
A Carolina Panthers az Atlanta Falcons elleni vasárnapi mérkőzése előtt az NFL legjobb védelmei közé tartozott néhány fontos kategóriában, annak ellenére, hogy a csapat 1-12-es mutatóval állt.
A Panthers a harmadik volt az engedett passzolt yardok tekintetében, a negyedik az engedett összes yard tekintetében és az ötödik a 3rd down hatékonyságban.
A 32 csapatos ligában azonban a Carolina a kilenc kikényszerített labdavesztéssel az utolsó helyen állt.
A vasárnapi 9-7-es győzelem során a Panthers két olyan eladott labdát kényszerített ki, amelyek a mérkőzés kritikus pontjain megállították az Atlanta támadását, ráadásul olyan pontokat szereztek, amelyek döntőnek bizonyultak.
“Labdaeladásokat generáltunk.” mondta a Carolina cornerbackje, Jaycee Horn. “Nem jutottunk be az end zone-ba a fumble után, de pontokat szereztünk. Aztán az offense hét perccel a vége előtt, egy interception után visszajön, és végigmegy a pályán, ez elit szintű végrehajtás tőlük. Kiegészítettük egymást, és ez a mi javunkra vált.”
A harmadik negyed végén, amikor a Carolina 7-3-as hátrányban volt, a cornerback Troy Hill és a külső linebacker Brian Burns együtt hozták össze az első labdaszerzést.
Hill elütötte a labdát az Atlanta újonc futójától, Bijan Robinsontól, Burns pedig a Falcons 24 yardos vonalánál megszerezte.
Hat játékkal később egy Panthers-mezőnygóllal 7-6-ra csökkentették az Atlanta előnyét 13:32-val a vége előtt.
Később a negyedik negyedben a safety Xavier Woods hozta a második labdaszerzést, amikor a Carolina 3 yardosánál elkapott egy Desmond Ridder passzt, és két yardot szerezve az 5 yardosig vitte 7:35-tel a vége előtt.
Az interception nem csak egy olyan Falcons támadást állított meg, ahol a pontok nehéz helyzetbe hozták volna a Carolinát, de úgy tűnt, a labdaszerzés életet lehelt az elázott közönségbe, amely végig kitartott a Bank of America Stadiumban.
És a történtek alapján ez minden bizonnyal beindította a csapat támadójátékát egy olyan ámadásra, amely a csapat második győzelmét hozta a szezonban.
Woods interceptionje után, tizenhét játékot és öt first downt követően a Carolina játékosa, Eddy Piñeiro idén a második győztes 23 yardos mezőnygólját értékesítette az utolsó játékban.
“Együtt akarunk játszani, így amikor a védelem egy ilyen nagy játékot csinál (Woods interceptionje), az jár a fejünkben, hogy ‘Menjünk, használjuk ki!’.” mondta Bryce Young, a Panthers irányítója. “Nyilvánvaló, hogy a red zone labdaszerzés óriási dolog. A védelem kiválóan játszik, nagyszerű munkát végez. Aztán adtak nekünk egy ilyen lehetőséget, amit ki akarunk használni. Ez a mi gondolkodásmódunk.”
Chris Tabor, a Panthers ideiglenes vezetőedzője elmondta, hogy szombaton a floridai Orlandóban megnézte az Avocados From Mexico Cure Bowl-t, ahol az Appalachian State és az ohiói Miami együtt 13 eladott labdát hozott össze a 13-9-es eredményt hozó meccs során, amelyet ugyanabban az esős időjárási körülmények között játszottak, amely Charlotte-on is átvonult.
Ez adott neki némi elképzelést arról, hogy milyen lehet a vasárnap.
Amikor a meccsnek vége lett, a csapatoknak együtt öt fumble-je volt, az Atlanta a három fumble-jéből kettőt, a Panthers pedig mindkét fumble-t visszaszerezte.
“Nyilvánvalóan állandóan a 100 százalékos labdabiztonságról beszélünk.” mondta Tabor. “Megdöbbentett ez? A körülmények miatt nem, és azt hiszem, a srácok szépen talpra álltak, és megvédtük a labdát, és ez nagy dolog volt.”
Forrás: panthers.com