A Panthers leigazolta a safety Jordan Fullert

A Carolina Panthers a sűrű hét során újabb taggal bővítette a secondary-t: péntek délután leigazolták a safety Jordan Fullert.

A Los Angeles Rams a 2020-as NFL draft hatodik körében draftolta Fullert, aki egész pályafutását L.A.-ben töltötte.

Amíg Fuller Los Angelesben volt, a legjobb éveit akkor produkálta, amikor a Panthers jelenlegi védő koordinátora, Ejiro Evero irányítása alatt játszott. Evero volt Fuller újonc szezonjában a safety-k edzője, 2021-ben pedig a secondary edző.

Annak ellenére, hogy a 26 éves Fuller hatodik körös választás volt, az újonc szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, és debütálásakor nyolc tackle-t szerzett. Második szezonjában csak jobb lett, hiszen 113 tackle-t, négy levédekezett passzt és egy interceptiont szerzett.

A harmadik szezonját egy vállsérülés rövidítette meg, ami miatt sérült tartalék listára került.

Fuller 2023-ban visszatért, és 84 tackle-t, nyolc levédekezett passzt és három interceptiont jegyzett. Négyéves pályafutása során Fuller 48 mérkőzésen 256 tackle-t, 17 levédekezett passzt és hét interceptiont szerzett.

Fullert kétszer nevezték ki csapatkapitánynak, amíg a Ramsnél volt: egyszer a 2021-es szezonban, majd 2023-ban.

“Ő egy különleges ember.” mondta Fullerről a csapatkapitányi kinevezése után Sean McVay, a Rams vezetőedzője. “Példamutató Jordan következetessége, a csapattársai iránti elkötelezettsége, az elkötelezettsége aziránt, hogy a lehető legjobbat próbálja kihozni magából, képes sok jót, de néhány kihívást is kezelni, egyszerűen csak stabil, kiegyensúlyozott viselkedéssel. Nagyon stabil, nagyon következetes, biztos abban, hogy ki ő, és mi a személyisége, de közben kapcsolatban van a srácokkal.”

Everóval való újraegyesülésével Fuller egy olyan safety egységhez csatlakozik, amely a holtszezonban elvesztette Vonn Bellt (elküldték) és Jeremy Chinnt (szabadügynök lett).

Forrás: panthers.com