
Minél többet változnak a dolgok, annál inkább maradnak ugyanazok.
Legalábbis Brian Burns ebben reménykedik.
“Szerintem egyáltalán nem kellene hozzányúlniuk a védelemhez.” mondta Burns szerdán.
A Carolina Panthersnek már csak két mérkőzése van hátra. Közeleg a holtszezon, és vele együtt az olyan döntések, amelyek visszahatnak az egész csapatra. Döntések az edzői stábtól kezdve az olyan szabadügynökökig, mint maga Burns.
A korábbi első körös választás esetében kevés az esély, hogy a következő szezonban valahol máshol lesz. Ha a tárgyalások a holtszezonban elakadnak, a franchise tag továbbra is egy életképes lehetőség marad a klub számára, amelyet a passzsiettető esetében alkalmazhat. Ekkor a két félnek extra ideje lenne arra, hogy a következő szezonban is megegyezzenek.
Burns szerdán arról beszélt, hogy szeretne annál a csapatnál maradni, amely 2019-ben a 16. helyen draftolta őt. De ezen a lépésen túl reméli, hogy a körülötte lévő csoport is nagyjából ugyanúgy néz majd ki.
“Megértem, hogy ez egy üzlet, így néhány srác valószínűleg távozni fog.” ismerte el Burns, mielőtt kifejezte bizalmát az egységben kialakult kötődésben.
A védelem még a 2-13-as szezonban is 296.8 yardon tartotta az ellenfeleit meccsenként, ami az ötödik legjobb mutató a ligában, és 37 százalékos 3rd down mutatót engedett.

Burns és a linebacker Frankie Luvu lesznek a legnagyobb szabadügynök nevek, akikkel foglalkozni kell. A védelem többi része, Burns legnagyobb örömére, valószínűleg nagyrészt érintetlen marad, mivel a szerződések a következő szezon végéig szólnak. A játékosok azonban csak az egyenlet egyik fele, és Burns lát némi pozitívumot abban, hogy az edzői stáb is változatlan marad. Ha másért nem is, akkor azért, hogy az egységeknek némi állandóságot adjon. Az elmúlt évek szinte folyamatos fluktuációja miatt ebből kevés volt.
“Úgy érzem, ez mindenkinek segítene, ha lenne egy kis stabilitás.” mondta Burns.
A védelem koordinátora, Ejiro Evero is jelölt lesz a posztokra a holtszezonban. Az ő jövője Carolinában attól függ, hogy a Panthers következő vezetőedzője mit akar kezdeni a pozícióval.
Burnsnek, aki az első négy szezon mindegyikében hét sack felett teljesített (beleértve a tavalyi 12.5-et), ez az év lecke volt alázatból és realitásból. Hogy mi következik ezután, az sok érintett számára ismeretlen. De a Panthers vezetője tudja, mit akar; egy esélyt, hogy újra megpróbálja egy olyan csapattal, amelyről tudja, hogy meg tudja csinálni. Bármilyen nehéz is volt ez az év, ez csak egy, és Burns erre emlékezteti magát, ahogy a szezon a végéhez közeledik.
“Egy kihívás volt.” mondta Burns. “Valószínűleg ez volt messze a legtöbb viszontagság, amivel valaha is szembesültem a pályafutásom során. Ezen el fogok gondolkodni. De úgy gondolom, hogy ez valami nagyobbat fog eredményezni. Szóval felemelt fejjel, jókedvvel tekintek előre.”
Változások a guard poszton
A támadófal jobb oldali guard posztja ebben a szezonban többször is változott, és nyolc különböző játékos játszott ezen a poszton. Az elmúlt két hétben az újonc Nash Jensen és a veterán Gabe Jackson váltották egymást.
A múlt héten Jensen volt az, aki kezdett. A támadó koordinátor Thomas Brown szerint ez az általános fejlődési folyamat része.
“Azt hiszem, ez inkább egy folyamat a hét folyamán, ami az edzéseket illeti, a srácok lehetőséget kapjanak a versenyzésre.” mondta Brown csütörtökön. “Lehetőséget adunk a srácoknak, hogy továbbra is bizonyítsanak, és versenyezzenek a játéklehetőségért.”
Ennek ellenére Jackson esélye, hogy többet játsszon, és végül kezdőként kapjon szerepet, nem kizárt.
