
Dave Canales azért van itt, hogy csapatot eddzen, de hónapokig nem lesz egy éles meccs sem.
Így ezen a nyáron ott ismeri meg a játékosait és a munkatársait, ahol éppen vannak, még akkor is, ha ez egy kora reggeli forró jóga.
A passzjáték elleni védelem koordinátora, Jonathan Cooley nem ismerte Canalest, de megtudta, hogyan pörög az új főnöke, amikor egyik reggel a szokásos 5:45-ös forró jógaóra után leizzadva érkezett, és Canales elkezdett kérdezősködni.
“Kijöttem az öltözőből, ő csak annyit kérdezett: “Most jöttél a szaunából?”” emlékezett vissza Cooley kedden. “Azt mondtam, hogy nem, jógázom, mire ő, mikor mész?”.
Ha bárki meghallja az óra időpontját, még inkább a hőmérsékletet, az általában elég ahhoz, hogy megijedjen tőle. De Canales megkérdezte Cooley-t, hogy mikor és melyik nap.
“Hát, minden nap, amikor be kell jönnöm dolgozni, jógázni megyek, ő meg azt mondta, hogy na, akkor majd jövök.” mondta Cooley. “Másnap reggel, egy csütörtöki napon, korán megjelent, és készen állt.”
Azóta Canales négy egymást követő héten át járt órára Cooleyval, ami példa arra, hogy szándékosan építette ki a kapcsolatait, mióta idejött, és találkozott egy olyan csapattal a védelem oldalán, amelyet nem igazán ismert. És ez csak egy példa, hiszen a maga hiperpozitív, hiperprezentatív stílusában számos lépést tett, hogy megismerje az embereket.
“Király volt kialakítani ezt a kapcsolatot, és ez az én példám.” mondta Cooley. “Tudom, hogy sok más embernek van személyes példája; volt egy Kenny Chesney-koncertünk, és meghívta az embereket a házába; most költözött be. Szóval ez volt az a dolog, amihez hozzá kellett szokni, mert a játék nem igazán változott a mi oldalunkon.”
Cooley nevetve elmondta, hogy az oktatói nem félnek szólni a gyenge teljesítmény miatt, és ez alól Canales sem volt kivétel, még ha eleinte nem is tudták, hogy ki ő.
“Azt mondták, hogy: A haverod, Dave, így hívják, igaz?” mondta Cooley. “Aztán kaptam egy sms-t, hogy: Nem is tudtam, hogy ő a vezetőedző, én meg mondtam nekik, hogy igen. Szóval ismerik őt odabent. … Ha 5:45-kor felkelsz, és csinálsz egy gyakorlatot, akkor az tényleg komoly. A legtöbb ember a szőnyegen a saját kis zónájában van. Szóval ez nem nagyon vonja el a figyelmüket.”
Viccelődött azzal is, hogy ha valaki azon gondolkodik, hogy csatlakozzon hozzájuk a haladó órán (ahol már súlyokat is használnak), akkor készüljön arra, hogy “van várólista”.
De Canales sok ilyen extra lépést tett, miközben próbál felkészülni az első itteni szezonjára. A vezetőedzőt kedden megkérdezték azokról a játékosokról, akik nem voltak az önkéntes OTA edzéseken, és azt mondta, hogy felhívta néhányukat, hogy beszéljen velük, de nem azért, hogy a hollétükről kérdezősködjön, vagy nyomást gyakoroljon rájuk, hogy megjelenjenek, hanem azért, hogy tovább építse a kapcsolatait.
“Csak annyit tettem, hogy felkerestem őket, hogy megbizonyosodjak arról, minden rendben van-e velük, és meghallgattam, hogy milyen az életük.” magyarázta Canales. “Ez az, ami miatt aggódom, hogy ez idő alatt ne legyen személytelen a dolog, hogy ne legyen meg a kapcsolat. És a beszámolók alapján, amiket kaptam, az edzőknek is volt lehetőségük arra, hogy kapcsolatba lépjenek a srácokkal. Csak hogy tudják, hogy valami jó történik itt, és nem szeretném, ha úgy térnének vissza hozzánk, hogy nem érzik át az egészet és azt, hogy mi történik. Úgyhogy hetente egyszer jelentkezem a srácoknál.”
És reméli, hogy ha jógázni megy velük, vagy ha a holtszezonban megejti azt a plusz hívást, valami maradandót tud építeni.
– A látogatottság az OTA-k során végig jó volt, de néhány veterán személyes okok miatt távol van a csapattól.
És volt néhány játékos, aki kedden az oldalvonal mellett dolgozott, köztük az újonc elkapó Xavier Legette (térdhajlító húzódással küzd) és a futó Miles Sanders (kisebb sarokprobléma).
A jövő heti minicamp kötelező, és akkor várhatóan mindenki ott lesz.
– Ha már szóba került Sanders, Bernie Parmalee, a futók edzője elmondta, hogy biztatónak találja, amit a veterán futótól látott a holtszezonban.
Zsúfolt a csoport, többek között Chuba Hubbarddal és a második körös Jonathon Brooksszal, de Parmalee szerint egészséges módon közelítették meg a versenyhelyzetet.
“Tudjuk, hogy mindenki versenyben van.” mondta Parmalee. “Ez egy éhes csoport. Nagyon jó csapatunk van, és általában, bármilyen lehetőséget is kapnak, ezek a srácok tudják, hogy meg kell ragadniuk, és élvezni fogják. Nincs egoizmus a csoportban. Ez nagyszerű, mert ilyet nehéz találni.”
Sanders egy gyengébb szezonon van túl (ami része volt a tavalyi szenvedésnek támadásban). De mindössze egy évvel ezelőtt egy 1269 futott yardos szezont produkált az Eaglesnél. Egykori játékosként (kilenc évet töltött a ligában a Dolphinsnál és a Jetsnél) Parmalee azonosulni tudott azzal, hogy egy csalódást keltő szezon után kell visszatérni. Sandersszel beszélgetve pedig tetszett neki, amit hallott.
“Rendbe fog jönni.” mondta Parmalee. “Volt egy beszélgetésem vele. Fantasztikus. Készen áll. Már most alig várjuk. Nem tekintünk a múltba, és készen áll. Ez olyan, mint bármi más. Ha azt hiszed, hogy sérülés nélkül végigcsinálod a karriered, akkor tévedsz; lesznek felemelkedések és lesznek mélypontok. Az a lényeg, hogy mit teszel, hogyan mozogsz ezekben a pillanatokban, és mi erről beszélgetünk.”
– A Panthers a keddi edzés egy részét azzal töltötte, hogy az új kezdőrúgáson dolgozott, ami az egész holtszezonban és a szezonban is folyamatosan fejlődik majd, ahogy a csapatok alkalmazkodnak a radikálisan új szabályokhoz.
És bár néhány speciális csapat edző eljátszott már az ötlettel, hogy egy pozíciós játékost használjanak a rúgáshoz egy extra coverage játékos helyett (ahogy a Panthers tavaly csinálta a linebacker Kamu Grugier-Hill-el), Canales azt mondta, hogy még nem találtak senkit, aki elég pontosan tudna rúgni ehhez. Az újonc Harrison Mevis kapja most ezt a munkát, Eddy Piñeiro távollétében.
“Amíg nem találtunk valakit, aki tényleg tudja irányítani a labdát; nem tudom, hogy megvan-e az a játékosunk.” mondta Canales. “Szóval most csak arra próbálunk koncentrálni, hogy Harrison oda rúgja, ahova kell.”
Forrás: panthers.com