
A Steelersnek legalább annyira szüksége volt egy cornerre, mint a Panthersnek egy elkapóra.
A cseréről, amely során az elkapó Diontae Johnson a Panthershez került a cornerback Donte Jacksonért cserébe, a Steelers vezetőedzője, Mike Tomlin azt mondta, hogy egyszerűen csak meg kellett találni a megfelelő személyt, és nem próbálták megváltoztatni az öltöző személyiségét.
Azt gondolom, hogy az év ezen időszakában, amikor a játékoskeretet építed, kommunikálsz az emberekkel, és beszélsz olyan dolgokról, amikre szükséged van, és hallasz olyan dolgokat, amikre másoknak is szükségük van, és néha ez a mozgatórugója annak, ami üzleteket eredményez.” mondta Tomlin hétfő reggel a liga éves tavaszi találkozóján. “És azt hiszem, ez volt a lényeg ebben az üzletben.”
Johnson és Jackson szerződéséből még egy-egy év volt hátra, így mindkét játékos számára ez az év a bizonyításról szólt, de az igények egyeztek. A Steelers egy hetedik körös picket adott a Carolinának, míg a Panthers egy hatodik köröst (amit eredetileg az Arizonától szerzett) adott Jackson mellé.
Pittsburghben időnként felmerültek kérdések Johnson erőfeszítéseivel kapcsolatban, de Tomlin azt mondta, hogy szerinte az elkapó segít majd a Panthersnek azzal, hogy képes lesz elszakadni az emberétől.
“Egy fantasztikus útvonalfutót kaptok, ember.” mondta Tomlin. “Egy srácot, aki képes elszakadni az útvonalak végén. Egy srácot, akivel nehéz együtt maradni, aki a nem-függőleges és a függőleges útvonalfutásokban is nyerni tud. Szóval egy olyan srácot kaptok, aki ebben a tekintetben minden adottsággal rendelkezik, és úgy gondolom, hogy nagyon hasznos lesz. … Akarja a labdát, de szerintem mindannyian akarják.”

– Félreértés ne essék, Mike McDaniel, a Dolphins edzője nem akarta lecserélni a jobb oldali guard Robert Huntot. De gratulált egykori blokkolójának az ötéves, 100 millió dolláros szerződéshez, amelyet Hunt a szabadügynökség elején kapott, mivel a Panthers gyorsan dolgozott a fal megerősítésén.
“Nagy szerepe volt abban, amit a támadófalban csináltunk, mióta 2020-ban idejött.” mondta McDaniel. Ő egy olyan srác, aki tényleg felnőtt és profi futballistává vált attól a naptól kezdve, hogy belépett az ajtón. Úgy gondolom, hogy óriási értéket jelent a Panthers számára, és annak, amit próbálnak elérni. Örülök, hogy sikerült elérnie ezt a mérföldkövet a szerződésével és a karrierjével kapcsolatban.”
A Dolphinsnak volt néhány komoly távozója ebben a holtszezonban (például a defensive tackle Christian Wilkins, aki négyéves, 110 millió dolláros szerződésért távozott a Raidershez), és McDaniel szerint ez egy állandó mérlegelést jelent a csapatok számára, amikor fontolóra veszik, hogy mely játékosokat tartsák meg, és melyeket engedjék ki a piacra.
“Tudod, van egy fizetési sapka, és néha muszáj, nem lehetünk mi az a gyerek, aki elkölti az összes pénzt.” mondta McDaniel. “Nekünk a szülőknek kell lennünk, akiknek meg kell nézniük a költségvetést, és ki kell fizetni a vízszámlát.”

– Dave Canales, a Panthers vezetőedzője első alkalommal lesz vezetőedző, és akik hasonló háttérrel rendelkeznek, tudják, hogy a játékhívások után egy egész csapat irányítására nemigen lehet felkészülni.
De a Bengals edzője, Zac Taylor szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy olyan edzőkkel rendelkezzen, akik már az első naptól kezdve beszélik a nyelvét.
“Olyan emberekre van szükséged, akikben megbízol, mert ez rengeteg munka, rengeteg dolog, amit először csinálsz.” mondta Taylor. “És tudom, hogy Dave hozott néhány srácot Tampából és Seattle-ből, szóval feltételezem, hogy ott is nagy hangsúlyt fektetnek erre. Megvan a megfelelő gondolkodásmódja, már csak azért is, mert messziről figyeltem őt, és tavaly ő hívta a játékokat, ami nagy dolog. Szóval azonnal be tudja vetni magát. Én drukkolok Dave-nek.”
Ahogy Canalesnek Bryce Young, Taylornak is egy korábbi 1/1-es játékosa van az irányító poszton Joe Burrow személyében. Taylor elmondta, hogy egy fiatal edzőnek figyelnie kell arra, hogy egyensúlyt teremtsen az egész játékoskeret edzésének és az edző-irányító dinamika között.
“Ez a kapcsolatokról szól.” mondta Taylor. “Szerintem ez az, ami segít, mert sokan vannak, akiknek nem adnak esélyt, úgy értem, amikor lényegében 69 srác van a játékoskeretben. Kihívást jelenthet, hogy megpróbálj kapcsolatot teremteni, ezért csak legyél őszinte, aki vagy, és lépj kapcsolatba velük egyenként. És idővel esélyt kapsz arra, hogy mindezekkel a srácokkal kapcsolatot építs ki, a karriered különböző pontjain.”
Forrás: panthers.com