
Jaycee Horn tudja, hogy az NFL-ben lejátszott 22 meccs kevésnek számít három szezon alatt. Tudja, hogy elvárás vele szemben, hogy egész évben egészséges maradjon, és elvárás, hogy a pályán való jelenléte érezhető különbséget jelentsen a secondary számára. Nincs szüksége arra, hogy hallja a diskurzusokat, vagy lássa a közösségi médiában megjelenő bejegyzéseket. Tisztában van vele.
“Tudom ezt anélkül is, hogy a szurkolók vagy bárki más mondaná.” mondta Horn hétfőn, amikor a helyi médiának nyilatkozott a Panthers szervezett csapatfoglalkozásainak (OTA) első napja után. “Nézem a felvételeket, tudom, hogy mire vagyok képes, és még mindig úgy érzem, hogy az egyik legjobb DB vagyok ebben a ligában, csak ott kell lennem, hogy ezt megmutassam. Szóval, ez az, amit már nagyon várok.”
A Panthers is hisz Hornban, éltek a 2021-es első körös (8. helyen kiválasztott) játékos ötödéves opciójával. Horn az elmondása szerint hagyja, hogy a front office és az ügynökök intézzék a részleteket, de az, hogy az üzlet megköttetett, a szervezet részéről a bizalom jele volt, hogy Horn – aki 22 meccsen 85 tackle-t, négy interceptiont és 13 levédekezett passzt ért el – a védelem jelene és jövője lehet.
“Jó érzés tudni, hogy hisznek bennem, látva a befektetett munkámat. Most már csak az a lényeg, hogy a pályán maradjak, irányítsam, amit irányítani tudok, és egyszerűen csak jól játsszak.” mondta Horn.
A general manager Dan Morgan már a draft alatt, jóval a határidő előtt megkötötte az üzletet, mert számára nem volt nehéz a döntés.
“Amit Jaycee-től látunk, a munka, amit beletesz, az elkötelezettség, hogy minden egyes nap itt van, és keményen dolgozik.” mondta Morgan akkoriban. “Megérdemelte. Azt hiszem, nyilvánvalóan volt néhány nehéz időszak a sérülések miatt, de ez nem a munka vagy az elkötelezettség hiánya miatt van. Izgatottak vagyunk a jövője miatt.”
Horn változtatott a holtszezonbeli rutinján, abban a reményben, hogy a szezon kezdetére a legjobb formáját hozza. A cornerback extra hangsúlyt fektetett a súlyzós edzésekre. Bár ez nem feltétlenül annak a következménye, hogy három szezonja sérülés miatt rövidült meg, ez egy megelőző intézkedés.
“Csak kipróbálok különböző dolgokat.” mondta Horn. “Nyilvánvaló, hogy amit az előző években csináltam, az nem működött, és lehet, hogy szerencsétlenség volt, de próbálok váltani, és a nulláról kezdeni, felépíteni a testemet.”

A Panthers megérti a 2024-es sorsolást
Amikor az NFL a múlt héten bejelentette a teljes alapszakasz sorsolását, feltűnt, hogy a Panthers, amely a 2023-as szezont a liga legrosszabb mutatójával zárta, nem kapott főműsoridős mérkőzést a következő szezonban.
Dave Canales és csapata tudomásul vette és továbblépett, de nem felejtette el teljesen.
“Ki kell érdemelni a főműsoridős meccseket.” mondta Canales hétfőn. “Nem raknak be csak úgy, ok nélkül főműsoridős meccsekre.”
Canalesnek ez az első szezonja vezetőedzőként, és az első éve a Panthersnél. Azok, akik részesei voltak a 2-15-ös szezonnak, mint például az irányító Bryce Young, tudják, hogy egy utazás lesz visszatalálni a meccsekre, amelyeket a legtöbben nézik.
“Nem érzem azt, hogy meglenne az a luxus, hogy úgy tekintsünk a meccsekre, hogy ó, ezt akarjuk, vagy oké, ezt. Ki kell mennünk, és mindent ki kell érdemelnünk.” mondta Young.
Az 5. héten a Panthers Chicagóba utazik, hogy megmérkőzzön a Bears ellen. Az összecsapáson a két legutóbbi 1/1-es választás, Young és Caleb Williams fog egymás ellen játszani. Ez egy olyan meccs, amiről Young tudja, hogy sokan bekarikázták, de ő megpróbálja ugyanúgy kezelni.
“Calebet már nagyon régóta ismerem.” mondta Young. “Nagyon tisztelem őt és a családját. Semmi mást nem érzek iránta, csak szeretetet. Nagyon izgatott vagyok, hogy a ligában van, nagyon izgatott vagyok a jövője miatt.”
Azonban “ez nem kosárlabda.” folytatta. “Nincsenek 1-az-1 elleni mérkőzések. Ez egy csapatsport. A Panthers játszik a csapatok ellen.”
A liga bizonyos meccseket átrakhat főműsoridőbe, az 5. héttől kezdve, bizonyos szabályoktól függően, amelyek a közvetítő partnerrel kapcsolatosak. A lényeg az, hogy a Panthersnek lehetősége van arra, hogy megszerezze az egyik ilyen helyet.
“Fel kell építenünk valamit, a futballnak egy olyan változatát, amelyre büszkék vagyunk, és ki kell tudnunk emelni a srácaink erősségeit és tehetségét.” mondta Canales. “És akkor azt hiszem, hogy a világ ezt látni akarja majd, de hosszú út áll előttünk, és ki kell érdemelnünk az ilyen típusú lehetőségeket.”
Megjegyzések a Charlotte-ban lévőkről
Az OTA első napján a Panthers nagy többsége az épületben volt. Egy maroknyi kezdőjátékos nem volt jelen, ahogy az az önkéntes edzések során gyakran előfordul, bár a látogatottság jó volt ebben a holtszezonban. A rúgó Eddy Piñeiro nem volt ott az OTA első napján, és Canales hétfőn azt mondta a médiának, hogy nem beszélt a rúgóval.
A kötelező minitábor június 11-én kezdődik. Canales azt mondta, addig azokra koncentrál, akik ott vannak a pályán, beleértve az újonc rúgót, Harrison Mevist is.
“Azt hiszem, csak azokra a srácokra koncentrálunk, akik már vannak. Örülök, hogy Harrison Mevis itt van, így ténylegesen végig tudjuk csinálni a mezőnygól blokkolási időszakot.” magyarázta Canales. “Szóval csak azokra a srácokra koncentrálunk, akik itt vannak. És biztos vagyok benne, hogy Eddy-nek megvan a terve erre az egészre.”
Aki még a pályán van, az a külső linebacker Amaré Barno. Ő nem edz, miközben lábadozik a Canales szerint “elég komoly ACL-sérüléséből”, amit a tavalyi szezon 16. hetében szenvedett el.
“Nagyszerűen halad.” mondta Canales hétfőn. “Ma a pályán volt, és futóedzéseket végzett. Minden nap itt van, és a trénerekkel dolgozik, hogy erősítsen, növelje a rugalmasságát, és minden ilyesmi. A jelentések, amiket kapunk, nagyszerűek. Szóval jó irányba halad. Konkrét dátumot még nem tudok mondani. De kint van, dolgozik. Szóval, már alig várom, hogy visszanyerje a tempóját, hogy valamikor edzésen is részt vehessen.”
Forrás: panthers.com