A védelem reméli, hogy esélyt kap a visszavágásra

Jaycee Horn a pálya túloldalát bámulta, ahogy egy másik csapat ünnepelt az ő pályáján. A Tampa Bay Buccaneers játékosai ugráltak, táncoltak és öklüket rázták, ujjongtak, hogy megszerezték az NFC South bajnoki címét, és ezzel együtt a rájátszás helyet.

Horn nem gondolt arra, hogy a Carolina Panthers védelme épp most tartotta ezt a rájátszásba jutó csapatot kilenc ponton és 228 yardon. Nem gondolt a három levédekezett passzára és a csapattársai által megdöntött rekordokra. A divízió riválisra gondolt, amely megteszi a következő lépést; egy olyat, amelynek ő és csapata idén nem lehetett részese.

“Láttam azokat a srácokat ott táncolni, ahogy készülnek a rájátszásra.” mondta Horn. “És én is erre gondoltam. Nem gondoltam a statisztikákra vagy bármi másra. Arra gondoltam, hogy szeretnék esélyt kapni arra a meccsre. Csak arra, hogy sportoló vagyok, hogy a rájátszásban akarok lenni, hogy esélyem legyen megnyerni azt a gyűrűt. Úgy érzem, hogy ebben az öltözőben minden srácban volt egy kis düh.”

A Panthers védelmének az a jó hír, vagy talán só a sebben, hogy úgy érzik, megvan a tehetségük és a játékosállományuk ahhoz, hogy playoff-csapat legyenek.

“Száz százalék.” mondta a cornerback Donte Jackson, amikor megkérdezték, hogy ez a védelem playoff szintű-e.

És ha a védelem nyeri a bajnokságot, akkor ez a védelem – az elmúlt nyolc negyedben nem működő támadójáték kis segítségével – elméletileg képes lehet messzire repíteni egy csapatot.

“Nyilvánvalóan van néhány dolog, amit ki akarunk javítani, amiben jobbak akarunk lenni,” folytatta Jackson, “de a legtöbb dologban, ahogy mondtam, sok nagyszerű van, amit magunkkal vihetünk a holtszezonra.”

És mik, vagy inkább kik azok a dolgok?

A védelem alappillérei, mint Derrick Brown, Shaq Thompson, és a secondary nagy része (csak Troy Hill lesz szabadügynök – a teljes listát itt találjátok), visszatérnek. A külső linebacker Brian Burns korlátlan szabadügynök lesz, de a franchise tag opció lehet. Egyébként Frankie Luvu is olyan fontos eleme a védelemnek, akivel foglalkozni kell.

Burns a maga részéről kijelentette, hogy Charlotte-ban kíván maradni.

“Szeretnék. Meglátjuk, mi történik.” mondta Burns.

Ráadásul ő és az öltözőben lévő vezetők azért esedeztek, hogy az egység minél nagyobb része együtt maradjon.

“Különösen azok miatt a nehézségek miatt, amelyekkel ebben a szezonban szembesültünk.” mondta Burns. “A magot, akik ebben a védelemben vannak, egyszerűen nem lehet szétválasztani. Már egy ideje együtt vagyunk. A bajtársiasság elképesztő. Úgy érzem, hogy sokkal többet tudunk még kihozni magunkból, mint védelem.”

Ennek a bajtársiasságnak a kialakulásához időre van szükség, edzőtáborok, hosszú edzések és Horn szerint a vereségek révén. Ebből a Panthers ebben a szezonban sem szenvedett hiányt. Azonban minden egyes pofon közelebb hozta a védelmet egymáshoz, mondta Horn.

“Igazából a vereségek miatt. Idén sokat küzdöttünk. Fel kellett karolnunk egymást, mert volt, amikor a szurkolók lehúztak minket, az edzők keményen ránk támadtak, és csak annyit tehettünk, hogy balra és jobbra néztünk, és tudtuk, hogy ott van a testvérünk. Szóval ez az, ami miatt ilyen közel kerültünk egymáshoz, és ami miatt vissza tudtunk vágni.”

És egy olyan ligában, ahol állandóan azt kérdezgetik, hogy “mit tettél értem mostanában”, elveszhet a türelem, ami egy összetartó csapat felépítéséhez szükséges. De ahelyett, hogy szétszednék ezt a védelmet és alkatrészekként árulnák, bizalmat kérnek “fentről”, hogy bebizonyítsák, ez a produkció nemcsak fenntartható, hanem nyerő is lehet.

“Ez egy felemás év volt a számunkra, de ezek a srácok, a védelem és ez a csapat minden egyes nap bejön dolgozni.” mondta Brown. “Nem számít, milyen a helyzet, a srácok akkor is bejönnek ide, megjelennek és dolgoznak. Senki sem adta fel a csapatban, és senki sem próbálta meg kihagyni az utolsó meccset, szóval ez egy olyan dolog, ahol sok ígéretes dolog van.”

“Az, ami most van, a bajtársiasság… nehéz ezt felépíteni. Van, amikor sok embert lecserélsz, és meg kell tanítanod nekik a dolgok menetét, de amikor a srácok már tudják, hogy mit kell csinálniuk és mire számíthatnak, az megkönnyíti a dolgot.” tette hozzá Burns.

A Panthers védelme a negyedik helyen végzett a ligában az összesített védelmet tekintve. A passzjáték elleni védelem a második helyen áll összességében. Ezek olyan számok, amelyek Jackson szerint önmagukért beszélnek.

“Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja, ez egy passzjáték orientált liga, ez egy olyan liga, amely szereti a légi-játékokat.” mondta a veterán cornerback. “Sok jó irányító van ebben a ligában. Szóval, ha van egy olyan csapatod, amelyik elszántan meg akarja állítani a passzjátékot, és elszántan védekezik, akkor szerintem ez nem is kérdés, érted, mit mondok?”

De ahogy Jackson is emlékeztet mindenkit a saját mondandója végén, “ez egy üzlet”.

Amikor az üzleti döntéseket meghozók megnézik a felvételeket, egy olyan vasárnapi teljesítményt fognak látni, amely nem csak egyéni villanásokat, hanem egységes védekezést mutatott az egész csapatban. A Buccaneers irányítója, Baker Mayfield a legkevesebb passzolt yardot dobta idén, 137-et. Idén a második legalacsonyabb passer ratingjét produkálta, 72-es értékkel zárt, három sacket kapott és nem dobott touchdownt. Az egyik sacket Brown szerezte.

Brown vasárnap új NFL-csúcsot is felállított: hét tackle-t szerzett, amivel 103-ra növelte az idei összteljesítményét, ami a legtöbb, amit egy védőfal játékos valaha is elért egy szezon alatt.

Brown gyakorlatilag kétszer is megdöntötte a rekordot. Egyszer, amikor Shy Tuttle társaságában Rachaad White-ot szerelte a második negyed közepén.

“Bejelentették, és én csak csodálkoztam, mert azt hittem, hogy Shy kapta azt a szerelést.” vallotta be nevetve Brown. “Szóval, össze voltam zavarodva, de ez egy nagyszerű pillanat volt.”

Nem sokkal később azonban a statisztika vezetője törölte Brown segítségét, és egyedül Tuttle-nak ítélte a tackle-t. Mire azonban ezt az elírást kijavították, Brown még egyet hozzátett.

A hivatalos rekorddöntés szintén egy White elleni szerelés volt, egy egyéni tackle, beírva ezzel a nevét a rekordok könyvébe. A meccs végéig négyszer is megdöntötte a rekordot, és hét tackle-t szerzett a Buccaneers ellen, idén pedig 103-at. Ezzel öt tackle-lel megdöntötte a korábbi rekordot.

Brownt a meccs után még hallani is nehéz volt, mivel a csapattársai kiabáltak az öltözőben. A “tell ’em DB” és a “Pro-Bowl snub” kiáltások elnyomták Brown szerény hangját.

“Tényleg úgy mentem ki ma, hogy megpróbáltam nem számolni, mert a hét közepén ez járt a fejemben, és ez elvonta a figyelmemet.” mondta Brown. “Szóval úgy voltam vele, hogy csessze meg, és majd foglalkozok vele, amikor kell.”

Horn, aki a Panthers első körös választása volt 2021-ben, mindössze hét mérkőzésen játszott ebben a szezonban, különböző sérülések miatt. A vasárnapi visszatérése emlékeztető volt a szurkolóknak és üzenet minden új edzőnek, aki besétál az ajtón, hogy ő lehet ennek a védelemnek az építőköve. A harmadéves corner öt tackle-t szerzett vasárnap, de a három levédekezett passza volt az, ami megmutatta, hogy milyen játékos.

“Kívül én és Jaycee el tudtuk kapni a ritmust.” mondta Jackson. “Örültem, hogy visszakaptam őt. Hosszú ideig meghatározó játékos lesz ebben a ligában.”

Burns elismerte, hogy a szezon elején fejben nem volt ott, ahol lennie kellett volna, a körülötte zajló események miatt. Thompson a 2. héten eltörte a lábát. Horn az 1. héten meghúzódott, ami miatt a szezon nagy részében sérült tartalék listán volt. A szerződésének utolsó évében Burns hosszabb ideig mérlegelte a sérüléseket a produkcióval szemben, mint amennyit be szeretne vallani.

“A fejem mindenhol járt ebben a szezonban.” mondta Burns. “A szezon elején rengeteg kulcsemberünk esett ki. A táborban rettegtem attól, hogy megsérülök. Aztán elkezdesz foglalkozni a sérülésekkel, sok minden jár a fejedben, és ahogy mondtam, sok mindennel foglalkoztam mentálisan és érzelmileg, de azt hiszem, ez erősebbé tett a jövőre nézve.”

A félelem egy olyan szezont eredményezett, amely Burns saját mércéjével mérve nem volt megfelelő. A 8.0 sackje a legkevesebb az újonc éve óta. A kétszeres Pro-Bowler azonban elkezdte felépíteni az örökségét Charlotte-ban, és a vasárnapi hatása, akár a figyelemfelkeltés, akár maga a játék, emlékeztetett arra, hogy Burns milyen alapot adhat ennek a védelemnek.

“Rengeteg hullámvölgyünk volt.” mondta Burns. “Sok olyan dolgon mentünk keresztül, amit az emberek egyszerűen nem értenének meg. Úgy érzem, hogy ez egy lépcsőfok lesz. Egy lecke, amit megtanultunk. Mintha ez olyasmi lenne, ami hosszú távon segíteni fog nekünk. Hosszú távon nekem személyesen is segíteni fog. Mert ha ennyi nehézségen mész keresztül, az keményebbé tesz téged.”

Mi vár a Carolina Panthers védelmére? Ezt még nem tudjuk. A szabadügynökség és a még meg nem nevezett vezetőedző sok tényezőt befolyásolhat. De ha a védelem nyeri a bajnokságot, akkor a Panthers öltözőjében ragaszkodnak ahhoz, hogy egy bajnoki kaliberű védelemmel rendelkeznek. Most már csak egy esélyt akarnak, hogy ezt bebizonyíthassák.

Forrás: panthers.com