
Ahogy a játékosok pénteken, a Carolina Panthers újonc minitáborának első napján megkezdték az egyéni gyakorlatokat, az edzők többször is megismételték: egyelőre támaszkodjanak arra, amit tudnak, majd menet közben korrigálnak.
Dave Canales csak ennyit kért a srácoktól az első edzésen. A vezetőedző már az első huddle-ben elmondta nekik, hogy ma csak arról van szó, hogy megismerjék a munkát az NFL-ben és azt, ahogyan ez az edzői stáb az edzéseket vezeti. Akár olyan apróságokat kellett elmagyarázni, mint például, hogy hogyan kell felállítani a sisakokat a bemelegítő nyújtásokhoz, vagy hogyan kell a stáb által kívánt ütemben csinálni a huddle-t, a pénteki nap az NFL-hez való hozzászokás volt; a játék majd jön.
“Határozottan láttam, hogy a gyakorlatok során nagyon figyeltek, ahogy a srácok elkezdték megtanulni a munkát, amit elvárnak tőlük, és minden újoncnak adtam egy kis felvilágosítást arról, hogy milyen típusú srácok vannak itt, milyen a csapat jelleme. A legjobb játékosaink történetesen a legkeményebben dolgozó játékosaink, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt elmondhatom, és hogy mindannyiukat be tudtam vezetni a családunkba.” mondta Canales az edzést követően.
Pénteken a Panthers teljes draftosztálya, valamint 18 draftolatlan szabadügynök és négy próbajátékos volt a pályán. Talán ugyanilyen fontos volt a számos játékosmegfigyelő jelenléte is. Az, hogy minden egyes játékost szemmel tarthatták a jövőbeli értékeléshez, ugyanolyan fontos volt a mai napon, mint bármelyik betanult gyakorlat.
Amikor a ránk váró szezonban elkerülhetetlenül történnek dolgok, “készen kell állnunk arra, hogy játékosokat adjunk a kerethez.” magyarázta Canales.
“Ezért szeretjük őket személyesen is szemügyre venni. Ezek az egyéni gyakorlatok számunkra tényleg olyanok, mint egy próbajáték, ahol láthatjuk a mozgásbeli készségeket. Hogyan tudnak alkalmazkodni, hogyan tudnak átállni a mi gyakorlatainkra, végrehajtják-e azokat a mozdulatokat, amelyeket keresünk? Szóval így lehetne jellemezni azt, amit csináltunk.”
A csoportos foglalkozás (az offense a defense ellen) rövidített volt, és érezhetően inkább a részletekre összpontosítottak, mint a gyakorlatokra; a ritmusra, a felállásra a huddle-ben, a tempóra, amellyel a huddle-t végigcsinálják, stb. Mivel azonban csak két napot töltenek a pályán az újoncok, mielőtt a holtszezonbeli program második szakasza a jövő héten folytatódik, ez az időszak inkább a tananyagról szól, mint bármi másról.
“A lényege és a jellege nem arról szólt, hogy a védelem elleni versenyszellembe kerüljünk, mert tényleg fel kell mérnünk a játékosok kondícióját… ez lehetőséget ad arra is, hogy ezt kiértékeljük, amikor hétfőn visszatérünk, és most együtt dolgoznak ezekkel az emberekkel, akik már hetek óta együtt edzenek, majd kitaláljuk, mennyi információt adjunk ezeknek a srácoknak egyszerre. Megpróbáljuk nem túlzásba vinni a milliónyi formációt, majd arra is rátérünk. Csak azt akarom, hogy hallják, és tudom, nem biztos, hogy elsőre megértik, de ott lesz még a harmadik fázis az OTA-kon. A minitáborban lesz egyfajta tavaszi záróvizsgánk, ha úgy tetszik, és aztán az edzőtáborban újra kezdjük, és akkor kétszer is át tudjuk majd venni.”
Brooks egyelőre a mentális felkészülést csinálja
A Panthers által a második körben draftolt futó, Jonathon Brooks egyelőre a pálya széléről figyel, mivel a tavaly novemberi ACL-sérüléséből lábadozik. Amíg arra vár, hogy újra csinálhassa a gyakorlatokat, addig is fut, bár amolyan önjelölt kifutófiúként.
“Csapattárs vagyok, ott vagyok nekik, a futóknak, a támadófalnak, bárkinek vizet adok, megteszem, amit csak tudok.” mondta Brooks pénteken. “Fizikailag nem tudok ott lenni, hogy segítsek nekik. De az, hogy a pályán kívül segíthetek nekik, nagyon sokat jelent nekem.”
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne beavatva a playbookba is. Ahogy a pályán lévő futók mindegyike végigcsinál egy-egy játékot, Brooks sosincs lemaradva, és az orvosilag jóváhagyott tempóban csinálja a dolgokat.
“Jó látni az NFL tempóját, látni az itteni játékokat.” mondta Brooks. “Sokkal másabb, mint az a rendszer, ahonnan jöttem. Jó hallani a játékokat, megtanulni a playbookot, és sok mentális ismétlést csinálni, és vizuálisan is látni magam, ahogy csinálom. Így amikor eljön az idő, hogy az első edzésen részt vehetek, nem fog minden kavarogni a fejemben, és nem fogok szétesni”
A Panthersnek jelenleg rengeteg futója van, köztük egy draftolatlan szabadügynök. Canales és a futójáték koordinátor Harold Goodwin többször is hirdették, hogy egy teljes stabil futó csoportot szeretnének a játékoskeretben. A vezetőedző pénteken ismét hangsúlyozta ezt, és azt mondta a riportereknek, hogy “tapasztalatom szerint minden futóra szükségünk van, mindegyiküknek hozzá kell tenni valamit.”
Tehát még ha Brooks most nem is tud a pályán dolgozni, Canales azt akarja, hogy az újonc mindenben részt vegyen a képességeihez mérten, és annyit akar adni neki, amennyit csak elbír, mielőtt a holtszezon későbbi szakaszában bevezetné a gyakorlatokba, és megtanulná, hogy mit várnak el tőle.
“Csak azért, hogy tisztában legyen ezekkel a dolgokkal, és a munkamorállal, a követelményekkel, amelyeket vele szemben támasztunk, hogy képes legyen a pályán lenni, hogy lássa, hogy néznek ki a gyakorlatok, és hogyan rakjuk össze az egészet. És persze az osztályteremben is az alapfogalmakról van szó. Szóval ezek azok a dolgok, ha ezeket ebben a táborban át tudjuk venni, mielőtt hétfőn visszatérne a teljes csoportba, akkor az már siker.”
“Mindig van mit bizonyítani, de nekem most csak egészségesnek kell lennem, meg kell tanulnom a playbookot, és meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy egészséges legyek, és rendbe jöjjek a szezon kezdetére.” tette hozzá Brooks.

Mindenki jelen volt a tábor kezdetén
A Panthers csütörtök estig mind a hét draftolt játékosát leigazolta, ami azt jelenti, hogy a teljes osztály jelen volt és részt vett a pénteki edzésen. Canales szerint fontos volt, hogy mindannyian aláírjanak az újonc minitábor előtt, és ez mindenkinek könnyebbséget jelentett.
“Ez nagyszerű. Csak a futballra koncentrálunk.” mondta Canales. “Koncentrálhatnak most erre a fázisra, erre a táborra, aztán koncentrálhatnak a jövő hétre, a csoport bemutatására a csapat többi tagjának. És így, hogy a szerződések rendeződtek, lehetővé vált, hogy tényleg csak a futballra koncentráljunk.”
Forrás: panthers.com