
Amikor Bryce Young kedd reggel 9:12-kor besétált a kapun, nem volt nagy a felhajtás. Már előző nap is az épületben volt, így mire eljött a veteránok bejelentkezésének napja, ez is már csak egy átlagos nap volt a másodéves irányító számára. Biccentett és mosolygott a kamerának, megjegyezte a felhőtlen égboltot, majd elindult befelé.
Amikor Bryce Young kedd reggel 9:31-kor végigsétált a tárgyalótermek előtti folyosón, kiabálás és üdvözlés fogadta, ahogy az elkapó Ihmir Smith-Marsette és a támadófal fele azt ünnepelte, hogy hetek óta először újra láthatja irányítóját.
Young második éve a ligában azt jelenti, hogy a második táborába az újonc szezonban szerzett harci sebhelyekkel tér vissza. A csapattársai tiszteletét nem azzal vívta ki, hogy hányszor ütötték meg, hanem azzal, hogy hányszor állt fel. Aztán ebben a holtszezonban visszatért, megbarátkozott az új edzői stábbal, és egy teljesen új támadójátékon vezette át a körülötte lévőket.
Mindez egy olyan Bryce-t eredményezett, aki sokkal magabiztosabbnak érzi magát abban, ami szerdától vár rá.
“Egy kicsit jobban tudod, hogy mire számíthatsz.” mondta Young kedden a második edzőtáborának kezdetéről. “Tavaly volt az első edzőtáborom, nem tudtam, mire számítsak. Az határozottan egyfajta próbálkozás volt, hogy rájöjjek, mi folyik itt? Hol kell lennem? Idén más lesz, más lesz a környezet, más a stáb, de jó lesz tudni, hogy egy kicsit jobban tudom, mire számíthatok.”
Young számára újdonság volt az is, hogy a holtszezonban egyszerűen kivehette a szabadságát. Az egyetemi holtszezon nem sok szabadidőt biztosít, és az újonc szezonja olyan viharos volt, amely nem hagyta nyugodni. Az, hogy Youngnak volt ideje kikapcsolódni, évek óta először adott lehetőséget arra, hogy kifújja magát.
“Ez volt messze a leghosszabb időszak, amikor szabadidőm volt.” vallotta be Young. “Szóval érdekes volt ezt átélni. Sok más játékossal, edzővel, olyan emberekkel beszéltem erről, akik sok NFL-es sráccal dolgoztak együtt, hogy mindent feltérképezzünk, mert ez olyasmi, amihez nem voltam hozzászokva. De elégedett vagyok azzal, ahogyan a holtszezon zajlott. Úgy érzem, hogy jó volt a struktúrám, jó volt a tervem, csak próbáltam a legjobb formában zárni ezt az időszakot.”
Ez magában foglalta, hogy Andy Daltonnal együtt a csapattársakat is összegyűltek Kaliforniában egy edzésre. A csoport megnézett egy Angels-meccset, és egyszerűen együtt töltötték az időt.
Akár a kaliforniai edzések, akár az egy év tapasztalat, akár az, hogy a hatalmas terhet Dave Canales igyekezett levenni Young válláról, mindenesetre kedden érezhetően könnyedebben és derűsebben érkezett. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy megértette, a nyomás mindig is ott lesz.
“Azt hiszem, számomra mindig ott van a nyomás, mindig ott van az az érzés, hogy a legjobb akarok lenni, amilyen csak tudok, a legjobbak akarunk lenni minden nap.” mondta Young. Ezt semmiképpen sem akarom elveszíteni. Nem érzem úgy, hogy a külső dolgok nyomást gyakorolnának rám. Azt hiszem, számunkra az a legfontosabb, hogy minden nap a lehető legjobbak legyünk és elérjük a céljainkat az év során. És ez nem olyasmi, ami megváltozik, ezt nem tudjuk holnapra megvalósítani. Nem fogjuk megcsinálni a jövő héten. Ez egész évben így lesz. Ezért próbálok a kis dolgokra koncentrálni, arra, amit most megtehetek. Azt hiszem, ez a gondolkodásmódom, és emiatt nem érzem azt a nyomást, ami kívülről érkezhet.”
A general manager Dan Morgan az egész holtszezonban figyelte Youngot. Most, hogy az irányítója megérkezik a második edzőtáborába, a Panthers-legenda egy olyan embert lát, aki készen áll arra, hogy szembenézzen az előtte álló kihívással.
“Szerintem Bryce az egyik legkeményebben dolgozó ember az öltözőben. Tudom, hogy van egy küldetése. Tudom, hogy eltökélt, hogy nagyszerű legyen. Tudom, hogy elkötelezett a franchise mellett, hogy ezt a franchise-t naggyá tegye. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a legjobb játékosokkal, a legjobb védelemmel vegyük körül… szóval nekünk is ki kell vennünk a részünket ebből. De tudom, hogy Bryce éhes, koncentrált, és nagyon izgatottak vagyunk emiatt.” mondta Morgan.
Forrás: panthers.com