“Mindenképpen.” mondta Brown arra a kérdésre, hogy van-e esélye Jacksonnak a kezdőbe kerülésre. “Minden lehetséges, nem csak ezen a poszton, de mindig minden egyes helyet kiértékelünk, hogy megpróbáljuk kitalálni, kinek van a legjobb lehetősége arra, hogy következetes legyen. Szép munkát végzett, amikor pályára lépett, és a második félidőtől kezdve, de a második negyedtől kezdve is, ami a futójátékot illeti, de a passzjátékban is képes volt helytállni.”
Jackson esetében az idei szezonra megengedett három standard kiemelést felhasználták. Ha vasárnap játszik, akkor fel kell hozni az aktív játékoskeretbe. A Panthersnek jelenleg egy szabad helye van még az 53 fős keretben.
Young képes a QB sneak-re
Az irányító Bryce Young vasárnap a Packers ellen a hírhedt QB sneak-et alkalmazva megoldott egy 4th&1 szituációt Ez egy olyan játék, amelyet a Panthers feltűnően sokat használt az irányító Andy Daltonnal a szezon során. Most, hogy Young bebizonyította, képes megoldani, felmerül a kérdés, hogy fogják-e még többször használni őt?
Ahogy Brown elmagyarázta, a döntés inkább a védelemről szólt, mint az újonc irányítóról.
“Úgy gondolom, hogy egész évben jó válaszaink voltak a rövid yardos szituációkra.” mondta Brown. A Panthers a 4th&1-es kísérletek 45 százalékát megoldotta, és 58.33 százalékában a labda futtatását választották. “Ez inkább arról szól, hogy mit ad a védelem. De az is, hogy képesek legyünk tendenciákat kialakítani, hétről hétre, és egy bizonyos ponton lehetőségünk legyen arra, hogy képesek legyünk megtörni őket. Azt hiszem, az emberek azt feltételezik, hogy vigyázok Bryce-ra. Soha nem mondtam, hogy megpróbáljuk védeni Bryce-t a QB-sneakektől. Bryce sokat fut… Inkább arról van szó, hogy hogyan rakunk össze néhány dolgot, hogyan próbálnak levédekezni téged, és megpróbáljuk a srácokat a legjobb helyzetbe hozni, hogy sikeresek legyenek.”
A védelem jól akar kezdeni, függetlenül a QB-től
A Jacksonville Jaguars irányítójának, Trevor Lawrence-nek az állapota még mindig nem ismert a vasárnapi mérkőzésre. Szerdán és csütörtökön nem edzett a vállsérülése miatt, ami miatt a múlt heti meccset sem tudta befejezni. Lawrence azonban 2021-es ligába kerülése óta nem hagyott ki mérkőzést. Függetlenül attól, hogy Lawrence vagy a tartalék CJ Beathard játszik, Evero inkább a támadójátékra készíti fel a csoportját, mint az irányítóra.
“Tényleg nem számít, ki lesz az.” mondta Evero csütörtökön. “Egy jó offense. A tartalék nagyon jól játszott idén, amikor lehetőséget kapott. Vannak ügyes játékosaik, egy nagyon jó futójuk, nagyon jó elkapóik. A sémák tekintetében is remek munkát végeznek. Szóval bárki is játszik náluk irányító poszton, az egy kemény kihívás lesz, és nekünk készen kell állnunk.”
A szezon utolsó két hetére készülve Evero együttese elsősorban a saját játékára koncentrál. A legutóbbi öt vereségből négyszer az ellenfél az első vagy a második támadó drive során touchdownt szerzett. Evero szerint az a cél, hogy a meccs elején egy gödörbe lökjék őket.
“Ez egy fontos dolog, amiről beszélünk. Jobban kell kezdenünk.” mondta Evero. “Nyilvánvalóan van néhány dolog, amit jobban tudnánk csinálni. Nem fogok belemenni a részletekbe, de határozottan van néhány dolog, amit jobban tudnánk csinálni. Én is csinálhatnám jobban, néhány dolgot a játékosok is csinálhatnának jobban. Aztán már csak készen kell állnunk, játékosoknak és edzőknek is, készen kell állnunk a meccsre.”
Forrás: panthers.com