-as szezont sérült tartalék listán töltötte térdkalács ínszallag szakadás miatt.

A Texasban Sterns három év alatt átlagosan 57,67 tackle-t szerzett. Ez idő alatt összesen nyolc levédekezett passza, öt interceptionje és két sackje volt.

A Panthers ezen a héten New Englandbe repül, ahol csütörtök este a New England Patriots elleni előszezon mérkőzésen lép pályára.

Forrás: panthers.com