Combine gyorshírek: Morgan a hosszú távú tervről, Canales az új játékoskeret megismeréséről beszélt

Dan Morgan, a general managere kedden sok időt töltött azzal, hogy azokról a lépésekről beszélt, amelyek a következő órákban, napokban vagy hetekben történhetnek.

A combine-on azonban egyértelművé tette, hogy hosszabb távon tekint az előtte álló feladatra.

“Úgy gondolom, hogy az egész stábnak, nem csak nekem, nagyon jó érzékünk van ahhoz, hogy mit akarunk, és képesek leszünk arra, hogy ezt megpróbáljuk véghez vinni.” mondta Morgan. “Mindig úgy gondolom, hogy ez egy két-három éves terv. Mindig előre tekintünk, mindig megpróbáljuk megnézni a jövőbeli szabadügynök- és draft kategóriákat, hogy lássuk, hol vagyunk gyengék, és hol tudunk idén erősíteni, hogy a jövőre készüljünk.”

Nem mintha az összes GM ne így akarna felkészülni, de Morgan számára ez egy 2-15-ös szezon után hangsúlyos kérdés. A Panthers a múltban agresszívan viselkedett, és Morgan más szemmel akarja nézni az összes témát.

Ennek fontos részeként említette a fizetési sapka és a szerződéstárgyalásokért felelős új ügyvezető alelnök, Brandt Tills munkáját. Tilis Kansas Cityből érkezett, ahol Patrick Mahomes gigantikus szerződése után is folyamatosan kiváló maradt a csapat, és Morgan elmondta, hogy Tilis máris átnézi a működésüket, kezdve a szerződésektől kezdve egészen addig, ahogyan átstrukturálják a csapatot, hogy szükség esetén sapka alatti helyet takarítsanak meg.

“Azt hiszem, egy kicsit okosabbak leszünk, amikor az átstrukturálásról van szó.” mondta Morgan. “Jól fogjuk csinálni a dolgokat, nem fogunk csak úgy belerondítani. Egyenletesen akarjuk elosztani és évről évre fizetni. Ezért van itt Brandt. Brandt nagyon jó munkát végez, és izgatottan várom a jövőt.”

– A Panthers vezetőedzője, Dave Canales az új csapatának megismerése közben friss szemszögből szemlélheti az új játékoskeretét, mivel a legtöbbjüket még nem ismerte meg (a holtszezonbeli program csak áprilisban kezdődik).

De tanulmányozta és megnézte a 2023-as szezon minden mérkőzését, hogy többet tudjon meg a csapatáról és arról, hogy kikkel kell dolgoznia.

Ez az új edzők gyakori taktikája, és Canales azt mondta, hogy ez fontos része volt a tanulásnak.

“Ez az a fajta aprólékos, lassú, módszeres megközelítés, ami garantálja, hogy ismerem a 2023-as Carolina Pantherst.” mondta Canales. “Körülbelül két és fél, három meccsbe telt, mire érzelmileg annyira belemerültem a Panthers-futballba, hogy azt mondjam: ‘Ezt meg kell tartanunk. Szóval mindent beleadtam, és igazából most fejezem be azt, hogy részletesen megnézem ezeket.”

Canales azt mondta, hogy értékelte “a csapat szellemiségét”, amikor megnézte ezeket a felvételeket (a 2023-as Buccaneers elleni két meccs kemény küzdelmet és nem sok TD-t hozó meccs volt), de megpróbálja olyan szemszögből is megnézni őket, hogy megpróbálja javítani a játékoskeretet.

“Mindig igaznak kell lennie, hogy soha ne elégedj meg azokkal a srácokkal, akik nálad vannak, bár szeretjük őket, bár izgatottak vagyunk miattuk, és én még mindig tanulom a Carolina Pantherst, ahogy a felvételeket nézem.” mondta. “Most megvan az az előnyöm, hogy nincs érzelmi kötődésem sok sráchoz, így objektív tudok lenni, és azt tudom mondani, hogy ez elég jó, ez nem elég jó. És nem akarok belemenni a részletekbe, hogy kikről beszélek most, de ez előny. Szóval én tényleg nyitott vagyok arra, hogyan javítsuk a játékoskeretünket.”

-Mielőtt visszavonult volna ebben a szezonban, Nick Saban dinasztiát épített az Alabama Crimson Tide csapatával. Összesen hét bajnoki címe (egy az LSU-val, hat az Alabamával) a legtöbb az edzők között. Saban öröksége azonban nemcsak az egyetemi szinten, hanem az NFL-ben is fennmaradt.

Amíg Saban a Bama vezetőedzője volt, 123 játékosát választották ki az NFL drafton. Csak a 2023-as szezonban az Alabama 72 játékosa játszott legalább egy alapszakasz meccset)… Mindannyian Saban tanítványai voltak.

Dave Canales a karrierje során mindenhol látta a Saban-hatást az NFL-ben, a Seattle Seahawksnál, a Tampa Bay Buccaneersnél és a Carolina Panthersnél is.

“Olyan érzés, mintha sokat fociznának.” viccelődött Canales kedden az NFL Combine-on. “Nem tudom, hogyan csinálják, és nem tudom, mik a szabályok, meg minden, de mintha azok az alabamai srácok sokat fociznának. Egy igazán csiszolt játékost kapsz.”

Az, hogy valaki ennyit játszik, egyben keménnyé is tesz, ami viszont alap az NFL-ben.

“Van bennük egyfajta keménység.” folytatta Canales. “Úgy érzem, tudják, miért vannak ott, hogy játszanak. Nem sok kérdést tesznek fel azzal kapcsolatban, hogy mit kérünk tőlük. Megteszik, amit kérnek tőlük; tudják, hogy ez a munkájuk, és büszkék rá.”

Ezt a keménységet Canales már látja az irányítójában, Bryce Youngban.

Young egy Saban-tanítvány, aki az egyetemen a legmagasabbra jutott, és az NFL felé vette az irányt. Young nemzeti bajnokságot és Heisman-trófeát nyert az Alabamában, All-American lett, és a 2023-as draft 1/1-es választása volt.

A Panthersnél kezdőként 2-14-es mérleget produkált újonc szezonjában, miközben 62 sacket szenvedett el, ami franchise rekordot jelentett. Azonban amit a következő játékban tett, az bizakodással tölti el Canalest.

“Sok felvételt visszanézel, olyan dolgokat látsz, amiket nem láttál, amikor a másik oldalon voltál, mint például a bátorsága.” mondta Canales arról, hogy mit látott Young felvételein. “Láttam a bátorságát, a rövid távú memóriáját, a hozzáállását következő játékhoz, ez nagyon biztató.”

– Morgan és Canales is hozta az egysoros játékot az első sajtótájékoztatóján.

Morgant megkérdezték, hogy volt-e bármilyen holtszezonbeli műtét, mire ő így válaszolt: “Nekem? Nem.”

Pillanatokkal később a bekávézott Canales felpattant a pódiumra, és azt mondta, hogy kedd reggel már edzett, és “készen áll a bevetésre”, miközben az első kérdésére várt.

A támadó koordinátor Brad Idziket a “személyi edzőjének” nevezte, de azt mondta, hogy a keddi munkája ennyi volt: “biciklizés, gyors kör, majd befejezésként emelkedőn gyaloglás.”

Forrás: panthers.com